1300 vasúti kocsit exportálunk Egyiptomba

A "magari" ismét nevének megfelelően magyar lesz – legalábbis részben: 1300 vasúti kocsit exportálunk  Egyiptomba


Egyiptom Magyarországról akar beszerezni 1300 vasúti kocsit. A tervek szerint a szerelvényeket egy magyar és egy orosz cég gyártja majd konzorciumi formában, a finanszírozásról pedig az Eximbank gondoskodik.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint Magyarország számára történelmi jelentőségű ez a vasútfejlesztés, ugyanis ekkora nagyságrendű üzletet még nem bonyolítottak le a magyar járműgyártás történetében.
A részletekről annyit tudni, hogy a magyar Dunakeszi Járműjavító Kft. és az orosz Transzmasholding Hungary Zrt. hozta létre a gyártásért felelős konzorciumot. Az Eximbank pedig azzal a feltétellel vállalta a beruházás teljes finanszírozását, ha annak az értéknek, amit az 1300 vasúti kocsi előállítása képvisel, több mint az 50 százalékát Magyarországon állítják elő.
(forrás)
2018. július 6.