Semmelweis Ikon / Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Budapest

Rádió: 
Tárlatról tárlatra
Adás dátuma: 
2013, December 2
Tárlatról tárlatra / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)
2013. december 2.
 
A műsor felépítése:
I. Kaleidoszkóp / kiállítási hírek
II. Bemutatjuk / Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Budapest  
 
 
A műsor vendége:
Varga Benedek, történész, SOM igazgatója, a Semmelweis kiállítás kurátora
Horányi Ildikó művészettörténész, a Semmelweis kiállítás kurátora
 
 
I. Kaleidoszkóp
Budapest, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (Korona tér 1.)
Gyönyörű kocsmai csend. A 80 éve lebontott Tabán emlékezete – 2013. november 8. - 2014. március 2.
A középkori Hosszúváros, a hódoltság kori tímárnegyed (törökül Tabakháne), a szerb menekülteknek új otthont adó Rácváros életét három dolog határozta meg: az utak, a víz és a bor. Ezekre épitve számtalan mesterség képviselője telepedett be, melyek meghatározták az egykori Óbuda életét. Nagy változást hozott az 1880-as években a filoxéravész, mely után a budai szőlő- és borkultúra elenyészett. Helyette az alföldi borokat áruló „bohémnegyed”, akiskocsmák világa alakult ki. A vizekre, hőforrásokra alapozva 1933 és 1936 között 400 házat bontottak le, hogy fürdőnegyedet épitsenek a helyébe – soha nem valósult meg. A tárlat történetmesélő tablókkal, eredeti metszetekkel és grafikákkal mutatja be a Tabán történetét. Egyik termében pedig kilenc egykori tabáni élete elevenedik meg, a hős pópától az írót nevelő mosónőig, csillagászati órák kitüntetett mesterétől a mézeskalácsosig
 
Budapest, Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár (Dohány utca 2.)
Csillagpor. Száz éve született Anna Margit – 2013. október  9. - 2013. december 7.
Anna Margit (1913-1991) pályája átíveli szinte az egész 20. századot. Társadalmi és egyéni sorstragédiákat foglal magában, melyekre érzékenyen reflektál. Szürreális, a népművészet elemeit felhasználó naiv művészetével egyéni stílusban alkotott. Az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Kulturális Egyesület) rajziskolájában ismerkedett meg férjével, Ámos Imre festőművésszel, akivel annak haláláig elválaszthatatlan párt alkottak. Ezen a tárlaton az 1945 utáni Európai Iskola két éve és az ezt követő művészi időszakára helyezik a hangsúlyt. Eddigre kialakult egyéni stilusa, melyet kisebb, árnyalatnyi különbségek tagolnak.
 
Tiszafüred, Kiss Pál Múzeum (Tariczky sétány 6.)
Megy a gőzös – 2013. november 29. - 2014. február 24.
A Nehéz György vasúti relikviáiból megrendezésre került kiállításon a magyar vasút történelmét mutatják be 1846-tól napjainkig, külön hangsúlyt fektetve a magyar vasút utasellátó történelmére, melynek emlékeit 2009-től gyűjti Nehéz György. Az utasellátó története korhű környezetben, vasúti étkezőkocsikban berendezve tekinthető meg. A tárlathoz Darvay Gábor és Kovács István a tiszafüredi MÁV-állomás 1:160-as makettjét is elkészítette. 
 
Kecskemét, Cifrapalota (Rákóczi út 1.)
Szilánkok 1956 – 2013. október 23. - 2013. december 15.
A tárlat Máday Norbert kecskeméti magángyűjteményének anyaga a forradalom előzményét, az 50-es éveket, 1956 euforikus napjait, majd a kétségbeesett küzdelemmel teli 13 napot mutatja be. A bemutatott emlékanyag unikális, egyedi, hiszen a forradalom leverése után még emlékét is ki akarták törölni. A hangsúly a menekülésre, emigrációra helyeződik a külföldről hazakerült, megdöbbentő és elgondolkodtató fotók valamint tárgyi emlékanyag segítségével. Látható  kisgyermekkel menekülő édesanya, szüleitől elszakított és rájuk évek multán idegenként tekintő gyermek, vagy menekülttáborban elalvás előtt imádkozó kislány ... fotója.
 
Szombathely, Savaria Múzeum (Kisfaludy Sándor utca 9.)
Helyi érték – 2013. szeptember 22. - 2014. január 31.
A Szombathelyen előkerült régészeti emlékekből összeállitott válogatás több ezer éves használati tárgyakat mutat be, nem a funkcióra, hanem művészi értékére és az előkerülés helyére helyezve a hangsúlyt. Őskori hangulat, szinek, fények és formák gyönyörködtető hatása fogadja a látogatót. És az ezt előidéző tárgyak, mint pl. a rézkori kocsik a Minerva-lakópark „elődje” egy 5000 éves településről került elő, mások a Csónakázó-tó mélyéről, a Jáki úti temető kertjéből, a Dolgozók vagy a Vízöntő utcából, az Újperint-i, az Olad-i vagy a Zanat-i városrészből ...
 
Eger, Dobó István Vármúzeum (Vár 1.)
Múltkirakó – 2013. október 22. - 2014. április 30.
A Heves megye területéről előkerült őskőkortól a honfoglaláskoráig terjedő időszakból származó régészeti leletek a legújabb kutatások eredményeinek bemutatásával nyújtanak betekintést a régészek és restaurátorok munkájába. Látni lehet, hogy a szakemberek hogyan próbálják kirakni az előkerült tárgyakból, jelenségekből történelmünk darabjait. Rekonstrukciós eszközök, másolatok szólnak a kísérleti régészet eredményeiről, rövidfilmekkel keltik életre a múlt emlékeit.
 
Veszprém, Laczkó Dezső Múzeum (Erzsébet sétány 1.)
Nyitott műhely. A múzeumi restaurálás, állományvédelem Veszprém megye közgyűjteményeiben – 2013. november 28. – 2014. február 16.  
A Múzeumban folyó restaurálási és állományvédelmi munkák bemutatáskor külön hangsúlyt helyeztek a fém- és szilikátanyagokkal kapcsolatos restaurátori munkára, melynek néhány mozzanatát a tárlathoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozáson a diákok is kipróbálhatják. A tárlaton bemutatják a különböző alapanyagokat és technikákat, és interaktiv elemekkel számos részletre is felhivják a figyelmet.
 
Székesfehérvár, Régi Vármegyeháza (Új Magyar Képtár / Megyeház u. 17.)
A magyar királyi városok – 2013. november 29 - december 23. és 2014. január 7 - 31.
Székesfehérvár, Esztergom, Budapest, Visegrád és Veszprém királyi városokat mutatja be az Antall Péter és Gedai Csaba fotóiból összeállítotteddig már számos külföldi és hazai kiállitást megértválogatás. Elsősorban történelmi emlékeket fényképeztek. A felvételek között Józsa Judit szenteket, történelmi alakokat megjelenítő szobrai műfajilag is változatossá teszik a tárlat összképét, és egyúttal vizuális kiegészitéssel szolgálnak a témákhoz. Kiemelt helyen a fehérvári Szent István bazilika áll, mely épitésékor a 6. legnagyobb templom volt Európában.
 
Budapest, Millenáris, D épület / P207-es stand (Fény u. 20-22.)
Mikor lesz holnap? Sylvia Plachy fotográfiái – 2013. november 28. - 2013. december 1.
Sylvia Plachy fényképei a  magányról, félelemről, vágyódásról, emlékekről, álmokról, emberségről és szeretetről szólnak. Felvételeit úgy késziti, hogy megismeri a másikat, akiről képeit késziti, és maga is érzi azt, ami történik, és ez válik általa képpé. Találkozásokat örökit meg emberekkel, állatokkal, tájakkal, terekkel, tárgyakkal. Együtt él velük, ahogy azzal a kislánnyal is, aki a kiállitás cimében olvasható kérdést tette fel esténként édesanyjának, aki csak mosollyal és “Jó Éjszakát” búcsúszabvával válaszolt egy szaudi menekülttáborban a Sivatagi Vihar nevű hadművelet után.
 
Budapest, Műcsarnok (Dózsa Gy. u. 39)
Duliskovich Bazil: Plan B – 2013. november 29. – 2014. január 26.
A rajzairól és bravúrosan megfestett táblaképeiről ismert képzőművész az utóbbi félévben mozgóképekkel foglakozik. Itt öt videóinstallációját mutatja be, egy festményét. A különleges atmoszférájú tárlat az emberi boldogulás titokzatos útjait fürkészi. Duliskovich Bazil (1969-) egyébként az Ungvári Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola elvégzése után Rigában, a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán tanult, és 1991 óta Budapesten él és dolgozik. Műveit számos egyéni és csoportos tárlaton, többek között Rómában, Bécsben, Berlinben, Stuttgartban, Párizsban és Moszkvában is kiállították.
 
Budapest, Műcsarnok (Dózsa Gy. u. 39)
Egy város entrópiája. Julia Stoschek Collection – 2013. november 22. – 2014. február 23.
A videóművészeti kiallítás koncepciója a Julia Stoschek Collection és a Műcsarnok szakmai stábjának közös munkája, mely világhírű művészek munkáiból válogat az épitett környezet, elsősorban a várost értve ezalatt, és az emberi társadalom kapcsolatáról szóló művek közül. Az Európa egyik legnagyobb kortárs videóművészeti gyűjteményéből kiállitott videók ezt a konfliktusos, ellentmondásokkal vagy feszültségekkel teli viszonyt vizsgálják, 5 alkalommal középiskolások meglátásaival és értelmezéseivel egybekötött tárlatvezetés révén. Az alkotók névsora: Francis Alÿs, Lonnie van Brummelen, Cao Fei, Cyprien Gaillard, Klara Lidén, Helen Marten, Gordon Matta-Clark, Robert Smithson, Clemens von Wedemeyer, Andro Wekua, Tobias Zielony.
 
Szentendre, Barcsay Múzeum (Dumtsa Jenő u. 10.)
Sorsok. Lukács Tibor Barcsay-díjas festőművész kiállítása – 2013.december 7. - 2014.
Lukács Tibor (1960-) Szentendrén lakó autodidakta festő és szobrász. Művészeti képzését Szentpéterváron (akkoriban Leningrád) kezdte, ahol építészmérnöknek tanult. A leningrádi Kirov Tisztiklub Képzőművész Stúdiója után Zebegényben Szőnyi István Szabadiskolájába járt, majd Budapesten a Dési Huber Kört és Szentendrén a PMKK képzőművész szakkörét látogatta. Mesterének Deim Pált tartja. A Barcsay dijat 1995-ben kapta meg. Aktiv kiállitó művész itthon és külföldön egyaránt.
 
Sátoraljaújhely, Kazinczy Ferenc Múzeum (Dózsa György u. 11.)
Gyökereim hajtásai. T. Petrasovszky Mária tanár, festőművész kiállítása – 2013. november  8. - 2013. december 6.
A Veszprémben élő Petrasovszky Mária évente vissza-visszatér ide, gyermekkora színhelyére, ahol festeni kezedett. Ezért is itt került megrendezésre életmű kiállitása, melyen életútját is megjelenitették egy tabló segitségével. A művésztanár hat évtizedes pályájának a bemutatása természetesen csak válogatás formájában megoldható. Fontos szerepet kapott ebben családja, és gyermekkori rajzainak sora. Nagybátyjai portré illetve templomfestő, édesapja ifj. Petrasovszky Leó rajztanár és festőművész volt. Érdekes látvány a 11 éves Mária egyik tanárnőjéről készült képe, vagy a 12 és 14 éves kori önarképei, tájképek és csendéletek a 14-18 éves korból. Az utóbbi időkben főként családtagok portréit és utazások hangulatát örökiti meg „tájportréiban”.

Keszthely, Balatoni Múzeum (Múzeum u. 2.)
Az arc epifániája. Maga-mutogatás. Bukta Norbert festőművész és tanítványai – 2013. szeptember 29. - 2013. december 14.
Emmanuel Lévinas (1906-1995) filozófiai gondolkodásában jelent meg az arc-epifániája. Ennek lényege, hogy a létezés önmagában arctalan, saját magunk magunkról alkotott képe adja első formáját. Ez a szubjektivitás, önmagunk tételezése teszi jelenvalóvá, személyessé a létet. Ebből a szolipszizmusból (énközpontúság) a másik felé fordulás jelent továbblépést, ahol az ember önmagát a másik arcának felragyogásában ismeri fel. A bemutatott arcok erről a tapasztalatról szólnak. Egy-egy munkán sokszor egyszerre több művész is dolgozott, kollázsként adták össze meglátásaikat, kifejezve egyúttal az egymásraszorultság tényét. Ezzel a 19. sz. végén megjelenő perszonalizmus irányzatába kapcsolódtak be, ahol a maga-mutogatás helyett a másik megtapasztalása felé fordultak.
 
Fülek, Városi Honismereti Múzeum (Hlavná 14.)
Advent Nógrádban – 2013. november 27. - 2014. január 31.
Az adventi időszakot idéző szoba, épített betlehem, az ünnepkörhöz illő tányérok, asztaldíszek, kézműves szerszámok, koszorúk és adventi kalendárium láthatók a tárlaton, jellemzően Észak-Nógrádra összpontosítva. Az enteriőrhöz tartalmas kisérőszövegek kapcsolódnak, melyek megmagyarázzák az ünnepkör meghatározó napjait, mint Szent Katalin (november 25.), Szent András (november 30.), Szent Borbála (december 4.), Szent Miklós, azaz Mikulás (december 5-6.), Szent Luca (december 13.), Szent Tamás (december 21.) napját és a Szentestét (december 24.).
 
Győr, Borsos Miklós Állandó Kiállítás (Apor Vilmos püspök tere 2)
Hideg. Kortárs képzőművészeti kiállítás – 2013. november 15. - 2014. január 31.
Szigeti András képzőművész segítségével újra feldolgozhatjuk hogy milyen érzések, gondolatok jutnak eszünkbe a beköszöntött hideg hallatán. A tárlat első részében a művész hideggel kapcsolatos, egyedi gondolatai segitenek ebben. Második felében a Garázs bagázs című mesekönyv-sorozat alakjai elevenednek meg a falakon M. Kácsor Zoltán író és Szigeti András illusztrációin keresztül. A képek és a történet is átgondolásra késztet. A tárlathoz játékok is kapcsolódnak, ugyancsak a hideg fogalmának az átérzését elősgeitve.
 
 
 
 
II. Bemutatjuk
A Semmelweis ikon – 2013. szeptember 12. - 2013. november 24.

 
A tárlatok helyszíne:
Budapest, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (Apród u. 1-3.)
 
 
 
 
Ha kíváncsi vagy a részletekre itt meghallgathatod!
 
 
Zenei betétek:
Rameau, Les Indes gallantes részlet: Les Sauvages
Gianfranco Bettetini - Aldo Grasso, Semmelweis (1981), részlet
Szerkesztő-műsorvezető: dr. Győry Hedvig
Zenei szerkesztő: Király Hedvig
Technikai munkatárs:Padi Géza
 A műsor a KKDSZ támogatásával készült.