Sí?iták és aszaszinok / dr. Hajnal István egyetemi docens

Időpont: 
2017 Okt 11 - 17:00 - 19:00
Helyszín: 
OSzK
Orientalisták az OSZK-ban
 
a tavaly útjára indított, a magyar keletkutatást, annak különböző szakterületeit és eredményeit bemutató Orientalisták az OSZK-ban című kultúrtörténeti sorozat következő előadása, melynek szerkesztője Tüske László főigazgató, arabista a PPTE oktatója.
A havonta egyszer, szerdánként 17 órakor kezdődő előadások, beszélgetések és könyvbemutatók fő célja, hogy az érdeklődő nagyközönség is korszerű ismereteket szerezhessen a nemzetközi viszonylatban is jegyzett magyar kutatóktól – értesülve a különböző területeket és korszakokat érintő kérdésekről és a kutatás legújabb eredményeiről.
 
A mostani téma:
dr. Hajnal István egyetemi docens: Sí’iták és aszaszinok
 
Az előadás szinopszisa:
                A nizári iszmá’ilik jelentős muszlim közösség, akik a középkori Európában aszaszinokként váltak ismertté. A keresztesek és krónikásaik, akik a 12. században a Levantén kerültek kapcsolatba velük, számos történetet hagyományoztak az utókorra az aszaszinok és vezetőjük, a Hegyi Öreg üzelmeiről.
                Az iszmá’ilik mint a legjelentősebb sí’ita ellenzéki mozgalom története a középkorba, a 8. század második felére nyúlik vissza. Ekképpen több mint 12 évszázados, eseményekben gazdag történelemmel rendelkeznek, amelynek során több irányzatra szakadtak szét.
                A középkorban két alkalommal alapítottak saját államot, a fátimida kalifátust (909-1171) és a nizári államot (1091-1256). Íly módon fontos szerepet játszottak a muszlim világ vallási, politikai és kulturális életében. Történetüket, hitelveiket évszázadokon át homály és titokzatosság vette körül, s a muszlimok többsége általános ellenséges érzületet táplált velük szemben.
                Minden üldöztetés és történelmi megpróbáltatás ellenére az iszmá’ilik fennmaradtak, s napjainkban a világ sokféle térségében szétszóródva, de önazonosságukhoz, hagyományaikhoz erősen ragaszkodva, 25 országban sikeres és virágzó közösségként élnek, ami összetartásukról, rugalmasságukról és alkalmazkodó képességükről tanúskodik.
                E téren különösen figyelemre méltóak azok a változások, amelyek közösségeikben jelenkori vallási-politikai vezetőjük, 49. imámjuk, Karím Aga Kán irányítása alatt bekövetkeztek, aki kiemelkedő muszlim államférfiként és reformerként reagált a gyorsan változó világ kihívásaira, és az évszázadok folyamán meggyengült nizári közösséget megerősítette, illetve megújította. S ez a folyamat mind a mai napig tart.
 
 
A sorozatról bővebben itt olvashatsz