Múzeumok Majálisa, 4. rész

Rádió: 
Tárlatról tárlatra
Adás dátuma: 
2013, Június 17
Tárlatról tárlatra / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)
2013. június 17.
 
A műsor felépítése:
I. Kaleidoszkóp / kiállítási hírek
II. Bemutatjuk / Múzeumok Majálisa, 4. rész
 
 
I. Kaleidoszkóp
Budapest, Hagyományok Háza (Szilágyi Dezső tér 6.) 
XXX. Országos Faragópályázat és Kiállítás id. Kapoli Antal emlékére – 2013. június 7. - 2014. január 18.
A kezdetben a pásztorművészet hagyományát követő faragók számára kiírt pályázatra ma már a paraszti faragó hagyomány alkotói, és a népi szobrászat hagyományaira építő, újító alkotók jelentkezését is szivesen látják. Változást jelent az is, hogy 1957-2004-ig Somogy megye hirdette meg, 2007 óta a Hagyományok Házának a 3 évenkénti rendezvénye. 2013-ban 69 alkotó pályázott 227 tárggyal, a szakértőkből álló, szigorú zsűri döntése alapján a kiállításon 51 művész mutatkozhat be legszebb tárgyaival.
 
Pécs, Cella Septichora Látogatóközpont (Szent István tér 17.)  
Bőrkollázsok. Papírkollázsok – 2013. május 25. - 2013. június 23.
Katona Szabó Erzsébet Ferenczy Noémi-díjas textilművész érdeklődése 2002-től fordult a bőr-, és 2003-tól a vékony selyempapir kollázsok felé. Ez utóbbira William Shakespeare 154. szonettje inditotta, melynek leginkább tetsző sorait rajzolta először fel, majd alakitotta a szöveget ornamentális képpé. Hasonló verskollázsokat alkotott Kodolányi Gyula és Nagy Gáspár költeményeire reagálva is. Bőrkollázsain élete különböző mozzanatainak lecsapódása figyelhető meg, mint a Fal c. kárpit mutatja, vagy a Sűrűség-üresség című áttört csipkeszerű kompozíciója. Művei valójában képes beszédek, különleges technikával, és szokatlan anyagon. Jelentős szimbólikus tartalmuk – az Örvény képe például a gyakorlati tudást, és az emberi lélekben keletkező érzelmeket is magában foglalja, a mélység és a magasság, a lebegés és a transzcendens élménye dominál benne.
 
Keszthely, Balatoni Múzeum (Múzeum u. 2.) 
Pelso 2013’. IX. Országos Kerámia és Gobelin Biennale – 2013. május 25. - 2013. szeptember 16.
A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége és a Balatoni Múzeum szervezésében 9. alkalommal megrendezett kiállításának központi témája a Római Birodalom védelme, szervezettsége, kultúrája, ünnepei, szokásai voltak, melyet két évvel ezelőtt hirdettek meg. Az idő közben elkészült, ebbe a témakörbe illeszkedő kerámia, textil és gobelin műveket mutaják be az 1997 óta rendszeresen tartott Pelso rendezvény tárlatán. Az alapitvány a Balaton ókori latin nevét viseli, és logója a Seuso kincs ezüst tálja, melynek domborműve vízparti vadászatot és a vadászat utáni lakomát ábrázol.
 
Budapest, Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ (Attila út 93.)
Éva kertje – 2013. június 8. - 2013. június 30.
Lieber Éva (1932 nov. 16 - 2005 dec. 2.) posztumusz kiállítása az életmű lényegi elemeinek a bemutatásáar törekszik. A 60-as évektől kiállitó festő művésztelepeken, tanulmányutakon vett részt, és kezdetben a szimbolikus tartalmú, redukált formanyelvű realista stílusú festményeket követte. A 70-es években felfedezte a rátétes és varrott textil- és szőnyegképeket, melyeken a stilizálás, geometrikus elemek alkalmazása, kitűnő kompozíciós készség, finom színérzék, választékos anyaghasználattal, vegyes technikákkal és gondos kivitelezéssel párosult. Jellemzőek a monumentális fantáziaképek. De a népi ihletés éppúgy megtalálható rajtuk, mint a modern mindennapok vagy a Biblia világa. A 80-as évek újitásának tekinthetők szürreális olajfestményei, majd a konstruktív szellemben komponált szobabelsők.
 
Budapest, BTM-Budapest Galéria Kiállítóháza (Lajos utca 158.) 
Ujj Zsuzsi 5. Fotók és performanszok, 1985-1991 – 2013. május 29. - 2013. július 7.
Ujj Zsuzsi, költő, performer, előadóművész, a magyar zenei és művészeti underground különleges alakja performanszaival és a velük kapcsolatos fényképeivel tűnik fel a tárlaton. A nőművészet feltűnésének első jelenségei kötődnek ehhez az időszakhoz, amikor minden gáttól és gátlástól mentesen az emberi és a női lét lényegét és mélységét gyakran brutálisnak tetsző, érzéki módokon, máskor metaforikus eszközökkel mutatták be. A kortárs nemzetközi nőművészet fejleményeivel mutatnak rokonságot és a hazai mainstream-ben domináló posztmodern újfestészettel.           
 
Budapest, Műcsarnok (Dózsa Gy. u. 39.)
David Cerny, Létezés – 2013. június 5. - 2013. július 7.
A Műcsarnok új projektgalériájában olyan karakteres művek kiállitásai fogják váltani egymást hónapról hónapra, melyek jelentős hatást gyakorolnak a nemzetközi kortárs művészet világára. A sorozat a cseh szobrászművész David Černý kiállításával nyilik, ls Cápa c. alkotása áll a középpontjában. A művész gyakran megbotránkoztató művészi megoldásokkal esztétikai és társadalmi normákat kérdőjelez meg, provokativ módon idűrányitja a figyelmet témája felé.
 
Szolnok, Damjanich János Múzeum (Kossuth tér 4.)
Varga Erik (Riki): Jelenlét – 2013. május 17. - 2013. július 28.
Születésének 50 éves évfordulójára rendezett kiállítással emlékeznek meg a város egyik jellegzetes alakjáról, és művészeti tevékenységéről: Riki elsősorban aquarelleket fest, portréi és tájképei Szolnokhoz és környékéhez kötődnek.
 
Szolnok, Damjanich János Múzeum (Kossuth tér 4.)  
Csete Balázs keze vonása után – 2013. március 12. - 2013. május 26. meghosszabbítva 
A tárlat fő célja: emléket állítani a 120 éve, Jászkiséren született rajztanár, néprajzkutató Csete Balázs munkásságának, aki gyermekjáték – gyűjteménye, rajzai, kéziratai legnagyobb részét, valamint könyvtárát és 8 évfolyam részére készített teljes rajz tanmenetét a Múzeumnak adta. Az általa gyűjtött gyermekjátékokat tanítványai – a Csete Balázs Honismereti Egyesület keretében – ma is készítik, játszák. most pedagógus egyénisége, páratlanul igényes rajztanári felkészültsége áll a középpontban.
 
Budapest, Öntödei Múzeum (Bem u. 20.)
…a szobor születése… – 2013. június - 2013. október 31.
Kutas László szobrászművész Mary Poppins szobrának készitését kisérheti figyelemmel a látogató ezen a tárlaton, a kiállított tárgyak és munkafotók, videofilmek segítségével. Látni lehet Kutas László műtermét, a sajátos alkotási folyamatot, és az azt megvalósító öntödei munkát. A tárlatot mintegy tíz együttműködő öntöde szakembereinek munkájával valósitották meg.
 
Balassagyarmat, Palóc Múzeum (Palóc liget 1.)  
Zórád Ernő életműkiállítása – 2013. április 24. - 2013. június 22.
A balassagyarmati születésű Zórád Ernő (1911-2004) képregényrajzoló, festő, grafikus, illusztrátor, karikaturista életműkiállításán az életmű sokszínűségére, különleges értékeire kivánják felhivni a figyelmet a Zórád család közreműködésével. Zórád Ernő 1947-től a Magyar Vasárnap, a Pesti Izé, a Szabad Száj és a Magyar Nemzet grafikusa, karikaturistája volt,  és közben az irodalmi pantheon műfajának nevezett montázsrajzokkal kísérletezett, Ady Endre, Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula, Petőfi Sándor, Arany János vagy Móricz Zsigmond ... megörökitése érdekében. Akvarelleket festett, és harminchat teljes diafilm fűződik a nevéhez (Gulliver, A Pál utcai fiúk vagy a Huckleberry Finn, stb.) 1954-től a legmagasabb nívóra emelte a gyermekújságokban indult képregény műfaját, majd 30 éven át több mint 300 képregényt készitett. Látképfestőként Tabán képei kiemelkedők.  
 
Szeged, Somogyi Károly Könyvtár (Dóm tér 1-4.)
"Rózsa Sándor nálunk" – 2013. június 6. - 2013. június 28.  
A 200 éve született híres alföldi betyárvezér, Rózsa Sándor tetteiről, cselekedeteiről már életében nagyszámú legenda született, a ponyvaírók gyakran kitalált történetekben örökítették meg bűneseteit, a néphagyomány pedig gazdag mondakört vont köré. Az irodalom eszményítette, a népi hős jellegzetes alakjaként ábrázolta. A kiállítás ezekből az irodalmi művekből, korabeli újságokból válogatva idézi fel alakját.
 
Szeged, Somogyi Károly Könyvtár (Dóm tér 1-4.)
"Egyedül mindenkivel", kiállítás a 100 éve született Weöres Sándor tiszteletére – 2013. május 23. - 2013. június 29.
A modern magyar irodalom világirodalmi rangú alkotója, Weöres Sándor (1913-) bravúros írásképű versei, változatos témájú gyermek és felnőtt költészete,, prózai munkáib és különböző versfordításai, különösen kinai nyelvből, adnak ízelítőt művészetéből a látogatóknak. Megfigyelhető, hogy mítoszaiban és nagy verseiben a világgal való ősegység helyreállításának, a férfi-nő viszonyoknak, az anyag és a szellem ellentétének, a művész létének problémáit dolgozta fel. Lírájában pedig a szürrealistáktól tanult képzettársítás, a primitív szemlélet titokzatossága elegyedik a gyermekversek friss játékosságával, de jelen vannak zenei motívumok és a modern szabadversek építkezése is.
 
Szeged, Somogyi Károly Könyvtár (Dóm tér 1-4.) fiókkönyvtárai:
Agóra Gyermekkuckó (Kálvária sgt. 23): Kockákba zárt históriák – 2013. május 2. - 2013. június 30.
Kasza Magdolna grafikus Magyar Sándor forgatókönyvíró szövegei alapján készített képregényei közül a Lovagvilág Magyarországon mutatkozik be.
Tápai fiókkönyvtár (Tápé, Budai N. Antal u. 20-22.): Maruzsa Anna hímzései – 2013. június 3. - 2013. június 28.  
Rókusi fiókkönyvtár, ( Vértói út 5.): A természet lágy ölén … – 2013. május 2. - 2013. június 28: Némethné Nagy Mária természetfotói
 
Budapest, Budapesti Történeti Múzeum / Vármúzeum (Szent György tér 2.)
Oroszok, zsidók, németek. Michael Kerstgens 1992 óta készült fotográfiái – 2013. május 3. - 2013. június 23.
A vasfüggöny 1989/90-ben történt megnyitása óta, közel negyedmillió zsidó vándorolt be a hajdani Szovjetunióból Németországba ún. kontingensmenekültként. Ez jelentősen megváltoztatta a zsidó közösségek jellegét – az ország egész területén regisztrált kb. 110 000 zsidó közösségi tag közül ma nagyjából 90.000en rendelkeznek orosz nyelvi háttérrel. A búcsú és újrakezdés, megérkezés és maradás, a beilleszkedés és a hagyományokhoz ragaszkodás kérdéseire kereste a választ felvételeivel Michael Kerstgens, aki igy dokumentálta az orosznyelvű zsidóság bevándorlását intenzíven és hosszabb időn keresztül.
 
Hévíz, Muzeális Gyűjtemény (Rákóczi utca 17-19.)  
Fotókiállítás családi albumokból – 2013. május 26 - 2013. július 5.
A múzeum tavaly egy helytörténeti pályázatot hirdetett meg Boldog Békeidők sorozatának keretében, melyen fényképeket várt a hévíziektől. „Szeretné felmenői megsárgult fotóit a múzeumban látni?” Szólt a felhívás, melyre 1970 előtt készült hévízi felvételeket vártak. Fontos volt, hogy személyeket örökítsenek meg, hiszen a közös múlt felidézésével az összetartozás érzését kívánták erősíteni. A felhívás a tervezettnél jóval sikeresebb volt, így kezdetben a teljes 200m2-es területet betöltötte, pedig a rögzített felvételek mellett digitális vetítőket is elhelyeztek. A tárlat menet közben azonban szűkül, hiszen az újabb tárlatoknak is teret kell biztosítani.
 
Hévíz, Muzeális Gyűjtemény (Festetics tér) 
Szabadtéri fotókiállítás a Búvárfotós Országos bajnokság díjnyertes képeiből – 2013. március 22. - 2013. június 30.
Öt éve hirdetik meg a magyar búvároknak azt a fotópályázatot, melyen a víz alatt készült képek segítségével bemutathatóvá válik az édes és sós vizek élővilága. Hazánk folyóinak , tavainak halai, csigái, békái és növényei mellett a kiállított képeken így feltűnnek a tengerek élőlényei, a korallok és színes tengeri állatok sokasága is. A felvételek címei jellemzően fantázia nevek. Ezt néha a különleges nézőpont indokolja, mint például az alulról fényképezett lótuszvirág esetében az Ufó címet.
 
Budapest, Zwack Unicum Múzeum és Látogatóközpont (Dandár utca 1.)  
Kiszínezett ízek. Képzőművészet és whisky – 2013. május 17. - 2013. június 30.
A whiskyhez írtak már ódát , írtak róla könyveket , milliónyi jegyzet készült a kóstolt maltokról, és most Tanai-Toguro Gyula , magyar whisky rajongó festőművész le is festett belőlük tizet. Az ízeket, illatokat, benyomásokat formákba, színekbe öntötte, és kisérletet tett a régiónként, sőt évjáratonként is különböző arcú italoknak képileg is megfogható arcot adni. Összefügg műveiben a keret, a maratás, a kopás, a minták és a káosz, hogyközösen tegye megfoghatóvá, a megfoghatatlan ízeket és a hozzájuk kapcsolódó sajátos érzéseket.
 
Előzetes:
Június 22-én lesz a Múzeumok Éjszakája, számos különleges programmal az ország legkülönbözőbb helyén található múzeumokban, galériákban, könyvtárakban és más kulturális intézményekben, 300nál több helyszínen. Lesznek most záró kiállitások, de ez alkalomból megnyilók is – köztük például a szolnoki Damjanich Múzeumé – erre az egyetlen éjszakára: a város lakói által este odaszállitott képekből frissiben rendezett tárlatot nyitnak, rögtönzött megnyitóval, hogy hajnalban mindjárt le bontsák, és ki-ki hazavihesse a saját tulajdonát képező műalkotást. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának legnagyobb idei kulturális rendezvénye kora délutántól másnap hajnalig tart. A változatos programokról a központi honlapon kivül az egyes intézmények és honlapjaik is tájékoztatást nyújtanak – sőt ez utóbbiak az utolsó pillanatokban bekövetkező esetleges változásokat is közzé teszik.
 
 
II. Bemutatjuk
Múzeumok Majálisa – 2013. május 11-12:
Göcsej Múzeum, Zalaegerszeg
MOKK, Szentendre – kiállítás rendezés tanfolyam – Indulj a kályhától
Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre – 19. sz.i frizurák
Néprajzi Múzeum, Bp – egy beszélgetés a kiállítóhelyen
Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ, Hódmezővásárhely 
Koszta József Múzeum, Szentes
Hetedhét játékmúzeum, Székesfehérvár
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest
 
Mátra Múzeum, Gyöngyös
Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest
Tiszazúgi földrajzi Múzeum, Tiszaföldvár
Herman Ottó Múzeum, Miskolc
ELTE Természetrajzi Múzeum, Budapest
Balatoni Múzeum, Keszthely
Dobó István Vármúzeum, Eger
Kuny Domokos Múzeum, Tata
 
 
A tárlatok helyszíne:
Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum (Múzeum krt. 14-16.)
 
 
 
Ha kíváncsi vagy a részletekre itt meghallgathatod!
 
 
Zenei betétek:
Csiki csűrdöngölő, Sekler verbunkos
Bartók Béla, Zongora koncert no. 2.2
Szerkesztő-műsorvezető: dr. Győry Hedvig
Zenei szerkesztő: Király Hedvig
Technikai munkatárs: Padi Géza
 A műsor a KKDSZ támogatásával készült.