A hidegháború idején Magyarország számára a Közel-Kelet egy "kiemelt relációjú térségnek" számított, vagyis Budapest arra törekedett, hogy a régió országaival minél szorosabb kapcsolatokat építsen ki. Kairóval sikerült a legjobb és leggyümölcsözőbb viszonyt kialakítani: a második világháború utáni magyar diplomácia a térség államai közül először Egyiptommal (1947) vette fel a hivatalos diplomáciai kapcsolatokat. Habár az első években Budapestnek és Kairónak a keleti és a nyugati blokk közötti ellentétből és belpolitikai berendezkedésükből kifolyólag még nem sikerült jelentős eredményeket elérniük, az ötvenes évek közepétől nemcsak diplomáciai-gazdasági területen, hanem műszaki-tudományos, illetve kulturális téren is komoly sikereket könyvelhettek el. Ezeknek az ismertetése "Az egyiptomi-magyar kapcsolatok a hidegháború idején" című előadás  legfőbb célja. A meghatározó események - a csehszlovák-egyiptomi fegyvervásárlási egyezménytől kezdve, az Egyesült Arab Köztársaság (EAK) létrejöttén át, egészen az 1967-es harmadik arab-izraeli háborúig bezárólag - bemutatásán kívül olyan kérdésekre próbál választ adni, hogy a labdarúgás miért töltött be annyira különleges szerepet a két ország kapcsolatában?  Melyik volt az a magyar árufajta, amely mára egy önálló fogalommá vált Egyiptomban? Miért volt annyira fontos a Kádár-kormánynak Gamál Abdel-Nászer egyiptomi elnök támogatása az ENSZ-ben? Milyen területeken alakult ki véleménykülönbség Budapest és Kairó között és mik voltak a legnagyobb konfliktusforrások? Miért váltott ki komoly aggodalmat a magyarországi vezetés köreiben Nászer 1970-ben bekövetkezett halála?