Brunszvik Teréz

2010, április 7 - 20:27 | dr. Kiss H. Margit Teréz
Ahogy az interneten hímes tojás minták után kutattam, egyszer csak meglepő képre bukkantam: egy szemmel látható régi diavetítő töltötte be a tér nagy részét, körülötte iskolaszerek, és a keresett tojások. Mindez egy óvodamúzeum égisze alatt. Kíváncsi lettem, és utána néztem Brunszvik Teréz érdekes és szokatlan történetének. A két magyar hazában energikusan működő, óvodákat alapító előkelő hölgy apja emlékére piramist emelt. Vajon mi vezette erre, honnan jött az ötlet, és egyáltalán mit tudott Egyiptomról? Gyors áttekintésem során választ nem kaptam, de sok mást találtam róla. Összefoglaltam hát. Mellesleg, hátha valakinek kedve támad a Társaságban, és egyiptomi ismereteinek is utána néz, vagy talán tud is valamit. Ha így van, feltétlenül írja meg!
bt002.jpg

Martonvásár, Óvodamúzeum. (forrás: http://www.panoramio.com/photo/25562902)

Brunszvik Teréz, avagy Jókai Anna szavaival a „reneszánsz egyéniségű nagyasszony”

Brunszvik (Mária) Teréz 1775-ben Pozsonyban született, július 27. napján hajnali 4 órakor, a korompai grófi család első gyermekeként. Hét nappal később maga Mária Terézia tartotta keresztvíz alá. Két évvel később jött világra Ferenc öccse, majd két húga született még, Jozefin és Karolina. Édesapja ifj. Brunswik Antal (1746–1793), édesanyja Seeberg Anna bárónő volt. A családi név a családfán majd 40féleképpen szerepel – néhány példa: Brunczvik, Brunßvyk, Prunczbik, Brünczwyk, Brunsvik, Brunswick, Brunszvik. Ezért is található meg B. Teréz neve több változatban. „Mi, magyarországi Brunszvikok az ősi Braunschweigből származunk” – vallotta. Ő maga, mint az idézetből is látható, a fonetikus formát választotta, ahogy itthon írni szoktuk. Külföldön azonban más formák is élnek.
Mintegy 10 éves volt, amikor a család Martonvásárra költözött. Ő azonban rövidesen Bécsben élt, mivel apja 12 évesen (1787) egy előkelő, bécsi nevelőintézetbe adta, ahol az otthon elsajátított angol, francia (és ógörög) mellé az olasz nyelvet tanulta. Folytatta zenei tanulmányait, és a kötelező tananyagot is eredményesen végezte. Élete következő, meghatározó szakaszát Fehéregyházán (Nagyszombat környéke) töltötte hosszan betegeskedő édesapja mellett, aki 18 éves korában halt meg. Mint „Félszázad életemből” naplófeljegyzésében írja, a sírra apja emlékére egy kis piramist emeltetett, és mellette az ókori filozófusok hatására „az Igazság papnőjének” nevezte magát. Ekkor határozta el, hogy sosem fog férjhez menni, és a hazának és az emberiségnek szenteli életét.   
Az apa halála után nem csak a gyermekek nevelése, hanem a birtokok igazgatása is édesanyjára hárult. (Az ő nevéhez fűződik Martonvásár ÉK-i részén a mocsarak lecsapolása.) B. Teréz büszke volt családja itteni munkásságára: „Martonvásár, ahol minden fát ismerek, családom munkája” – jegyezte le. 1799-ben öccse vette át a birtok vezetését, és édesanyja a lányokkal Bécsbe költözött.
A lányok további zenei nevelésére Beethoven kérte meg, akinek a kiválóan csellózó Ferenc később mecénása is lett. Beethoven pedig művei közül hármat a Brunszvik családnak ajánlott. Sokáig úgy gondolták, hogy a zeneszerző Teréznek írta a „halhatatlan kedvesnek” szóló levelet, ill. ajánlotta a Cisz-moll szonátát, az utóbbi időben azonban inkább Jozefinre gyanakszanak, akit azonban a bécsi Deym gróffal házasítottak össze. Jozefin férje korai halála után az észt Stackelberg báróhoz ment feleségül, és összesen 7 gyermeke született. B. Teréz hozzájuk költözött, és segítette fiai nevelésében Oroszországban, Svájcban, majd Csehországban. Miután a fiúk önálló életet kezdtek, B. Teréz Budára költözött, de az ünnepeket családi körben, Martonvásáron töltötte.
1808-ban Iverdunben felkereste Pestalozzit, hogy nevelési tanácsokat kérjen tőle. Több hetet töltött társaságában. Pestalozzi itt megtapasztalt pedagógia tevékenysége egész további életére meghatározó hatással voltak. Rajta kívül Herbart és Rousseau munkáját tekintette iránymutatónak.  Válogatott belőlük, és a célszerűséget figyelembe véve alkalmazta azokat húga gyermekeinek nevelési gyakorlatában. Nagy súlyt helyezett az erkölcsi nevelésre, a gyermeki képességek fejlesztésére, az élményszerűségre, a sokoldalúságra és aktív tevékenységre. Ekkoriban fogalmazódott meg benne, hogy "a korai nevelés a legfontosabb! Az, amit az ember ebben az életkorban felfog, kihat egész életére," mert így rakja le azt az alapot, melyre majd építeni fog.
Az 1808-as év egyébként is különleges szerepet töltött be életében. Már Itáliában járt, amikor a Nagyhét szerdáján „újjászületett”. Mint naplójában visszaemlékezett rá: „Innen datálódik gondolkodásmódom és énem teljes reformja.” Elhatározza, hogy „szellemi anyaként” haláláig a közjavat fogja szolgálni, a rászorulókat segíteni. Felébredt, véget ért az „alvajáró” korszak. Önnevelési tervet készített, és unokaöccseit is ennek megfelelően nevelte. Közben a gyermekvédelem társadalmi szervezésével is megpróbálkozott. Elsősorban azokat akarta nevelni, akik a megfelelő családi háttér nélkül „erköltstelenül, éptelenül, zabolátlanul elvadulnak”.
Az 1817-18-as éhínség hatására jótékonysági nőegyletet szervezett, és a bevételeket munkásotthonok, szegényházak és elsősorban gyermekfoglalkoztatók megépítésére fordította, hiszen kötelességének tekintette, hogy „a hon virágoztatására működjön”. És bár ez rendkívül szokatlan volt akkoriban, felvetette az olyan fizikai és szellemi munkát végző nő képét, aki képes szükség esetén eltartani magát. Ösztönzésére a pesti Nőegylet árva és elhagyott, veszélyeztetett gyermekek számára szorgalomiskolát létesít.
Az 1758-tól 1893-ig a család birtokában levő martonvásári kastélyban hazánkban először - német szokást követve - 1824 (máshol 1823) Karácsonyára egy fenyőfát díszített fel. A szokás elterjesztésében aztán a Podmaniczky és a Bezerédj családoknak jutott jelentős szerep. Olyannyira, hogy az 1840-es években már a polgárcsaládok karácsonyához is hozzátartozott az örökzöld fenyő. Ma már el sem tudjuk képzelni a Karácsonyt e nélkül.
B. Teréz leginkább az egészen kicsiket vette gondjaiba. Pestalozzi és Samuel Wilderspin pedagógiai munkái alapján egy kisgyermekeket óvó intézetet akart alapítani – a legelsőt 1817-ben Angliában hozták létre. Végül széleskörű gyűjtésének eredményeképpen, és saját vagyona feláldozásával 1828 június 1-én sikerült megnyitnia a Mikó utca és Attila út sarkán (édesanyja házában) a monarchia első óvodáját. Angyalkertnek nevezte el. Az első óvó (néni) egy férfi volt, Kern Máténak hívták. A következő óvoda 1829. márc. 9-én kezdte meg működését a budai Várban. Tíz nappal később a lipótvárosi, majd jún. 13-án a vízivárosi óvoda követte a sorban. Utána Besztercebánya, Pozsony (kettő is), és Kolozsvár következett 1830-ban. Kezdeményezése hatására 1836-ig 14, 1848-ig 89 „kisdedóvó intézet” jött létre hazánkban.
Az angyalkertekbe 2-7 éves gyerekeket fogadtak, és az utolsó évben elemi ismereteket is okítottak. Az elméleti hátteret az Isten–haza–nevelés egysége alkotta. Ennek megfelelően elképzelése szerint, ahogy „a jót, igazat, szépet elfogadókká, úgy a rosszat, igaztalant, dísztelent kerülőkké teszik” intézményei a gyermekeket a megfelelő nevelés mellett. A foglalkozások imákkal és énekekkel kezdődtek, majd világi ismereteket nyújtott a tananyag: olvasás, számolás, ének, környezetismeret, idegen nyelvi alapok (hiszen kezdetben német nyelvűek voltak), és voltak vallásos tartalmú foglalkozások is. Pestalozzi hatását tükrözi a módszerekben az alaktan, az ábrázoltatás és a szemléletesség hangsúlyozása, ill. didaktikai elveinek szellemében, a beszéd- és értelemgyakorlatok. Vagyis a konkrét tárgyak alapos megismerésére építettek. B. Teréz többször kiemelt elve volt, hogy a gyermekeknek ne kelljen sokat dolgozniuk, és a legtöbb idő a játéké legyen, bár az utolsó évben ez már a napi tevékenységnek kb. negyedét tette ki. Ugyan férfiak tanítottak itt, B. Teréz elképzelése szerint ez női munka lett volna.
Az új intézmények eleinte sok idejét és energiáját lekötötték, de az itt szerzett tapasztalatokat felhasználva 1836-ban egy általános óvodai pedagógiai egyesületet, a „Kisdedóvó Intézetek Magyarországban Terjesztő Egyesületét” is életre hívta Kossuth Lajossal, Bezerédj Istvánnal és Szentkirályi Móriccal. (Az első falusi kisdedóvót egyébként Bezerédj Amália alapította Hidja-pusztán (Tolna megye), és az „óvó” mellett egy „segédnő” nevelte a gyerekeket.) A szervezés már 1828-ban megindult az intézmények körüli pártoló szervezetek formájában „nemzeti egyesület a kisdedek koránti nevelésére nézve, gyám és képző intézetek által” néven. Ennek ötlete szintén Samuel Wilderspin működésének köszönhető.
B. Teréz haláláig 80 magyar kisdedóvó jött létre. A martonvásári óvoda azonban unokaöccse, Géza 1883-as alapítása, aki korán elhunyt gyermekei (Gábor, Gizella és Mary) emlékének szentelte. Mivel B. Teréz úgy látta, hogy a nevelőt is nevelni kell, az óvodában tanítókkal rendszeresen elemezték a tanítói munkát. A nevelői példaképről a következőket írta: "A tanító csakis szent hivatására felkészülten léphet az iskolába. Egész magatartásának vidámságból, komolyságból és méltóságból kell összetevődnie: szeretettel teljes, megértő atya gyermekei között. Sohasem szabad elvesztenie nyugalmát és szilárdságát. Cselekvésmódját, hangját átveszik a gyermekek: ahogy a tanító beszél és cselekszik, úgy fognak beszélni és cselekedni a monitorok (ti. segítői) is a nekik alárendeltekkel. Nem szabad - például - a kicsiket rángatni, megrázni és meglökni. A tanító viselkedésének finomnak, kifogástalannak és nemesnek kell lennie; csak így lehet gyermeket nevelni és képezni." 
Közben a nevelés más területeire is kiterjesztette gondoskodását, és még 1828 okt. 15-én létrehozta 7 éven felüli leányok számára a következő nevelési intézményt, a krisztinavárosi ipariskolát, korabeli nevén a „kézmű oskolát”. Másik nagy feladatának azonban a nőnevelés elősegítését tartotta. Apja nyomdokain haladva, aki az 1790-es közoktatási és -művelődési reform kidolgozásában tevékeny részt vállalt, és jórészt az ő munkája volt a nőnevelési tervezet kialakítása is (magyar anyanyelvű, nemzeti szellemű nőnevelés, állami leányiskolák), a következő évben (1829) cselédiskolát alapított a cselédlányok oktatására. Ez Reed lelkész hatásának volt köszönhető, aki szerint a cseléd is hozzátartozott a gyermek életéhez és ezért fontosnak tartotta, hogy erkölcsös és bizonyos fokig tanult legyen. Az iskola azonban egy év után megszűnt.
Miután az általa elindított Egyesület vezetésétől a Nádor megfosztotta, külföldi utakra indult: Németország (Drezda, München, Stuttgart), Svájc, Itália, Franciaország és Anglia. Közben segített óvodákat alapítani (Bécs, München, Augsburg) és a meglevőket tanulmányozta, jegyzeteket készített. A nehézségeit pedig így fogalmazta meg: „Nem akarják mindazt, ami nekik jó lenne – nagyothallók, szívük keménysége még mindig számottevő”. Közben mégis történtek változások. Két "példányóvodát" (mintaóvoda) és 1837-ben Tolnán egy „képezdét” is létrehozott Festetics Leó gróf és Bezerédj István. Eu utóbbinak Wargha István lett az igazgatója, aki 1843-ban "Terv a kisdedóvó-intézetek terjesztése iránt a két magyar hazában" címmel fejlesztési és módszertani könyvet jelentetett meg. A „Kisdednevelő Intézeteket Magyarországban Terjesztő Egyesület” pedig 1845-ben elkészítette a szabályzatot az óvóképzésről, mely már a nőknek is adott lehetőséget.
B. Teréz sok időt tölt utazgatásai közben együtt Karolina húga lányával, Teleki Blankával, akivel a Pesten megnyílt első magyar nőnevelő intézet létrehozásánál is bábáskodott (1846), hiszen „…a tudatlan és durva anya mindig csak vadócokat fog nevelni,…és az ilyen jellemtelenül, logikátlanul támolyog végig az életen…”. Úgy vélte, hogy az anyáktól „fakad minden jólét, minden áldás, mint az anyaföldből: a családok, a haza, az emberiség minden üdve”.
Az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot nagy örömmel fogadta, és „Magyarország, Veled az Isten!” címmel adta közre feljegyzéseit. Mint írta, “A mostani forradalmi mozgalom... öregségemben teljesen megfiatalít.” Naplójában májustól elsősorban azokat a híreket jegyezte fel, amelyeket ismerőseitől, barátaitól és családtagjaitól hallott, és amit maga látott. Egyik utolsó feljegyzése a Lánchíd 1849 november 20-i hivatalos átadási ünnepségéről szól, melyen Haynau volt a díszvendég.
A nevelés területe később is érdeklődésének központjában állt, de aktív tevékenységre kora és a hazai körülmények miatt kevésbé volt lehetősége. Élete végéig úton volt, és ahol tudott, igyekezett előmozdítani elsősorban a gyermekek és a nők nevelésének kérdését. Még 82 évesen is egy tanítóképző intézet tervezésén munkálkodott. Mint Jókai Anna írja róla, arra tanít élete, hogy „a személyünket, a tehetségünket minél többre lehessen a világban használni.”
Haláláig naplót vezetett, melyben a feljegyzések németül, franciául, vagy angolul íródtak. Tudjuk belőle, hogy izgatottan várta még az 1861-es országgyűlést is, remélve, hogy a nevelésügyet fel fogják karolni – de még mielőtt az véget ért volna, meghalt. Unokahúga, Báró Forray Andrásné (Brunszvik Júlia grófnő) vácdukai birtokán 1861 szeptember 23-án 86 évesen halt meg.Martonvásári temetésén Lővei Klára mondott búcsúztatót.
Emlékiratai, kiterjedt levelezése, pedagógiai feljegyzései jelentős forrásértékkel bírnak, igazi neveléstörténeti dokumentumok, és társadalomtörténeti korrajzok. Maga ezek kivonatait közzé kívánta tenni. Gróf Teleki Imréné, Brunszvik Karolina leszármazottaira bízava hagyta őket az utókorra. A hatvanegy kötetnyi kéziratos anyagot ma a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár őrzi. Kiadásukra 1994-ben megalakult a „Brunszvik Teréz Szellemi Hagyatéka Alapítvány”, melynek fővédnöke, Göncz Árpádné, De Gérando-Teleki Judit (a Brunszvik család Párizsban élő leszármazottja), és Benda Kálmán akadémikus.
bt004.jpg

Brunszvik Teréz grófnő portréja. (forrás: Závodszky Géza-Hermann Róbert: Nemzet születik. Új képes történelem. Budapest, 1997, 58. oldal.)

Művei:
• Felszólítás egy intézet felállítása iránt, melyet a kis gyermekeket gyámnevelő intézetek számára tanítók készítenének hazánk minden részeiben. HN, ÉN. 4r.
• Rajza azon véghetetlen haszonnak, melyeket a kis gyermekek oskolái nyújtanak. HN, ÉN. 4r.
• Rendszabási a nemzeti egyesületnek, a kisdedek koránti nevelésére nézve gyám- és képzőintézetek által. Pest 1830.
• Czeke Marianne (szerk.), Brunsvik Teréz Emlékiratai (Ford.: Petrich Béla). Budapest–Pécs 1926.
• Czeke Marianne (szerk.), Brunszvik Teréz grófnő naplói és feljegyzései I., (1808–1814), “Magyarország Újabbkori Történetének Forrásai” sorozat. Budapest, 1938.
• Czeke Marianne-Hrabovszkyné Révész Margit: Brunszvik Teréz élete és jellemrajza. Budapest 1938.
• Brunszvik Teréz naplói és feljegyzései (Szerk. Czeke Marianne) Budapest 1938.
• Hornyák Mária (szerk.)„Magyarország veled az isten!”, Brunszvik Teréz naplófeljegyzései 1848–1849. Jókai Anna előszavával és Hornyák Mária tanulmányával. Budapest 1999.

Válogatás a róla ill. munkásságáról szóló munkákból:
• Rapos József, Brunswick Teréz grófhölgynek élete és műve. Pest, 1868.
• Czeke Marianne, Montessori-gondolatok gróf Brunszvik Teréz naplójában. Budapest, 1931.
• Benes P.: Gräfin Therese Brunswick und die Kleinkindererziehung ihrer Zeit. Szeged, 1932.
• Czeke Marianne, Gróf Brunszvik Teréz ősei és oldalági rokonsága. Budapest 1935.
• Horánszky N.: Brunszvik Teréz élete és működése a bibliográfia tükrében. M. Ped. 3 (1961), 331-335.
• Vág Ottó, Orosz Lajos, Zibolen Endre, Brunszvik Teréz pedagógiai munkássága (Jausz Béla bevezetőjével és dokumentumok Brunszvik Teréz szerepéről az első mo.-i óvodák létrehozásában, Budapest, 1962).
• „Ezer éves a magyarországi iskola” Veszprém megyei neveléstörténelmi tanulmányok, Veszprém megyei Pedagógiai Intézet. Veszprém, 1995.
• Élet és Tudomány 7 (1990), 6.
• Brunszvik Teréz - emlékszám. Ma és Holnap, 1 (1975).
• Zibolen E. (szerk.): Első óvodáink életéből. Budapest, 1984.
• Kelemen Elemér: Ezeréves a magyar iskola. Lapok a neveléstörténetből. Kiadja a Pedagógusok Szakszervezete Országos Irodája, 1994.
• Neveléstörténelem. A tanító és a Tanítóképző Intézetek V. osztályának számára. Budapest, 1945.
• Hornyák Mária, Beethoven Brunszvik Teréz naplóiban, Őrláng Füzetek 9. Budapest, 2004.
• http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/100_falu/Martonvasar/pages/018_bru...
• http://www.vjrktf.hu/carus/honisme/ho000534.htm
• http://www.ujakropolisz.hu/cikk/egy-nagy-magyar-honleany-brunszvik-terez...

Regény:
• Székely Júlia: A halhatatlan kedves, Budapest 1963
• Gergely Márta: Teréz, a kedves halhatatlan, Budapest 1972.
• Lázár István: S középen ott a Velencei-tó… Móra Könyvkiadó 1979.
• Dániel Anna: Teréz küldetése. Budapest 1986.


Brunszvik Teréz-díj
Óvodapedagógiai tevékenységének emlékére 1989-ben a Magyar Állam Brunszvik Teréz-díjat alapított, melynek plakettjén Lebó Ferenc mintázta meg arcképét. Évente heten kaphatják meg, és átadására a Magyar Kultúra Napját, január 22-ét határozták meg. Az esemény idén a Szépművészeti Múzeumban zajlott.
Brunszvik Teréz-ünnepségek és program:
Az első nagyobb martonvásári Brunszvik Teréz-ünnepséget Pusztai József igazgató rendezte, aki 1898-ban az első óvodaalapítás hetvenedik évfordulója alkalmából meghívta ide a megye pedagógusait.
Óvodamúzeum:
1995-ben költözött Martonvásárra a Nyíregyházán alapított Óvodamúzeum. A Harcsa Tiborné által összegyűjtött és a községnek adományozott, ritka értéket képviselő anyag a magyar óvodák történetét mutatja be a kezdetektől napjainkig. Brunszvik Teréz-ereklyék is helyet kaptak a múzeumban.

bt005.jpg

Cserna Károly: a Brunszvik-kastély az 1800-as években (forrás: http://maya50.freeblog.hu/archives/2008/09/23/Brunszvik_Terez_elete_munk... Ludwig van Beethoven: Appassionata sonata No. 23. pt. 1/4.)