Wenamon beszélgető rovat: Fegyverek és csaták

Rádió: 
Fáraók földjén
Adás dátuma: 
2013, March 1

Wenamon beszélgető rovat / KONTAKT Rádió(87,6 MHz)

2013. március 1.
 
A műsor témája
MEBT hírek: közgyűlésünkön megbeszéltük idei programunkat is, legközelebb az egyitomi gazdasági életről Toma Pál fog előadást tartani
Mai téma: hadászat, fegyverek, ostrom, megiddói csata, III. Thotmesz fáraó
 
Röviden a fegyverekről és harcokról
Az ember életét története kezdetétől máig végigkísérik a fegyverek. Az őskori egyiptomi kultúrákban ezeket még jellemzően kőből készítették, többnyire fanyéllel kiegészítve, de egyes esetekben más növényi anyagokat és a csontot is felhasználhatták. Alapvetően megegyeztek a használati tárgyakkal, elsősorban a vadászat számára készített eszközökkel. Bizonyára voltak már ekkor is olyanok, akiknek a fegyverforgatás volt az alapvető, például a törzsfő testőreként, de speciális, csak katonai célú eszközöket nem használtak.
 
Ugyanekkor kialakult a fegyvereknek egy hatalmi státust kifejező csoportja. Ezeket a díszfegyvereket fogadalmi ajándékként szentélyekben helyezték el, és alkalmanként olyan díszítő motívumokkal látták el, melyek bizonyos események képi rögzítését valószínűsítik, vagyis egy őskori beszámolónak tűnnek. Ilyen fontos eseményt örökítettek meg Skorpió király buzogányán.
 
Az ősi fegyverek közé tartozott az íj, melyet a nyílvesszővel együtt a núbiai katonák gyakorlatilag a fáraókor egésze alatt szinte változatlan formában használták az egyiptomi hadseregben. A nyílhegy végén idővel feltűnt a toll, és ez a pontosabb célzást tette lehetővé. Az ősi hagyományokat folytatva Középbirodalom korában alakították ki a rézből készített nyílhegyeket, melyeket kezdetben a nyílvessző elülső végébe szúrtak bele, majd az Újbirodalom idején jellemzően csöves taggal látták el, és ezt már rá húzták a vesszőre. Lényegi változás a görög hadviselés megismerésekor következett be, ugyanis a kétszárnyas nyílhegyek ekkor háromszárnyassá alakultak, melyek erősebb hatást fejtettek ki, a húst sokkal jobban roncsolták. 
 
Egy másik, kezdetben gyakran használt vadászeszköz volt a kés. Ezeknél is megfigyelhető egyrészt, hogy használták, mint hatalmi szimbólumot, és a történelmi emlékezet megőrzését fogadalmi ajándékként történő elhelyezésükkel elő is kívánták segíteni. A kések egy részénél a nyelet fából faragták ki, és az apró pattintgatással kialakított éles pengét ehhez erősítették. A markolat és penge különválasztása idővel új formavilág létrehozását vonta maga után, a most már kifejezetten harci célra kialakított tőrt.
 
Viszonylag sok tőrt ismerünk a Középbirodalom korából. Ezeket általában rézből öntötték, majd kalapálással hozták létre a végső formát, és alakították ki az éleket. Alapvetően ezek a szúrás hatékonyságának a biztosítását szolgálták, nem vágott sebeket ejtettek velük. Formájukban fontos szempont volt a praktikus felhasználhatóság, ezért is ér markolatuk kis karikával véget. Ez megakadályozta, hogy kicsússzon a kézből, ami különösen a kés ellenségből történő kihúzásakor fenyegetett. A markolat másik végén kiemelkedő vízszintes viszont a pengétől való elválasztáson túl a vér elvezetésében is fontos szerepet játszott.
 
A tőrök következő generációja az Újbirodalom 18. dinasztiája során alakult ki, amikor a gömböt egy vizszintes lezárás váltotta fel, és maga a penge is kissé ívesre alakult. Velük párhuzamosan azonban elterjedőben volt egy xpS "comb" névre hallgató szablyaféle is. Ezt nemcsak íves formája különítette el, hanem a felhasználás különbözősége is: itt a külső felület valójában vágóél szerepét töltötte be. Díszesen megmunkált, berakásokkal díszes példányok is készültek, melyek nemesfém tartalma valószínűtlenné teszi a harci alkalmazhatóságot, ezért itt is számolni kell a hatalmi jelvény motívumával.
 
Az őskorba nyúlik vissza a harci balta alkalmazása is. Ennek kiindulópontját képezik a buzogányok. Ezeket a favágás során is használt balta alakja válja fel, melyet pontosabban és hatékonyabban lehetett bevetni. A díszfegyverek itt is megtalálhatók. Felmerül annak a lehetősége, hogy a győztes csapatok rendszeresen részt vettek valamiféle diadalmenetben, ahol szépen kimunkált eszközökkel felszerelve - köztük akár áttört díszbaltával - felvonultak.
 
Szinte hadiforradalmat eredményezett Egyiptomban az ázsiai eredetű harci kocsi bevezetése az Újbirodalom idején. Részben zsákmányolták őket az ázsiai hadjáratokban, részben saját műhelyeikben állították. Egyik műhelyt Memphiszből ismerjük. Ábrázolásaiból kiderül, hogy az egyiptomi mesterek új megoldásokkal kísérleteztek, könnyebbé tették, az ülést melyebbre helyezték, és a kerék küllőinek a számát négyről hatra növelték. Vele együtt a kéz védelme érdekében fontossá vált az 5 ujjú kesztyű, mely a gyeplő tartásakor a fogást erősítette és a kezet védte.
 
Talán a kocsikkal párhuzamosan tűnt fel a harci páncél, melynek egyelőre egyetlen ismert példányát Tutankhamon sírjából ismerjük. Néhány, szintén bőrből készült pikkelydarab is fennmaradt. Csekély számuk alapján valószínűnek tűnik, hogy viselése kevesek számára adatott meg, - bár nekik kellemetlen lehetett. A nyíl- és dárda hegye viszont valóban könnyebben félrecsúszott rajta.
 
Kevésbé jellemző fegyver lehetett még a hadseregben a parittya, mely leginkább gyermeksírokból kerül elő, és a sokszor bumeráng névvel illetett görbe dobórúd, mely ugyan magától nem tér vissza eldobójához, de a zsákmányt - többnyire madarat - találat esetén megüti annyira, hogy röptéből leessen.
 
 
Szerkesztő és műsorvezető: dr. Győry Hedvig
Technikai munkatárs: Padi Géza