Szinuhe magazin / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)

2010 október 22.

A műsor témája

- MEBT hírek: a következő előadásunk egy középkori arab dicsőítő költeményről fog szólni, és várjuk a pályműveket pályázatainra (Én Egyiptom, modell-készítés, régi szokások)

- Igazsás és Hamisság története – élethelyzetek a történetből, pásztorkodás, allegória

Tartalom röviden:  

Igazság fia elítéli anyja magatartását apjával szemben, majd apját családfővé teszi, és kikérdezi sorsa alakulásáról. Mikor megtudja, hogyan vakult meg és került jelen helyzetébe, elhatározza, hogy Hamisságot a saját cselével bünteti meg. Gondosan felszerelkezve útnak indul, és megkeresi Hamisság marhacsordáját. Pásztorát megkéri, hogy azt a csodálatosan szép marhát, amit magával vitt, a többi marha között őrizze meg visszatértéig. Hónapokkal később Hamisság arra jár, és birtokba veszi az idegen marhát. Ekkor a fiú visszaköveteli a sajátját, de a pásztor persze nem tudja odaadni, különösen, mivel a fiú egy nem is létező, mesebeli marhát követel. Ekkor az Isteni Kilencség elé viszi az ügyet, akik ekkor döbbennek rá korábbi döntésük téves voltára. Most Hamisságra vár ugyanaz az ítélet, amit korábban Igazságon hajtottak végre - ha megtalálják Igazságot, akiről Hamisság azt hiszi, hogy halott. A papirusz töredékes volta miatt itt ugyan véget, de egyértelmű, hogy az allegória a Hamisság elleni ítélet kimondásával zárul.

Irodalomtörténeti kitekintés:  

Az Igazság és Hamisság története egy tudatosan felépített mű, melyet egyértelműen tanító célzattal hoztak létre, az általános egyiptomi szemléletnek megfelelően a maat / Maat tiszteletére intve a történet ismerőit. A megfogalmazás módjával azonban aktualizál a szerző, saját korának kritikáját is adja, hiszen a Ramesszida Egyiptom ókori mértékkel mérve „jogállam” volt. A fennmaradt levelekből azonban kiderül, hogy rendkívül sok visszásság, vesztegetés és hanyagság is nyilvánosságra került, anélkül, hogy a bűnösök elnyerték volna büntetésüket.

A kritika és tanítás nyilvánul meg direkt és indirekt módon. Nem irányul konkrét személyek felé, hiszen olyan nevek szerepelnek, melyekkel senkit sem neveztek meg, és a leításokban sincsen semmi személyes jelleg, mégis éppen a teljesen általános forma talán arra utal, hogy nagyhatalmú férfiakat szeretne szórakoztatva nevelni. A fogalmak megszemélyesítése korábban is gyakori volt az egyiptomi gondolkodásmódban, több isten ennek köszönhette létét, az itt feltűnő két főhős azonban egyébként ismeretlen, hiszen az Igazságnak istennője volt Egyiptomban, a Hamisságot pedig nem ismerjük isteni lényként.

Mindkét szereplő neve tehát irodalmi céllal jött létre, és egy új irodalmi műfaj, az allegória feltűnését jelzi. Mint az allegória szó maga is mutatja, a „más” és a „nyilvánosan beszél” összetételeként képletes, hasonlaton alapuló kifejezési módról van szó, ahol a fogalom képi alakot ölt, és ezáltal könnyebben megfogható, jól érzékelhetővé válik. Vagyis a szó tartalma és az egyszerű névalak egyidejűleg jellemzi. Jelen esetben azonban, nem csak a nevek allegorikusak, hanem maga a történet is, hiszen nem csak az események érdekesek, hanem az is, ami mögöttük rejlik – az igazság mindent legyőző ereje.

Ez az allegória mesterien felépített allegóriák sorozata, ahol a részletek maguk is tele vannak allegorikus elemekkel. Így például a Hamisság által kikényszerített büntetés, a vakság a tehetetlenség, kiszolgáltatottság allegóriája, mely egyébként éppen Deir el Medinében többször is feltűnik, mint valamely isten büntetése egy egyébként titokban maradt vétség megtorlásaként. Az egyik sztélé alapján például Mereszger istennő a megbánás és kiengesztelése után, maga fel is oldotta. Ismét látóvá tette a bűnöst.

A másik büntetés, Igazság ajtónállói léte szintén ebbe az irányba mutat. A megalázás allegóriájaként fogható fel. A végén Igazság fia által bosszúból kért 100 csapás és 5 véres seb pedig, mint az újbirodalmi törvényhozás tipikus, súlyos büntetése a Hamisság bünöskénti nyilvános megbélyegzését jelképezi.

Amikor Hamisság el akarja pusztítani fívérét, oroszlánok elé vetteti, akik várakozásának megfelelően majd szétmarcangolják. Ezek kiválasztása sem véletlen: a királyi vadak valóban félelmetesek, joggal rettegett tőlük minden élőlény – különösen Egyiptom ellenségei, akiket számos ábrázoláson látni, amint letaposnak, majd felfalnak, véglegesen megsemmisítve testüket – csírájában elfojtva a továbbélés lehetőségét.

A szolga megkönyörülése a semmibe vett, jelentéktelennek tűnő körülmények fontosságát fejezi ki, mely kiszámíthatatlan. Sajnos itt a további részletek ismeretlenek. A következő jelenet, amikor a szolgálónő felfedezi, és úrnőjéhez juttatja a könyörületesség, az érzelem megnyilvánulása, míg az úrnő az emberi nemtörődömség, önzés allegóriája. Ezzel szemben a fiú a gondoskodás, az elkerülhetetlen végzet és a bosszú megszemélyesítője, mivel ezzel akar igazságot szolgáltatni.

Kár, hogy nem ismerjük a befejezés módját, mely tovább árnyalhatná ennek a valóságos allegóriának a jelentését. Ebből a szempontból a test tagjainak a beszéde néven emlegetett történet áll hozzá a legközelebb, amennyiben az is didaktikus célú, ott azonban ez egy egyszerű tanító beszédben nyilvánul meg. Az az apologosz elgondolkodtató példaként lehetett felemlegetve, olyan, mint egy folyamatleírás. Ebben az elbeszélésben ennél jóval szélesebb körben mozognak a gondolatok, maga az események sora is magával ragad.

Egyedülálló alkotásnak tűnik. Mivel azonban az egyiptomi irodalom jelentős része szájhagyomány útján terjedt, itt is feltételezhető, hogy nem maga a szerző ötlötte ki a műfajt, hanem az orális hagyomány felhasználásával fogalmazta meg a történetet. Bár ennek magja már korábban is létezhetett, de az a konkrét mondanivaló, ami benne sűrűsödik, biztosan a korszakra jellemző, tehát Ramesszida találmány.

Szerkesztő: dr. Győry Hedvig
Műsorvezető: Varga Annamária
Technikai munkatárs: Molnár Bernadett