Wenamon beszélgető rovat: Kérdések és válaszok

Rádió: 
Fáraók földjén
Adás dátuma: 
2011, November 18

Fáraók földjén

Wenamon beszélgető rovat / KONTAKT Rádió (87,6 MHz)
2011 november 18.
 
A műsor témája
- Társasági hírek: Legközelebbi előadás Tutanhamon kincsei ötvös szemmel, Papp Ferenc és Simó Klára előadása
- Kérdések:
Mi maradt meg az ókori Alexandriából?
Hogyan kötöttek házasságot az óegyiptomiak?
Mire és mennyi vizet használtak az emberek a fáraók korában?
 
Röviden a víz kérdéséről   
A víz bármilyen bőségben is megtalálható a Nílus Völgyében, mégis nagy kincs volt az ókori Egyiptomban, hiszen a folyómedret mindkét oldalról sivatag vette körül, ahol a szárazság miatt az élet igen nehéz körülmények között zajlott. Valóságos csoda számba ment az eső. Az árterületen viszont a folyó nagy mennyiségben végighömpölyögve nem csak átnedvesítette a talajt, hanem a növények számára bőséges tápanyagot is lerakott hordaléka formájában.
 
Az így megtermékenyített föld bőséges termést adott. Ennek várható mennyiségét az egyiptomi hivatalnokok évről évre felmérték, és kiszámították az adókat. A számításoknál figyelembe vették a föld minőségét is, mely az Újbirodalom korától többféle addig ismeretlen kategóriába is sorolható lett – éppen az árterület, ill. a csatornák távolságának a függvényében.
 
Az sírfestmények szemléletesen mutatják a mezőgazdasági munkák számos jelenetét, köztük az öntözés mikéntjét. Jól lehet látni, hogy a veteményes kerteket kisebb árkok tagolták, ill. vették körbe, biztosítva ezzel a zöldségek, különösen a saláta és hagyma vízellátását. Szerepelnek vállukon keresztbe vetett rúdon vizet hordó személyek is, más jeleneteken pedig a mi gémeskutunkhoz hasonló szerkezetet látni (saduf), aminek segítségével agyagedényekben emelték át a vizet a magasabban fekvő helyekre. Mindezekről a kertész gondoskodott, akinek a „Mesterségek szatírája” című mű szerint keze mindig kérges volt, vállai kisebesedtek.
 
Az állatok vízigényét részben a legeltetés során a folyóhoz, csatornákhoz hajtással elégítették ki, részben itatással, amire nagyméretű agyagedények szolgáltak. Épített itató nyomokat eddig még nem azonosítottak. A településeken fúrt kutakhoz hosszú csigalépcsőkön lehetett lejutni – ezek mérete alapján feltehetően emberi erővel, és nem szamarakkal oldották meg a víz felszállítását. A folyótól távolabb épült városokban, mint például Tell el-Amarna ugyanis a vízszükséglet biztosításának ez volt egyik módja.
 
A másik lehetőségre Deir el-Medine nyújt kiváló példát, ahol a családokhoz szamárrakomány formájában jutott el a napi víz mennyisége. Osztrakonok sokasága tanúskodik róla, hogy a szamárrakománnyi vizek naponta érkeztek hozzájuk. Tell el-Amarnában, a kézművesek északi településén szintén ezt a módszert alkalmazták. Ott sikerült megtalálni a városfalakon kívül azt a területet, ahol az egyes családok nagy víztároló edényei álltak. Itt pakolták át a vízhordók a megbeszélt mennyiséget a nagy agyagkorsókba, melyek mai utódait zikr néven emlegetik.
 
Deir el-Medineben régészetileg ez a hely nem mutatható ki. J. Jansen azonban az osztrakonok tanulmányozása alapján, több helyen is azonosítani tudta a városban lakók házait, és ezek sorrendjét összevetve a vízhordó listák felsorolásaival, arra a következtetésre jutott, hogy annyira különböző helyen laknak az egyes listákban megnevezett személyek, hogy a listák csak egy tell el amarnaihoz hasonló tároló hely segítségével értelmezhetők logikusan. A megadott mennyiségek alapján családonként 1 ¼ - 1 ½ zsák (1 XAr = 4 jpt = 76,8 l a Ramesszida korban) vízzel számoltak, ami mai mértékben 96-115 liter közötti mennyiségnek felel meg.
 
Ennek a víznek a felhasználása a háztartási szükségleteket szolgálta, hiszen, amikor valamilyen extra vízadag másfajta munkára kellett, akkor ezt külön vezették. Mivel nincs nyoma, hogy a vízhordóknak a kézművesek ezért a vízért fizettek volna, felmerül, hogy alapellátásuk részét képezte. Azt is tudjuk azonban, hogy volt olyan kézműves, akinek a fia ifjú korában vízhordóként dolgozott, ezért az sem kizárt, hogy a településen belüli munkamegosztásban a háztartási víz hordása alapvetően a serdülők feladata volt.
 
A városba került víz felhasználásáról nincsenek írásos feljegyzések, de azt biztosan tudjuk, hogy nem mostak vele, mivel a mosás a folyó vagy a csatornák partján zajlott, és erre szakosodott szakemberek végezték. Mindegyiküknek megvolt a maga körzete, ami Deir el-Medineben 9 háztartást jelentett. Több hieratikus és piktográf lista is fennmaradt, melyeken az egységet képező ruhadarabokat és mennyiségüket adják meg.
 
A vízhordási listákból kiszámítható fejadag túl sok ahhoz, hogy a teljes mennyiség ivóvíz, ill. főzéshez használt víz legyen, így feltehetően a személyes higiéné céljait is szolgálta, hiszen tudjuk, hogy az egyiptomiak igen tisztaságszeretők voltak. Hérodotosz szerint még étkezés közben is mostak kezet, és edényeiket is elmosták. A palotákban fürdőhelyiségek nyomaira bukkantak, ami a viszonylag sűrű mosdást is feltételezi. A Deir el-Medineben feltárt házakban ugyan nincsen ilyen jellegű helyiség, de mosakodó lavór és kancsó bármelyik házban könnyen elfért.
 
 
Szerkesztő: dr. Győry Hedvig
Műsorvezető: Varga Annamária
Technikai munkatárs: Molnár Bernadett