A ló a középkori arab irodalomban / Kutasi Zsuzsanna

Időpont: 
2011 May 30 - 17:00 - 18:30
Helyszín: 
Nemzetek Háza

 

MEBT előadás 2011 május
Meghívó
Az előadás anyaga 

 

 

 

Magyar Egyiptomi Baráti Társaság

 
MEGHÍVÓ
 

 

A Magyar Egyiptomi Baráti Társaság 2011. május 30-án (hétfő) 17.00 h-kor tartandó ülésére
 
 
Helyszín: Nemzetek Háza
1062. Budapest, Bajza u. 54. I. em.  
 
Napirend:
Díjkiosztás:
az „Én Egyiptomom” pályázat
nyerteseinek
 
és
 
Előadás:
A ló az arab kultúrában
Előadó: Kutasi Zsuzsanna
 
 
 
Kérjük szíves megjelenését a rendezvényen.
 

 

 
 
 
                                                   Magyar Egyiptomi Baráti Társaság
                                                                           Elnöksége
 

 

A ló az arab kultúrában
Dr. Kutasi Zsuzsanna
Budapest, 2011.
 
1. Az arabok és a ló
 
Az arabok által kitenyésztett lófajta őse a többségében sémi népek lakta ókori Szíriából és a Kánaánból származik.[1] 
A Közel-Kelet, Mezopotámia és Észak-Afrika területén talált, a ló megjelenésére és használatára vonatkozó leletek alapján a következőket foglalhatjuk össze: Az adatokból világosan látszik, hogy az arab ló megjelenése előtt az Arab-félszigetet körülvevő területeken bőségesen volt tenyésztett, képzett ló. Az időszámításunk előtti és utáni első századokban a dél-szíriai arab nabateusok már lovakat használtak Vörös-tenger melletti kereskedelmük során,[2] vagyis az Arab-félszigeten. Ie. 715-ben a délarab uralkodó, Ítámár, lóval adózott az asszíroknak,[3] ezeket a lovakat ezért már arab lovakként (araboktól származó lovakként) tartják számon, bár ezeket a délarabok még valószínüleg nem tenyésztették, hanem kereskedtek velük. Ie. 703-ban Játi, az egyik északarab törzs, az aribik királynője, lovasaival Marduk-apla-iddina asszír uralkodó seregével szövetségben harcolt.[4]
Ie. V.-III. évezredig a hidzsázi sziklarajzok szerint Arábiában szarvasmarhát tartottak, tehát a vidék sztyeppe jellegű volt, még megfelelő csapadékmennyiséggel, akárcsak ugyanekkor az észak-afrikai Szaharában. Lovakat itt még nem találunk.
Ie. IV. évezredben érkeznek Mezopotámia területére a sémi akkádok, nyomukban több más sémi és indoeurópai csoporttal. Az észak-kelet sémi akkádok kb ie. 2600-ban települtek rá az akkor már 6000 éve ott élő sumérokra,[5] akik lassan beolvadtak a hódítók közé. Átvették a nyelvüket, átadták a tudásukat.
Az ie. III. évezred elején a sumérok nemesfém után kutatva már elérték a Balkán-félszigetet (konkrétan Tartáriát, a mai Románia területén).[6] A sumérok találták fel és használták először a harci kocsit, ami akkor még tömör négykerekű, nehéz jármű volt és szamarak húzták.
Ie. III. évezred folyamán az éghajlat szárazzá és forróvá válása miatt, a sivatagok terjeszkedtek, melynek hatására megindult a népvándorlás az Egyenlítőtől észak felé.
Mezopotámiában ekkor a sémi nyelvet beszélő akkádoknak már állandó, szervezett hadserege volt.[7] Továbbfejlesztették a sumérok által kitalált harci kocsit (kétkerekű és nyolcküllős lett), mely így könnyebbé és a lovak által gyorsabbá vált. Az asszírok (Mezopotámia északi részén) már kiváló lovasok voltak. Kengyel és vázas nyereg nélkül, a ló hátára kötözött díszes takarón ülték meg a méneket. (A fennmaradt reliefek tanúsága szerint, főleg méneken ültek.)
Mezopotámia (melyet egyik oldalon a szíriai arab sivatag, a másik oldalon az elami-méd határhegységek határolnak) mezőgazdaságának és városi jólétének vonzására, az iráni hegyekben (Zagrosz-hg.) lévő Gutium felől elkezdtek özönleni a „hegyi népek”,[8] melyek nyomására aztán az Akkád birodalom összeomlott. Újra sumer és akkád városállamok jelentek meg Mezopotámiában. A sémik már régóta özönlöttek Mezopotámiába a nyugatra fekvő sivatagból. A mardu beduinok rendszeresen lejártak a folyóvölgyekbe fosztogatni.
Az akkádok és az egyiptomiak nyomai az Égei tenger térségéből, Küthéra szigetéről is előkerültek.
 
Szíria már az ie. III. évezredben jelentős kozmopolita központ volt. Eblában több száz ékírásos dokumentum került elő, sumér és eblai sémi nyelven.[9]
Kis-Ázsiában ie. 1800-1200-ig a hettiták voltak hatalmon, akik indoeurópai származásúak és akárcsak több más indoeurópai nép, ők is foglalkoztak lótenyésztéssel. A lovat az indoeurópaiak használták először a Közel-Keleten a kocsik vontatására, és találmányukat, a harci kocsit, ie. II. évezredtől a Közel-Keleten már mindenhol ismerték. Itt korábban csak a szamarat és a tevét ismerték.[10] Dél-Arábiában a tevét először a teje miatt tenyésztették. Az északi arabok, akik tőlük vásároltak kezdték el először teherhordóként, majd a könnyebb irányíthatóság miatt hátasállatként használni.[11]
Ie. II. évezredben Anatóliában a hettiták képezték a kereskedelmi és kulturális hidat a sémik és a görögök között.[12]
A hettiták az ie. 17. században a hurriktól[13] tanulták meg a lótenyésztést és az idomítást, és a kétkerekű, hatküllős, könnyű harci szekereik révén lovashatalomként jelentek meg a térségben. Ők készítették az első vasékszereket és fegyvereket, melyekkel kereskedtek is.[14] Észak-Szíriában ie. 14. századig az ő hatásuk érvényesült; Dél-Szíriában, valamint a föníciai partvidéken pedig az egyiptomiaké.
Ie. 1650 körül az Ázsia felől érkező, turáni eredetű hükszoszok hódítóként Egyiptomba is eljuttatták a két ló húzta harciszekeret. A hükszoszok vegyes népcsoportot alkottak, volt közöttük ázsiai eredetű és számos sémi is. Az egyiptomi pap és történetíró, Manetho (ie. 3. sz.), „Egyiptomi nevezetességek” című könyve szerint a hükszoszokat a Sínai hegy alján élő beduinokkal lehet azonosítani, vagy a szíriai tartományok lakóival. Vagyis a hükszoszok kánaáni nomádok voltak, akiknek az egyiptomi kormány politikai tehetetlensége tette lehetővé, hogy betörjenek a gazdag nílusi tartományokba.[15]
Ie. 1675 előttre tehető annak a lócsontváznak a kora, amelyet a núbiai Buhen erődben[16] találtak. Fogazatából meg lehetett állapítani, hogy kocsihúzásra használták. A lóval és a kocsival kapcsolatos szavak terminológiája ugyanúgy, mint a védőistenségeké (Anat, Astarte)[17] ázsiai eredetre utalnak. Az ókori Egyiptom korából több helyről is kerültek elő lócsontvázak.
Ie. 15-14. században az ugaritiak észak-Szíriában könnyű, két ló húzta harci kocsin jártak.[18]
Ie. 13. században tört be Hidzsázból Transzjordánia déli területeire az első történetileg ismert arab törzs, a midianita, dromedártenyésztő nomádként.
Ie. 10. században Salamon király 1000 lovat szerzett Damaszkusz és Niszibisz meghódításakor, valamint örökölt lovakat apjától, Dávidtól is, aki az Ýamalikitáktól[19] zsákmányolt lovakat egy csata során. A Biblia szerint[20] Salamonnak 1420 harci szekere és 12.000[21] képzett lovasa volt. Lovas- és szekérvárosokat tartott fenn és a környező területekről rengeteg különféle lovat kapott ajándékba. A Királyok Könyve szerint „Salamonnak Egyiptomból és Kevéből hoztak lovakat, a király kereskedői szerezték Kevéből megszabott áron: egy harci szekeret hatszáz ezüstért hoztak el Egyiptomból, egy lovat pedig százötvenért. Ugyancsak az ő közvetítésükkel szállították tovább ezeket a hettita királyoknak és az arám királyoknak.”(I. Kir. 10,28-29.)
Kőszeghy Miklós Salamonról szóló könyvéből[22] azt is megtudhatjuk, hogy Keve, azaz Que, Anatólia délkeleti sarkában volt. Azok a hettiták, akik Salamontól a lovakat vették, már nem a Hettita Birodalom királyai voltak, hanem újhettita kisállamok uralkodói, akik Észak-Szíria bizonyos régióiban telepedtek le az ie. II. és I. évezred fordulóján. A ló vontatta harci kocsi akkor a haditechnika csúcsát jelentette. Ugyanitt, Salamon külkapcsolatairól szóló fejezetben olvashatunk arról is, hogy a Bibliában feljegyzett értékek szerint a ló túl olcsó, a kocsi viszont túl drága volt. A harci kocsi fegyvernek számított és Salamon, mint közvetítő játszott szerepet a fegyverkereskedelemben.
A ló ezek szerint, mint a harci kocsi kiegészítő tartozéka volt fontos az akkori vevőknek.
Dávid, Salamon apja is rendelkezett már bizonyos számú lovas sereggel, amit zsákmányként szerzett ie. 1100-ban az arámi Coba királyától, Hadad Ezertől.[23] Egyiptomi házassága révén kapcsolatba került az egyiptomi fáraókkal, akik a hükszoszok bejövetelekor ismerték meg a lovak húzta kétkerekű harci szekereket[24] (ie. 1650).
A megmaradt egyiptomi falfestmények szerint az Újbirodalomban az egyiptomiak már tudtak lovagolni. Nyereg nélkül, a szamáron és tevén való üléshez jellemző módon, vagyis a ló hátának hátsó felére, a farhoz közel (az ágyékára) ültek.[25] Ez azt jelenti, hogy lovasokat nem láthattak, csak kocsiba fogott lovakat, hiszen ha láttak volna, tudták volna, hogyan kell a lovon ülni.
Egyiptomban a 18. dinasztiától kezdődően (ie. 16. sz.) két különböző lófajtát ismertek a falfestmények tanulsága alapján:[26] egy hosszú testű, vékonyabb testalkatú, kosfejű, a türkmén ahal teki lóra emlékeztető fajtát és egy rövid testű, homorú orrú, szikár fejű, tágra nyílt szemű, az arab lóra hasonlító fajtát. Mivel a lóábrázolások követik az emberábrázolásokat, mindkét ábrázolásra az embernél is használt stílus jellemző: III. Thutmoszisz-ig[27] (Thotmesz, Menheperré ie. 1479-1425) a fáraó arca az ábrázolásokon szélsőségesen megnyúlt, lefelé görbülő szájsarkakkal. A vastag combok nagyon vékony vádlikban végződnek, a far kerek és ez a leírás érvényes a lovakra is. II. Amenhotep-től (II. Amenophisz, Aahepruré ie. 1427-1401)[28] kezdődően rövid testű, homorú orrú lovakat jelenítenek meg. (Véleményem szerint egy hosszú testű, kosfejű lovat nem ábrázolnak rövid testűnek és homorú orrúnak pusztán egy uralkodói stílusváltás miatt, vagyis valóban két különböző fajtáról lehet szó. Ez pedig arra utal, hogy II. Amenophisz alatt tértek át az arab karakterű lovak használatára. Az egyiptomi nyelvben a 18. dinasztiától kezdődően jelenik meg a ló jelentésű ssm.t szó, mely lehet a héber „ló” többesszámú, hímnemű alakjából, a sÙsÐm-ból származó kölcsönszó, mutatván a ló közel-keleti származását. Egy másik ló jelentésű egyiptomi szó, a nefer szintén az egyiptomi későkorban jelenik meg, mint szekunder belső deriváció a nefer „szép, hasznos” jelentésű gyökből. A heter (ló) szintén a 18. dinasztiától fordul elő. Mindezek alátámasztják a fentebb leírt történelmi eseményeket. Wilkinson szerint az egyiptomiak a szintén sémi eredetű faras-t is ismerték és az araboktól származó lovakra használták).[29]
Az Újbirodalom falfestményein a lovak jólláthatóan mének. Arról, hogy az egyiptomiak méneket lovagoltak ÓabarÐ Mózesről szóló történetében is olvashatunk.[30]
Ie. 845-(853)-ban az asszír II. Szulmánu-aszaridu (Szalmanasszár) ki akarta terjeszteni birodalmát Kánaánra, ezért megostromolta a szíriai Karkart. Erre válaszul a kánaáni nemzetek összefogtak Damaszkusz vezetésével, aki 1200 harci kocsit, 1200 lovassági és 20.000 gyalogos katonát tudott hadrendbe állítani. Aháb, a zsidók hadvezére 2000 harci kocsit és 10.000 gyalogost mozgósított. Az arabok itt még tevéken harcoltak. Az aribi Gindibu sejk ezer teveharcossal vett részt a csatában a szír oldalon.[31] A számokat nem lehet a puszta tények számbavételének tekinteni, inkább az uralkodók dicsőítését szolgálták.[32]
Ie. 9. században az asszírok dél-Arábiában is megjelentek, erre utalnak a legkorábbi régészeti emlékek a Taima oázisból, ahol korabeli öltözetű asszír papok és harcosok láthatók.
Ie. 8.-7. században a núbiai uralkodók Pianhitól (Pije) Tanwetamaniig (Tantamai)(Egyiptom Későkor, XXV. dinasztia), mint Kús[33] lószerető királyai, az uralmuk alá került Egyiptomban is folytatták sajátos lovas temetkezési hagyományaikat. Az uralkodókat haláluk után díszesen felszerszámozott lovaikkal együtt temették el.[34]Pianhi győzelmi sztéléjén olvashatjuk, hogy a király néha lóra ült, nem csak kocsin utazott.[35]
 
I. Szeleukosz (ie. 321-281) fennhatósága alatt a szíriai Apameától észak-keletre állomásozott a római lovashadsereg nagy része: a királyi ménes 30.000 kancából, 300 ménből és 500 elefántból állt. (Apamea Hamától kb. 25 km-re nyugatra fekszik a tenger felé.)
A sémi amorriták (amurruk) lakta észak-szíriai Karkemis (Kargames, ma ?erablus az Eufratesz mentén) nemcsak erődítmény és a térség stratégiai pontja, hanem a lókereskedelem központja is volt.
A nabateusok és a dél-arabok, akik közül a katabánok egyre jobban kiemelkedtek, átvették a hellén világ sok kulturális értékét, pl. a lovas ábrázolásokat: Gaimanból egy 106 cm magas, hellén stílusú bronz lófigura került elő az ie. 3. századból.
Ie. 2.-1. századtól az isz. 106-ig Szíria területe római provincia lett.
Isz. 244-249-ig Rómának szíriai császára volt, Philippus Arabs, aki a Haurán vidékéről származott, keresztény arab anyától. Uralkodása alatt kiváltságokkal halmozta el Szíriát.[36] Ekkor a rómaiak jelentős kereskedelmet folytattak a Vörös-tengeren és az Indiai óceánon.
 
Az időszámításunk előtti századokban kezdték el először használni Egyiptomban a kengyelt, s ezzel kezdődik meg a ló szerepének megváltozása. A kocsihúzás háttérbe szorult mind a vadászatokon, mind a csatákban. Az arabok valószínüleg nem használtak kengyelt, ahogy favázas nyerget sem, csak egy patrac-szerű takaró volt a ló hátára erősítve. Az arabok közül Muhalhil b. AbÐ Ñufra használt először fémkengyelt a 6. században (perzsa hatásra), a korábbi fából készült helyett, amelyik könnyen eltört.
 
1.1. A ló elnevezései a sémi nyelvcsaládon belül
 
Az arab nyelv több elnevezést használ a lóra. (faras, hayl, ÎiÒ?n, Êaw?d, muhr, faÎl, ÎiÊr, ramaka, Ýawd, birdawn, kadК, haÒÐ.stb.) A legáltalánosabb ezek közül a hayl, amit az irodalmi szövegekben akkor találunk, ha azok a lovakról általában szólnak. A lóra vonatkozó szavak közül ez az egyetlen, ami jelentheti a lovaso­kat is. Bár létezik töb­bes száma (huy?l), a hayl forma önmagában is többes számot jelent. Szemben a gyűjtőnevekkel, amelyeknél az egyesszámú alak hayl többesszámot fejez ki (lovak),[37] hayla alak nem létezik, mivel az egyetlen ló külön elnevezést kapott:
Ez a faras,[38] amely a szótárak meghatározása szerint mindkét nemre vo­natkozik, így farasa alak sem létezik. Ritkán találkozhatunk a faras hímnemű hasz­nálatával, de általában ahol a szövegekben ménről van szó, ott a ÎiÒ?n vagy a faÎl elnevezést találjuk.
A legrégebbi lóra vonatkozó kifejezések az arab nyelvben minden bizonnyal a faras, a hayl és a ?aw?d. Mindhármat megtaláljuk a sémi nyelvek többségében:
Az arab faras- „ló” közös sémi szótő, mely megvan a héberben, az ódélarabban, a zsidó-arámiban, a szírben és a nabateusban is, hasonló jelentéssel. Ugyanaz a három mássalhangzós „ló” jelentésű szó létezik a nagy sémi-hámi nyelvcsalád több további ágában (kusita, omói, csádi), de ezek lehetnek késői kölcsönzések az arabból. Az ugaritiben még a legújabb lexikonban (Sanmartin & Olmo Lete 2003) sem szerepel, azaz az I. évezred előtt a szó megléte nem bizonyítható.[39]A héberben a paraš ??? elsősorban „lovas”-t jelent, másodsorban „hátasló” a jelentése. A héberben egy másik kifejezés is van a „ló”-ra, a sÙs ???. Az ókori Egyiptomban mindkét szó létezett (faras, sÙs) az egyiptomi elnevezések mellett (Îtr-szekundér belső deriváció a „fogat”-ból~”kocsi húzó ló”, kopt „heto”-ló, ssm.t (a héber pl. masc. sÙsÐm-ból ?????), nfr-szekundér belső deriváció a „szép”jelentésű gyökből, jbr-csődör, rnp-méncsikó). A kettő közül valószínüleg a héber sÙs ??? a régebbi és a faras-t valamelyik kánaáni sémi nép hozta Egyiptomba. A sÙs  ??? többesszámú alakjából, a sÙsÐm-ból (?????), a 18. dinasztia korában keletkezett az egyiptomi nyelvben egy újabb „ló” jelentésű gyök, az egyiptomi nőnemű végződés hozzáadása után, a ssm.t. A sÙs ??? jelen van „ló, mint állatfaj” jelentéssel a szírben, s?s? alakban ugyanezzel a jelentéssel az akkádban, valamint ssw alakban az ugaritiben.
A héber sÙs ??? (ló) ebben a formában nem szerepel az arabban, viszont megtalálható a sayy?s ???? ”lovász” alak. Az arab sÁÞis????  (lovász) többesszáma sawwÁs ????? (lovászok), úgy tűnik, ugyanannak a héber szónak sayy?s ???? az arab megfelelője, annak ellenére, hogy a „ló” héber nevét nem találjuk az arab szótárban.
A hayl szó „hadsereg” jelentéssel szerepel a szírben, a héberben és a palmíraiban, „lovak” jelentéssel az ódélarabban és „lovak/lovasok” jelentéssel az arabban. A szó különböző összetételekben is megtalálható, „erő, érték, haderő” jelentéssel a héberben. Ezek a tulajdonságok etimológiailag szintén a lóhoz kapcsolhatók. A ÎiÒ?n alak ugyan nem található meg a héber szókészletben, de létezik a Îasan ??? gyök. Az ebből képzett aktív particípium alak Îósen jelentése „bőség, gazdagság, kincs, tartalék, erő”, mely jelentéskör szintén átfedésbe hozható a lóhoz kapcsolódó jelentéskörrel. Ily módon a a Îasan-ból ??? képzett „ló”, mint főnév, lehetne szekundér belső derivációként jelen a héberben is, bár a héber szótárban ebben az alakban, ebben a jelentésben nem találjuk. A héber szó Îasan ??? középső gyökhangzója ? a szírben, akkádban, ódélarabban ugyanebben a gyökben, ugyanezzel a jelentéssel, emphatikus hangként Ò (?) van jelen. Vagyis a két különféle módon lejegyzett szó, etimológiailag ugyanazt jelenti. Moscati szerint, az a hang, ami a protosémiben emphatikusként jelenik meg, az az összes sémi nyelvben emphatikus lesz.[40] A héberben szereplő s ? gyökhangzó az arabban a s ?-nek felel meg, míg az arab emphatikus Ò ? a héberben a c ?. Az azonos etimológia alapján azonban a lehetőség fenn áll, hogy a héberben szereplő Îasan ??? gyök, megfeleljen a hasonló jelentésű arab ÎaÒana ??? gyöknek. Ugyanez figyelhető meg pl. aÎaÒÐn????? ~ Îasan ??? ~ „erős” jelentésű szavaknál is.[41]
Az arab ÎiÒÁnszó jelentése általában „mén”, de a lóra, mint állatfajra is ez a kifejezés használatos.
A faras az arabban „kanca, hátasló, nemes ló” jelentéssel szerepel.
A lóra vonatkozó arab szavak közül a ÊawÁd ????  „versenyló, kiváló ló” megtalálható a szírben, „nemes ló” jelentéssel, míg a héberben csak a gyökhangzók vannak meg: gawad ???, „hirtelen megrohanás, portya, rajtaütés, razzia” jelentéssel.
A hirtelen rablótámadásokat az arabok lovon hajtották végre, így lehet a közös sémi gyökből Ê-w-d származó ÊawÁd ???? szekundér arab deriváció valamelyik rokon nyelvből: vagyis az az állat, amelyen a rablótámadást végzik. A képzett szó gyöke ÊÁda ??? ugyanlétezik az arabban, de jelentésköre (megjavul, nagylelkűen cselekszik, adományoz stb.) nem kapcsolódik sem a lóhoz, sem a rablótámadáshoz. Ezért úgy gondolom, hogy a szót az arabok átvették egy rokon néptől, és csak hangtanilag tűnik úgy, mintha saját már meglévő gyökhangzóikból ők képezték volna. A szírben található még egy kifejezés a lóra, a rakasa – „a ló, mint állatfaj” értelemben, valamint a görögből átvett ippos ?ππος szír betűkkel átírt változata, ugyanezzel a jelentéssel.[42]
 
1.2. Az arab ló eredete az arab-iszlám források alapján
 
A ló az arab források mindegyike szerint a tenger felől („a tengerből”, talán hajón hozták) érkezett Ábrahámhoz.
IsmÁÝÐl (Izmael), az arabok iszlám szerint elismert ősapja, IbrÁhÐmnak (Ábrahámnak) a fia volt. Ő volt az első, aki már arabul beszélt, egyistenhívő volt (ÎanÐf) és megszelidítette a lovat.[43]
Al-KalbÐ MuÎammad b. as-SÁÞib hagyományozta AbÙ ÑÁliÎ-tól, ő pedig Ibn AbbÁs-tól, aki azt mondta: Az első, aki megülte a lovakat és megtartotta őket, IsmÁÝÐl b. IbrÁhÐm volt. Az első, aki a tiszta arab nyelvet beszélte, azt az arab nyelvet, amelyen Isten kinyilatkoztatta hirdetését az ő küldöttének. A hagyománymesélő folytatta: Amikor IsmÁÝÐl felcseperedett, Isten nekiadta az íjat és ő lőtt vele. Semmire nem lőtt rá úgy, hogy el ne találta volna. Amikor érett férfivá vált, Isten kihozott neki a tengerből 100 lovat, amelyek Isten akaratára Mekkánál kezdtek legelni. Majd reggel az ő ajtajánál jelentek meg. IsmÁÝÐl kötőféket tett rájuk, szaporította őket és megülte őket.
Al-WÁqidÐ hagyományozta mondván: ÝAbdallah b. YazÐd al-HudalÐ hagyományozta nekem Muslim b. Éundab-tól, aki azt mondta: Az első, aki megülte a lovakat IsmÁÝÐl b. IbrÁhÐm volt.A lovak még vadak voltak, nem engedelmeskedtek, amíg IsmÁÝÐl-nak alá nem vetették magukat.
Yacq?b ibn MuÎammad az?Zahr? mondta: cAbd ul?cAz?z b. cImr?n ha­gyomá­nyozta nekem, Ibr?h?m b. Ism?c?l b. Ab? Íab?ba al?Ašhalitól, ő D?’?d b. al?Ías?ntól, ő cIkrimától hallotta, aki pedig Ab? cAbb?s?tól, aki azt mondta: A lovak vadon éltek, nem voltak betörve, és az első, aki megülte őket, Ism?c?l volt, ezért lettek arabnak elnevezve.[44]
ad?Dam?r? az „al?hayl” címszó alatt további részleteket közöl az Ism?c?l?féle ha­gyományról Íay?t al?Îayaw?n al?kubr? című könyvében.[45] Az első, aki megülte a lovakat, Ism?c?l volt, és ezért lettek arabnak nevezve. Ezelőtt a lovak vadak voltak, mint a többi vadállat. Miután Isten engedélyezte IbrÁhÐm-nak és Ism?c?l?nak hogy lefektessék házuk alapjait, azt mondta: „Egy kincset adomá­nyozok nektek, melyet számotokra őrizgettem”. Majd sugallatot adott Ism?c?l?nak hogy kimenjen (a házából) és megszerezze azt a kincset, így kiment a lo­vakhoz. Akkor még nem tudta, mi ez a kincs, de Isten világossá tette számára akaratát, és nem maradt a föld hátán ló, mely ne járult volna hozzá: (szelíden nyújtották felé) homlokaikat és megalázkodtak (előtte).
 
Dávid, Isten prófétája nagyon szerette a lovakat. Nem lehetett hallani egy olyan lóról sem amelyiket nemessége, származása, szépsége vagy gyors futása miatt megemlítettek volna neki s ő ne küldött volna el érte. Így aztán összegyűjtött ezer lovat, abban az időben nem volt párjuk a földön.
Miután Isten magához szólította Dávidot, Salamon örökölte királyságát és birtokát[46], ő ült apja trónjára. Azt mondta: Ami pénzt Dávid rám hagyott, kedvesebb számomra ezeknél a lovaknál. Így aztán lesoványította és elhanyagolta őket. Akkor valaki azt mondta a tudás népéből: Bizony a hatalmas Isten kihozott neki (Salamonnak) a tengerből 100 lovat, melyeknek szárnyaik voltak. Azt mondták azokra a lovakra (hayl): (Ők jelentik) a gazdagság (hayr)-ot.
Majd fogadást kötöttek rájuk és futtatták őket.
Mondják: Egy nap Salamon odahívatta a lovakat, mondván: mutassátok be nekem őket, hogy megtanuljam az ismertetőjegyeiket, a neveiket, a származásukat. Hozzáfogott hát, hogy megismerje őket, míg el nem múlt a déli ima, majd a délutáni is. De ő csak tanulmányozta őket, nem volt köztük csak gyönyörű versenyló. A lovak elvonták a figyelmét az imádkozásról, amíg le nem ment a nap és eltűnt az éj fátyla mögött. Ekkor hirtelen feleszmélt, eszébe jutott az imádkozás és bocsánatért esdekelt Istennél. Azt mondta: Nincs haszon abban a gazdagságban, amely elvonja a figyelmet az imádkozásról és az Istenről való megemlékezésről.
-Hozzátok vissza őket! 900 megjelent közülük, de 100 elmaradt. A 900 ló vissza lett vezetve elé s ő elkezdte ütni-vágni a lábaikat. Sajnálkozott a felett, amit veszni hagyott a délutáni imából. Az a 100 ló megmaradt, amelyik nem jelent meg előtte. Azt mondta: Ez a száz ló kedvesebb nekem, mint az a 900, amely elvonta a figyelmemet az uramról való megemlékezésről. Erre Isten azt mondta: (Q38/30) És Salamont ajándékoztuk Dávidnak, milyen kiváló szolga ő, bizony ő az igazi bűnbánó, az utolsó kinyilatkoztatásig.
Salamon továbbra is csodálattal volt a lovak iránt, amíg Isten magához nem szólította.[47]
Al-KalbÐ MuÎammad b. as-SÁÞib hagyományozta apjától ÑÁliÎ-tól, ő pedig Ibn AbbÁs-tól, aki azt mondta: Bizony az első, aki ezek közül a lovak közül az elsőt elhozta az arabokhoz, az al-Azd egyik nemzetsége volt Omán népéből, akik eljöttek SulaymÁn b. DÁwud-hoz (Salamonhoz), miután ő feleségül vette Bilqist, Sába királynőjét.
Megkérdezték az al-Azd-tól, milyen vallási és világi dologra lenne szüksége, majd feltöltötték a készleteiket, abból, amit akartak és már készültek az indulásra, amikor azt mondták: Ó Isten prófétája, a mi országunk messze van és már kifogytunk az ellátmányból. Hozass nekünk egy kevés ellátmányt, hogy általa hazajuthassunk. Salamon egy lovat adott nekik a saját lovai közül, mely Dávid lovai közül származott és azt mondta: Ez az ellátmányotok (zÁd). Ha megszálltok, ültessetek fel rá egy férfit, adjatok neki egy vadászíjat (miÔrad). Gyújtsatok tüzet. Még össze sem fogjátok gyűjteni a tűzifát, hogy tüzet rakjatok s ő már hozni fogja nektek a vadászzsákmányt. A nemzetség így is tett, nem szálltak meg sehol anélkül, hogy rá ne ültettek volna a lovukra egy férfit egy vadászíjjal. Tüzifát gyűjtöttek, tüzet raktak s már jött is a férfi a vadászzsákmánnyal, antiloppal vagy vadszamárral. Annyi vadászzsákmányuk lett, hogy bőven elég volt nekik, jól lakatta őket és még maradt is a következő állomásig. Azt mondták az azditák: Mi más is lehetne a lovunk neve, mint „az útonlévő/lovas ellátmánya”.
Ez volt az első ló, amely az arabokhoz került.
Amint meghallotta ezt a BanÙ TaÈlib, eljöttek hozzájuk s azok marasztalták. Ekkor született nekik egy csikó ZÁd al-RÁkib-tól (al-HuÊays), amely még ZÁd al-RÁkib-nál is gyorsabb lett.
Miután meghallotta ezt Bakr b. WÁÞil, eljött hozzájuk s azok maradásra bírták őket s ekkor megszületett al-HuÊays csikója, al-DÐnÁrÐ, mely gyorsabb volt al-HuÊays-nál.
Amint értesült erről BanÙ ÀÝmir, eljött Bakr b. WÁÞil-hoz, akik vendégül látták őket, amíg meg nem született Sabal és gyorsabb lett minden eddig ismert lónál. Az anyja SawÁda, az apja FayyÁÃ. SawÁda anyja QasÁma.
FayyÁà és QasÁma a BanÙ ÉaÝda-é volt. Van aki úgy tudja, hogy FayyÁà apja a ÍÙšÐya-tól származik, aki WabÁr b. Umaym b. Lawd b. SÁm b. NuwaÎ (Noé) vadon élő kancája volt.
Valójában AÝwaÊ, al-DÐnÁrÐ fia volt, BahrÁÞ lova, ő nevezte el AÝwaÊ-nak. BanÙ Sulaym b. ManÒÙr lova volt, utána került a BahrÁÞ-hoz.
Ami AÝwaÊ al-Akbar-t illeti, az ő anyja Sabal, WabÁr vadlovai közül. Apja szintén a ÍÙš-tól, WabÁr vadlovaitól származik.
MuÎrÐr b. ÉaÝfar mondta: Apám hagyományozta rám, az ő apjától, hogy AÝwaÊ-ot az anyja a lakóhelyektől elkülönítve hozta a világra.
Az egyik sejk közülük, látott egy lovat Sabal mellett, aki az ajkait vigyázva a kanca fara felett tartotta. A sejk szólt a többieknek: Fogjátok meg az (idegen) lovat, nehogy meghágja a kancátokat! Mire azok odaértek, akkorra a kanca már megfogant.
(A csikó születése után) takarmánykereséssel teltek a napok. Az anyja nem hagyta magára AÝwaÊ-ot. A harmadik éjszakán, feltették AÝwaÊ-ot a teve hátán lévő nyereg két kápája közé, egy kötéllel odaerősítették és így utazott. A gerince egy kissé elgörbült, ezért lett „görbé”-nek nevezve. Tőle származnak az arabok lovai. Amikor meghallotta BanÙ TaÝlaba b. YarbÙÝ (AÝwaÊ születésének hírét), marasztalták BanÙ HilÁl-t és végül született egy csikójuk AÝwaÊ-tól, DÙ-l-ÝUqqÁl (b. AÝwaÊ b. al-DÐnÁrÐ b. al-HuÊaysÐ b. ZÁd al-RÁkib).
Mások úgy vélik - Isten a tudója -, hogy Salamon, amikor elvágta a lovak lábait, háromnak sikerült elmenekülnie, amelyeknek szárnyaik voltak: az egyik közülük RabÐÝa törzsénél, a másik az al-Azd-nál, a harmadik BahrÁÞ-nál állt meg. A három férfi odavezette őket a saját lovai közé, s miután azok kitombolták magukat, felrepültek és visszatértek a tengerbe. Sorra születtek utánuk a lovak, mivel a hatalmas Isten így akarta.
Al-WÁqidÐ azt mondta erre, hogy ez egy alátámasztott hagyomány. (al-ÎadÐt al-muÝtamid Ýalayhi)
ÝAbdallah b. Wahb adta hírül nekünk, mondván: Salamon minden lovat megölt, egy sem menekült meg, egy sem repült el, és nem maradt neki csak az a száz ló.
 
Amikor al-ÍaÊÊÁÊ b. YÙsuf megjelent a nép előtt, hogy szemügyre vegye a lovaikat és a ruházatukat. Egyszercsak elment mellette egy rongyos ruhájú férfi egy kimerült gebével. al-ÍaÊÊÁÊ megkritizálta, kigúnyolta, de a férfi rá sem hederített. Ekkor jött Šahr b. Íawšab, egy vastag szőrbundában, egyik lovát vezetve. Kérdi tőle al-ÍaÊÊÁÊ: Mennyiért adod, ó Šahr?-Kétezerért!-mondta ő. al-ÍaÊÊÁÊ így felelt: Szerintünk nem ér meg annyit sem a ruhád, sem alovad. A férfi azt mondta: Ami a ruhát illeti, az Isten áldjon meg, én bizony többre értékelem a selyemnél, a szövetnél és a cicománál, apám fiainál, a rokonaimnál, az asszonyaimnál! Ez a szőrme melegít engem, miközben semmi bajt nem okoz. Ami pedig a lovat illeti, Istenre esküszöm, ő bizony BanÙ TaÈlib lovaitól való. Régebben 800 dirhemért vettem kötőfékkel együtt, nemessége és származása miatt. Al-DÐnÁrÐ lányaitól származik, Bakr b. WÁÞil lova, al-HuÊays fia, a BanÙ TaÈlib lova, ZÁd al-RÁkib fia, az al-Azd lova, Salamon kergette őt hozzájuk.
al-ÍaÊÊÁÊ nevetett és azt mondta: Ismerős származás. (Ezt a származást már jól ismerjük.) Erre a férfi odaadta neki a ruháját, de al-ÍaÊÊÁÊ visszadobta rá.
 
Al-KalbÐ MuÎammad b. as-SÁÞib hagyományozta AbÙ ÑÁliÎ-tól, ő pedig Ibn AbbÁs-tól, hogy AÝwaÊ híres lovak őse volt. A Kinda egyik királyának volt a lova, de amikor megtámadta a BanÙ Sulaym-ot a szerződéskötés napján, azok legyőzték és elvették tőle. Az első csikója a BanÙ HilÁl-é lett. Anyja Sabal, FayyÁÃ lánya, aki a BanÙ ÉaÝda-é volt. Sabal anyja al-QasÁmiyya. A BanÙ Sulaym visszaadta AÝwaÊ-ot a BanÙ HilÁl-nak és náluk jó utódokat nemzett. Tőle származnak az arabok kiváló versenylovai.
AÝwaÊ híres leszármazottai között van al-ÇurÁb (a varjú), al-WaÊÐh (a herceg, vagy aki lábbal előre született), LÁÎiq (a csatlakozó), al-Mudhab (az aranyozott) és MaktÙm (a rejtett). Mindannyian Çaniyyu b. AÝÒur b. SaÝad b. Qays b. AylÁn lovai.
al-ÇurÁb és al-Mudhab kecsesek, és mint a farkasok soványak, fölösleg nincs rajtuk, apjuk MaktÙm és AÝwaÊ, vörösek és sötétpejek az utódaik, nincs köztük hibás. – mondja róluk Óufayl al-Çanawiyyu
AÝwaÊ utódai közül való ÉalwÁ (fényes), a BanÙ TaÝlaba b. YarbÙÝ kancája és az ő csikója DÁÎis. DÁÎis apja DÙ-l-ÝUqqÁl (eszes, intelligens). AÝwaÊ leszármazottja al-ÍanfÁÞ (íj), DÁÎis húga, akinek apja szintén DÙ-l-ÝUqqÁl. Al-ÇabrÁÞ (porszínű), DÁÎis nagynénje (DÁÎis apjának a lánytestvére) Qays b. Zuhayr lova.
QassÁm (helyes), BanÙ ÉaÝda b. KaÝb b. RabÐÝa lova, róla mondja al-NÁbiÈa, a törzs költője, hogy „csillagos homlokú, szép arcú, gesztenyepej, jobb első lába kivételével kesely.” Szintén ő mondja a törzs lovairól: „Hosszú testűek, gyorsak, nemesek, FayyÁÃ (sodrás, áramlat) leszármazottai és Sabal (eső, zivatar) családjából valók”.
 
Az arab ló eredetéről az arab források szerint tehát kétféle hagyományt lehet meg­különböztetni.
Abban mind a kétféle hagyomány egyetért (a Sala­mon királyra is és az Ibr?h?m b. Ism?c?l?ra visszavezetett is), hogy az Arab?fél­szigeten éltek vadlovak. ?aw?d cAl? is megemlít egy Ahdar nevű mént, aki Sa­lamontól vagy Ardaš?r?tól szabadult el, elvadult és ősapja lett a félsziget vadlo­vainak (Ahdariyya). Ugyanezen a néven élt az Arab?félszigeten egy fekete vad­szamár?fajta is.[48]
Az arab ló vadlovaktól való származását megerősíti egy törté­nelmi esemény is, miszerint a VI. században a Macrib?ban lévő víztároló gátja átszakadt. Ekkor a jemeni lovak a sivatag felé, a félsziget belsejébe menekültek. Itt elvadultak, majd először egy?két századdal az iszlám előtt, a Na?d környéki nomádok között tűntek fel. A hagyomány szerint a Ban? Ta?lib[49] volt az első, amely megszelidítette őket.[50]
Az arab lovak genealógiája igencsak szövevényes. Előfordul, hogy a források ugyanazt a lovat egyszer ménnek, egyszer kancának tartják, pl. Sabal-t. Máskor egy híres leszármazási vonalnak (pl. al-ÝAwaÊiyyÁt) az alapítója változik. Lady Anne Blunt által a mezopotámiai beduin törzsektől (Šammar, Rwala) begyűjtött genealógia alapján az első lovat, amely az arabokhoz került és amelytől az összes többi lovuk származik, AÎwaÊnak hívták. A történet ugyanaz, mint ÝAwaÊé, így valószínüsíteni lehet, hogy a két ló ugyanaz. Itt egyszerűen csak egy nyelvjárásbeli hangzó változatáról van szó, a torokhang zöngés és zöngétlen változatáról. Ennél bonyolultabb azonban az ÝAwaÊ szüleiről való információ. Al-AÒmaÝÐ szerint (a három ismert ÝAwaÊ közül – ÝAwaÊ, ÝAwaÊ al-Akbar, ÝAwaÊ al-AÒÈar) ÝAwaÊ al-Akbar anyja Sabal, apja pedig WabÁr vadlovai közül származik. Al-ÇarnÁÔÐ szerint Sabal az apja volt, az anyja pedig SawÁda. Al-AÝrÁbÐ szerint ÝAwaÊ anyja Sabal (az al-ÉaÝda lova), apja al-DÐnÁrÐ (az al-BahrÁÞ törzs tulajdona). Al-ÑÁÎib al-TÁÊÐ kétféleképpen írja ÝAwaÊ anyjának nevét: Sabla és Sabal. Al-AÝrÁbÐ szerint az al-ÝAwaÊiyyÁt leszármazottak őse ÝAwaÊ al-AÒÈar. Tehát Sabal, ÝAwaÊnak, ÝAwaÊ al-Akbarnak és ÝAwaÊ al-AÒÈarnak is az anyja. Az ÝAwaÊ és ÝAwaÊ al-Akbar név valószínű, hogy ugyanazt a lovat takarja, bár a tulajdonosaik nem egyeznek: ÝAwaÊ (AbÙ ÝUbayda szerint) eredetileg a délarab Kinda törzsszövetség lova volt, tőlük szerezte meg az észak arab BanÙ Sulaym és végül a szintén észak arab BanÙ HilÁlé lett. Al-AÞÒmaÝÐ, ÝAwaÊ első tulajdonosának BanÙ Àkil al-MurÁrt nevezi meg, (a Kinda szövetségből). Sabal anyja al-QasÁmiyya (mindkettő az al-ÉaÝda lova), apja FayyÁÃ, WabÁr vadlovai közül. Al-TÁÊÐ al-ÑÁÎibÐ gyűjteményében Sabal anyjaként al-BaššÁma van megemlítve.
Al-ÍarÙn-nak, ÝAwaÊ egyik sokat emlegetett leszármazottjának a származása is homályos: Apjaként három különböző mén van megemlítve: al-AtÁfÐ, al-AtÁtÐ és al-Huzaz.
al-AtÁtÐ, al-Huzaz fiaként szerepel az egyik leszármazási láncban, akinek DÙ al-ÑÙfa az apja. DÙ al-ÑÙfa apja pedig ÝAwaÊ.
1., al- ÍarÙn b. al-AtÁtÐ b. al-Huzaz b. DÐ al-ÑÙfa b. ÝAwaÊ
2., al- ÍarÙn b. al-AtÁfÐ b. al-Harun b. DÐ al-ÑÙfa b. ÝAwaÊ
3., al- ÍarÙn b. al-Huzaz b. al-WatÐmÐ b. ÝAwaÊ
 
2. A Nap és lókultusz összekapcsolódása az araboknál az iszlám előtt
 
Salamon király szerepe a lovak behozatalában vitathatatlan, de a délarab kereskedők Kelet-Afrikából, a kúsitáktól is szerezhettek lovakat.
Itt érdemes megemlíteni, hogy a kúsitáknál a ló nagy jelentőségű és ér­tékű volt már i. e. 1000 körül is.[51] Az a napkultusszal összekapcsolt lókultusz, ami Meroëban létezett, Dél?Arábiára is jellemző volt.
Az arabok is imádták a Napot,[52] és napfel­kelte­kor, délben és napnyugtakor leborultak a neki emelt bálvány előtt. al?Lát nevű bálvá­nyuk, mely nőnemű volt, a Napot szimbolizálta, és míg az Arab?félsziget északi ré­szén egy meztelen női alak képében imádták, délen a ló volt, mely megjelenítette őt. A Yac?q nevű bálvány is lovat ábrázolt, és at?Tibris? szerint a délarab Kahlán törzsé volt, tőle került egyik altörzséhez a Hamdánhoz. ?aw?d a szintén délarab Kindát[53] is meg­említi imádói között. Az észak-arab Qurayš szintén Napimádó volt.[54] Kimondot­tan a ló imádatáról is maradtak fenn források a bahreyni al?Asbadiyya?ról. Őket ?aw?d cAl? és cAbd ul?RaÎm?n cAbd ul?Kar?m an?Na?m is megemlíti.[55] Részletek nem ismertek az Asbadiyya nevű lóimádatról, csak annyi, hogy perzsa eredetű és a Tam?m törzs Ban? cAbdall?h b. D?rim ágából al?Mundir b. S?w? is ezt a vallást követte.[56]
Mezopotámiában a napisten (Šamaš) hátasállata a ló volt.
Egyiptomban, miután a ló ismertté vált (i. e. 17. század), a fáraó harci szekerét szintén lo­vak húzták. A falfestményeken a fáraó szimbolikusan a Napot jeleníti meg, és egy bárkán száll alá az alvilágba. A vadászatról készült ábrázolásokon és a csatajelenetekben a fáraó harciszekerét ugyan lovak húzták, de a lovak ezekben a jelenetekben nem szimbolikusan vannak jelen, ugyanis a lovak nem kerültek be az istenként tisztelt állatok közé.
 
3. A ló az iszlámban
 
Mohamed próféta nem volt lótenyésztő és az isteni kinyilatkoztatás sem tér ki részletesen a lovakkal való bánásmódra, ezekről a hadíszok adnak némi felvilágosítást. A lovat a sivatag beduinjai tenyésztették, így a városlakó letelepülteknek tőlük kellett vásárolniuk. A Prófétának, aki a letelepült kereskedő Qurayš szegényebbik ágából származott Mekkából, a badr?i csatában (624) még csak két lovasa volt, akiket a források név szerint is meg­említenek: Muqd?d b. cAmr és Martad b. Ab? Martad.[57] A Qurayš gazdagabb nemzetségeinek ugyanakkor már 100 lovasa volt, szemben a muszlimokkal, vagyis a Próféta csapatával. Mekka meghódításának idejére (630) a Próféta seregét már több száz lovas alkotta. A Ban? Sulaym például 800 lovat adományozott a Prófétának, hogy segítse őt (EI2, „al?hayl”). A Ban? cAbs is képes volt arra, hogy ellásson egy ezerfős sereget lovakkal.
A Próféta a beduinok megnyerésével szert tett a lovaikra is, s ezzel kora leg­gyorsabb és leghatásosabb fegyverét szerezte meg a muszlimok számára.
A Qurayš törzs nemzetségei kölcsönös előnyökkel kecsegtető gazdasági társulást hoztak létre (iláf-okat) Abesszíniával, Irakkal, Bizánccal és Jemennel, a beduin törzsek hagyományos kereskedelmi szövetsége (hilf) helyett, melynek lényege a kölcsönösen kötelező segélynyújtás volt. Az Abesszíniával való szövetség egyoldalú volt, hiszen az araboknál csak az Omajjádok alatt (7-8. század) fejlődött ki a hajózás. A kölcsönös előnyökkel járó gazdasági szövetség a lótenyésztésben élen járó területekkel, rohamosan megnövelte a muszlim sereg lovasainak számát.
 
3.1. Versenyzés
 
A Próféta érdeme mindenekelőtt a versenyeztetési hagyományok megrendszerezése volt, hiszen az iszlám előtt a versenyek távja megbeszélésen alapult, az induló lovak életkortól függetlenül vettek részt benne. Az írott hagyományok (hadíszok) szerint az első lóversenyeket az iszlám vallás megjelenése után a Próféta utasítására, a Medinához közeli al-Íayf? és Tan?yat al-Wad?‘ között rendezték. Ez a távolság kb. 5-6 mérföldet jelentett (60 ?alwa, vagyis 60 nyíllövésnyi). Ezt a távot az érett lovak számára állapították meg. A fiatal lovak ennél jóval rövidebb távon mérték össze erejüket, Tan?yat al-Wad?‘-tól a Ban? Zurayq mecsetig kb. egy mérföld (10 ?alwa ).[58] Az iszlám előtt, ha két ló között akarták eldönteni, hogy melyik a jobb, mindketten letették a tétjeiket (rahn) s a nyertes az egészet megkapta. Ezt az iszlám a szerencsejátékok közé sorolta, s az ilyen fajta fogadást betiltotta, helyette viszont, mivel magát a lovak kipróbálását hasznosnak tartotta, egy másfajta fogadási rendszert talált ki. Ennek során csak az egyikük ajánlott fel egy névleges díjat, s ha ő nyert, így nem kapott semmit, de ha a másik nyert, oda kellett neki adni, amit korábban felajánlott. Így a fogadás nem számított szerencsejátéknak, hiszen csak az egyikük tett le tétet, nem a saját haszonszerzés volt a cél.[59] Ha mégis mind a ketten akarnak tétet tenni, akkor elindítanak velük együtt egy harmadik lovat is (muÎallil vagy dah?l), akire senki nem fogad. Ha a két fogadottból nyer az egyik, akkor úgy, mint a legelső variációnál, elnyeri a saját és a társa tétjét is, ha viszont a harmadik győz, akire senki nem fogadott, ő is elviszi a másik kettő tétjeit.
 
3.2. A Korán és a hadísz-gyűjtemények
A Mohamedhez érkezett kinyilatkoztatások a lovakat a szentírásban is megemlítik (Q. 16: 8; 100; 8: 60; 59: 6), ezzel a hívők vallási kötelességévé válik a velük való jó bánásmód.
Qur’?n 16. szúra/ 8. áya
És megteremtette a lovakat és az öszvéreket és a szamarakat, hogy felüljetek rájuk és a díszetekül szolgáljon. És olyat is teremt amiről nem tudtok.
 
Q 100. szúra
Esküszöm a zihálva száguldókra
a patájukkal szikrát csiholókra
a hajnalban támadókra
és így port kavarókra
majd a lovasával középre (az ellenség közepébe) hatolókra…
 
Q 8/60
És készítsétek fel ellenük, ami fegyveres erőt és lovakat csak tudtok, hogy félelmet keltsetek általuk Allah és a ti ellenségeitekben és rajtuk kívül másokban, akiket ti nem ismertek, de Allah ismeri őket. Bármit adakoztok Allah útján, az visszafizettetik nektek s nem lesztek kárvallottak.
 
Q 59/6
Amit Allah odaadott tőlük zsákmányul a küldöttének, az ellen nem hajtottatok ti sem lovat, sem tevét. Allah azonban hatalmat ád a küldötteinek, afölött amit ő akar. Allah mindenekfölött hatalmas.
 
A kinyilatkoztatások után számtalan hadísz keletkezett, melyek arra szolgálnak, hogy választ adjanak azokra a kérdésekre, amire a szentírás nem tér ki. Erre szolgálnak a próféta által mondott vagy az ő cselekedeteit, szokásait feljegyző hadíszok. A Korán a lovakat csak többesszámban, más hátasállatokkal pl. a tevékkel együtt említi. Soha nem dicsőíti a lovat önmagáért, hiszen ez az iszlám lényegével ellentétes bálványimádás lenne. A Korán Isten szava, kinyilatkoztatás, a hadísz-gyűjteményeket pedig a hagyományozók gyűjtötték össze a Próféta társaitól vagy leszármazottaitól. Ezeket nem szabad összekeverni. A lovakkal való emberséges bánásmódra a Próféta hívja fel a figyelmet és tőle származik az a sokat emlegetett mondás is, hogy ahány szem árpát ad valaki a lovának, annyi bűne bocsáttatik meg az utolsó ítélet napján. Mindazok a hozzánk eljutott arab mondások és előírások a lóval való bánásmódra vonatkozóan, amiket jó-rossz fordításban a szépirodalomban olvashatunk, a Próféta halála után keletkezett hadíszokból vagy népi hagyományokból származnak.
A Korán a lóval való foglalkozás részleteire nem tér ki, de a vallást érintő problémákra felhívja a hívők figyelmét: még mielőtt bárki is túlzásba vinné a lovak iránti egyéb­ként is meglévő szeretetét (Q. 3: 14), kijelenti, hogy a lovak csak Allah teremtményei, s mint ilyenek, ők csak az evilági élethez szükséges javak. Semmiképpen nem múlhatja felül a velük való foglalkozás és szeretet az Allah iránti szeretetet és áldozathozatalt.[60]
 
A lovak érdekének védelmében Mohamed (a Îad?t?ok, a Prófétáig visszavezetett írott hagyományok szerint) különféle rende­leteket hozott.
Megtiltotta a lovak kiherélését,[61] az üstö­kük és farkuk lenyírását, a megalázásukat.[62] Megparancsolta a lovak nyakláncainak levágását, amiket szemmelverés ellen akasztottak a nyakukba, mivel azokra csengő­ket[63] raktak s vágta közben megfojthatta őket.
A lóhús?evéstől és lótej?ivástól[64] nem tiltotta el követőit.
aš?Šayh?n hagyományozta ??bir b. cAbdall?h?tól (a hatalmas Allah legyen elé­gedett vele!), azt mondta: Allah küldötte (áldás és béke legyen rajta) eltiltott Haybar napján a vadszamarak húsának evésétől, de engedélyezte a lovak húsát.”[65]
Szintén aš?Šayh?n mondta, hogy: „A Prófétával utaztunk (áldás és béke legyen rajta), és a lovak húsát ettük és ittuk a tejüket.”
„Asm?’ bint Ab? Bakr aÒ?Ñidd?q (a hatalmas Allah legyen elégedett mindkettő­jükkel!) mondta: Levágtunk egy lovat (faras-nemes ló és nem birdawn-félvér szerepel a szövegben!) a Próféta (áldás és béke legyen rajta) idejében és megettük[66]. Ekkor Medinában voltunk.” [67] Van, aki szerint a Próféta úgy határozott, hogy a nemes lónak két rész jár a zsákmányból, a közönséges lónak egy[68]. (A közönséges lovat nem hívta faras?nak, hanem ha??n?nak vagy birdawn?nak.)
„Ibn Abb?s hagyományozta (Allah legyen elégedett vele), hogy a nemes ló, ha két sereg találkozik, azt mondja: Dicsőség és szentség az angyalok és a szentlélek urának!” Ezért kap a nemes ló két részt.
Mások viszont a Korán egy idézetére hivatkozva mást mondanak.
cAbdall?h b. cUmar b. Íasan b. cAbdall?h b. cUmar b. al?HaÔÔ?b (a hatalmas Allah legyen elégedett mindkettőjükkel!) hagyományozta a Prófétától (áldás és béke legyen vele): Nem adatik a nemes lónak csak egy rész (a zsákmányból), legyen az akár arab, akár nem arab, hiszen a dicső és fennséges Allah azt mondta: Készítsetek föl amennyit csak tudtok a fegyveres erőből és a lovak közül” (min rib?Ô al?hayl – Q. 8: 60) – vagyis nem különíti el a nemes arab lovat a többitől, mint ahogy abban a mondás­ban sem, amely a javakat vagy az isteni áldást a lovak homlokához (üstökéhez) köti: al?hayl macq?d f? naw?s?h? al?hayr[69]
A lovak után nem kell zak?t?ot fizetni, kivéve Ab? Ían?fa szerint, aki azt mondta, hogy a fiatal és a már csikós kancák után a gazdájuk vagy egy dínárt fizet, vagy ha úgy tartja jónak, akkor az árukból fizethet minden 200 dínár után 5 dirhemet. A nem fedezésre használt mének (duk?r munfarida) után nem kell fizetni.
 
A lovak tették lehetővé, hogy cUmar kalifától kezdődően (634?644) a most már szervezett lovas hadsereg[70] az Arab?félszigeten túl is hirdesse az iszlámot. cUmar kalifa volt az első, aki a lovasság gyarapítására koncentrált, és Îaram[71]?területeket alapított a muszlimok lovai számára.
3.3. Az ideális szőrszínről
 
Az iszlám előtt és a középkori iszlám idején született versek és leírások tanulsága szerint a lótenyésztő beduinok kedvelt lószíne a gesztenyepej (kumayt), sárga (ašqar) és fekete (adham)volt. A leggyakrabban említett ezek közül a gesztenyepej, mely négy vagy három lábán fehér jegyes és homlokán csillag vagy orrcsík van. A próféta ezeket a jegyeket a muszlimok lovainak vallási tisztaságával kötötte össze, mondván, a lovak homlokán lévő csillag az imára való leborulástól, lábukon lévő fehér jegy pedig a rituális tisztálkodástól fehér. A széles homlok a fehér csillaggal az iszlám előtt is az isteni áldáshoz kapcsolódott. Az iszlám előtt az arabok babonásan hittek a lovak szőrszínének és a szőrforgóiknak szerencséjüket befolyásoló hatásában. Az iszlám után is továbbélt hagyományokról Dickson írt részletesen, az Öböl-melletti araboknál, A sivatag nomádjai címmel.
Az oszmán időktől kedvelt szürke szín, minden bizonnyal Ázsiából származik, hiszen ott a szürke/fehér lovaknak nagy kultusza volt az egészen korai időktől kezdve. Ebből arra lehet következtetni, hogy KuÎayl?n szürke változata, ha valóban igaz Niebuhr feltételezése, nem terjedt el az araboknál, hanem csak a 18.-19 században a nyugatról érkezett orientalisták és lótenyésztők tették kedveltté és keresetté. Szaúd Arábia nedzsdi része oszmán fennhatóság alatt volt, így valószínű, hogy a szürke nedzsdi lovak kultusza is ide vezethető vissza. 
A lótenyésztő beduinok megfigyelését a szőrszín és az ehhez kapcsolódó tulajdonságok összefüggésére igazolja egy jelenkori tudományos kutatás, mely megállapította, hogy a szőrszínnel örökletesen együtt járnak bizonyos fajtára jellemző tulajdonságok.
Az arab telivérek közül a MuÝniqÐ fajta legtöbbször gesztenyepej és e színnel a gyorsaság is öröklődik. A KuÎaylÁn fajta színe pej, melyhez a kitartás kapcsolódik. A SiqlawÐ általában szürke és formás, szép megjelenés jár együtt vele. Mindezekhez a tulajdonságokhoz a termékenység is kapcsolódik.[72]
 
Bábolna története
 
VI. Károly osztrák császár, III. Károly néven magyar királlyá koronáztatta magát, de mivel nem volt fiú utódja, (Leopold, a fia, a születés után nem sokkal meghalt), valamiféleképpen lehetővé kellett tennie, hogy lánya Mária Terézia foglalhassa el halála után a trónt. 1713-ban kiadta a Pragmatica Sanctio-t, melyben kinyilvánította, hogy ezentúl nők is válhatnak uralkodóvá, ha a hivatalban lévő uralkodónak nem születik fiú utódja. Így is lett, Mária Terézia 1717-ben a habsburg trónra került, de ezt a szomszédos hatalmak (Bajorország, Szászország, Franciaország, Spanyolország) nem nézték jó szemmel, állandóak voltak a támadások, amit az osztrák katonaság nem bírt egymaga visszatartani. Mária Terézia a magyar nemesek segítségét kérte, amit azok készséggel fel is ajánlottak. Nádasdy Ferenc és Hadik András vezetésével a magyar lovas csapatok Berlinig szorították vissza a támadó seregeket. A habsburgok belátták, hogy a hadsereg számára saját lóállományt kell létrehozni, hogy ne szoruljon vészhelyzetben külföldi segítségre. Miután megállapították, hogy a hadsereg lóállományi leromlásának az oka, a rosszul kiválasztott mének, ezért célul tűzték ki, hogy ezentúl a kancák temperamentumához megfelelő és magasabb termetű, jobb fajtájú méneket fognak tenyészteni. Johann G. Wolstein (1738-1820) a Bécsi Állatgyógyászati Intézet igazgatója egy kézikönyvet állított össze erről a lótenyésztők számára.
Mária Terézia, Csekonics Józsefet (1757-1824) kérte fel a hadsereg lóállományának rendezésére. Csekonics, Arad vármegyében talált megfelelő helyet a lóállomány kialakítása számára. Mezőhegyes a Budapest-Bécs közötti marhahajtó út mentén feküdt, gazdag talajjal, így esett rá a választás.
Új fogalmat vezetett be a lótenyésztésbe, „törzsménes” fogalmát, mely azt jelentette, hogy létre kell hozni egy válogatott, kiváló kancákból álló családot, melyhez első rangú méneket rendelnek. Filozófiája szerint, az anyakanca olyan, mint a jó termőföld, ő a ménes modellje, amibe a kiváló minőségű magot vetik. A kancacsalád alapítója egy idős, kipróbált anyakanca kell legyen, mely széles, szegletesnek látszó, de mégis karcsú, jó lábszerkezetű, középmagas. A kitenyésztett, megbízhatóan örökítő kancacsalád a tenyésztés igazi drágakövévé válik. A végső cél (a megfelelő fajta kialakítása) érdekében a világ minden fajtájának ménjeit fel kell használni (arab, berber, török, spanyol). A mének jellemének tüzesnek, bátornak, nemesnek, kitartónak kell lennie. Ha elkészül a minta, akkor már nem szabad új fajtákat bevinni a tenyésztésbe, hanem beltenyésztéssel ragaszkodni kell a megtalált sablonhoz. A spanyol ménekhez beosztott kancák, a méneket mindenben felülmúlják, ezeket semmi pénzért nem szabad eladni. A kancacsaládok szerepét Csekonics mindennél fontosabbnak tartotta. Véleménye szerint, aki jobbnál-jobb, drágábbnál-drágább méneket választ s közben nem törődik a kancacsaládok kialakításával, az olyan emberhez hasonlít, aki lyukas kupába tölti a finom tokaji nedüt, a királyok borát, és mikor kitöltené, hogy érezze a csodálatos bor ízét, csodálkozik, hogy az edényben csupán a bornak az illata maradt meg.
A Csekonics által kialakított ménes lovai végül egységes képet adtak, egyéni jellegűek lettek. A mezőhegyesi ménes lovait egyből fel lehetett ismerni és más ménesek lovaitól elkülöníteni.
A mezőhegyesi alapító kancák magyar, erdélyi, cserkesz, moldva (kifejezetten keleti típusú lovak) voltak, a mének spanyol és erdélyi fajtájúak.
A hadsereg növekvő lóigénye mellé, később újabb feladat is hárult Mezőhegyesre, amit a ménes egyedül már nem tudott ellátni. Csekonics feladata volt ugyanis ezentúl a hadsereg marhahússal és tömegtakarmánnyal való ellátása, helyben és Bécsben is. Csekonics ezért fiókménes létrehozását javasolta, melyre megfelelő helyet Bábolnán (Győr mellett, Bécshez közel, a marhaút mentén) talált. 1789-ben meg is kezdték a bábolnai fiókménes működtetését, de önállóvá a ménes csak 1806-ban vált.
1809-ben I. Napóleon (1769-1821) francia serege behatolt a bábolnai ménesbe, hogy megszerezze a lovakat, de azokat akkorra már átmenekítették Mezőhegyesre. Napóleon dühében mindent feldúlt és felégetett, az eredeti dokumentumokkal együtt.
A bábolnai ménesudvart 1810-ben helyreállították.
1815-ben Johann Christoph Justinus (1754-1857) a Bécsi Állatgyógyászati Intézetből új értelmet adott Arisztotelész állandóságelméletének. A korábbi értelmezés szerint egy–egy háziállat a fajtájára jellemző sajátosságokat kizárólag úgy őrizheti meg, ha mindig ugyanabból a fajtából keresztezik az egyedeket. Ez az elmélet 1850-ig tartotta magát, csak ezután bizonyították be, hogy a fajta nem vész el csak átalakul, ha idegen vért visznek bele a feljavítására. Ennek alapján Justinus kitűzte az újfajta lótenyésztési alapelveket. A három legfontosabb követelmény egy tenyésztésbe befogott példánnyal szemben, hogy bizonyított származású, bizonyítottan jól teljesítő és megbízható örökítésű legyen. Következtetését az angol lóversenyeken tett megfigyeléseiből merítette, ahol tisztán és keveredés nélkül tenyésztett keleti lovak voltak a legerősebbek, leggyorsabbak, legkitartóbbak.[73]
 
Fechtig báró 1811-ben vásárolt arab lovakat Kairóból. A legjobb vétele ezek közül a 142 cm marmagasságú Tajjár, a sivatagi arab szürke mén, amely Hunyadi József ürményi ménesébe került. Ez a ló testesítette meg a 19. század arabló ideálját, melyben kívül-belül meg volt minden, ami egy arab lótól tenyésztői szemmel elvárható. Ő volt a tökéletes ló, az erő, gyorsaság és energia szimbóluma. 1830-ig 206 utódot nemzett, majd étvágyának elvesztése, és állapotának fokozatos romlása miatt elvéreztették. Csontvázát Bécsben az Állatgyógyászati Intézet múzeumában őrzik.
Siglawi Gidránt, a 143 cm marmagasságú, sötétsárga mént is Fechtig báró hozta Bábolnára 1811-ben. 74. Tiffle nevű eredeti arab kancától született utódja törzsmén lett Gidrán I. néven.
1820-tól Mezőhegyesről is küldtek kancákat Siglawi Gidránhoz, ezek alakították ki a Gidrán fajtát.
Próbaként, hogy Bábolnán az arab lovak méretén egy kicsit nagyobbítsanak, angol telivér vért vittek a tenyésztésbe, de nem jártak sikerrel. 1816-tól császári utasításra kizárólag keleti méneket kezdtek alkalmazni, ezért számos expedíció indult a Közel-Keletre, Szíriába és Észak-Arábiába, amely területek akkor még oszmán fennhatóság alatt álltak (1917-ig).
Az egyik ilyen lószerző körút során vásárolták 1836-ban Shagyát, a 152 cm marmagasságú, almázott mézszürke mént, melynek utódai az osztrák-magyar hadseregben az „elpusztíthatatlanok” jelzőt kapták. A mindennapi munkában és jó tulajdonságaik örökítésében is sikeresek voltak.
1856-57-ben Rudolph von Brudermann (Brudermann Rezső) közel-keleti expedíciójáról hozták a bábolnai ménesbe a hadúdi kancákat, melyek származását a Próféta idejéig vissza lehetett vezetni. 1857-től Brudermann, Bábolna ménesparancsnoka lett. Megszüntette a pazarló, elhanyagolt állapotokat mind a legelőkön, mind az istállókban. Elérte, hogy kevesebb beteg csikó szülessen, a kancák születésszabályozásával és a környezet higiénikusabbá tételével. Az ő expedícióján került Fadlallah el-Hedad (később Fadlallah el-Hedad Mihály) Bábolnára. A 14 éves libanoni maronita keresztény fiú, miután apja lovait az expedíció felvásárolta, nem akarván elszakadni tőlük, velük jött lovászként Európába. Apja nem ellenezte a fiú döntését, hiszen akkor az oszmán fennhatóság alatt álló Libanonban állandó harcok voltak a síita iszlám vallású drúzok és a keresztény maroniták között. Így tulajdonképpen a vérengzések elől menekítette a kis Fadlallahot Európába.
Fadlallah jól összebarátkozott az osztrák-magyar hadsereg katonáival és egyiküktől egy kardot is kapott ajándékba, amit büszkén az oldalára kötve hordott. Amikor a császár Ferenc József szemlére érkezett a bábolnai ménesbe, minden katona és lovász a lovakkal együtt felsorakozott az udvaron s a császár végignézte őket. Amikor a kis Fadlallahhoz ért, meglátva oldalán a kardot, érte nyúlt, hogy jobban szemügyre vehesse, de a fiú hirtelen ráütött a kezére és félreugrott. Mindenki megdöbbenéssel várta, hogy a császár hogyan fogja a felségsértést megtorolni, de nem ez történt. Sőt, Ferenc Józsefnek tetszett a fiú bátorsága és kadétiskolába küldte. Fadlallah nagyon jól haladt a tanulmányaival, s végül ő lett Bábolna ménesparancsnoka. 1885-ben szíriai útján vásárolta O’Bajan-t, amely 25 évet élt és 312 csikó származott tőle. Ezekből 112 lett országos fedezőmén és 56 anyakanca. Mivel ez a mén lett Fadlallah legkedveltebb lova, sírkövet állíttatott neki. Később (1889) őt magát is egy mellette lévő sírhelyre temették. Az 1901-02-es expedíción 3600 km-t tett meg lóháton, 85 nap alatt vagyis 42 km-t tett meg naponta, ez egy-egy maratoni távnak felel meg.
Eközben Leveldi Kozma Ferenc (1826-1892), a haladó gondolkodású, nemesi családból származó férfiú lett a Földművelésügyi Minisztériumban a Lótenyésztési Osztály vezetője. Munkásságának egyik fő érdeme, a ménesek magyar állami tulajdonba kerülése mellett az, hogy különválasztotta a katonai ménesparancsnokságot és a lótenyésztéssel foglalkozó ménesbirtok gazdasági vezetését. A ménesbirtok így a földművelés irányítása alá került, a méneskari tisztek viszont az osztrák-magyar közös hadsereg kötelékében maradtak. A katonaság így nem szólhatott bele a lótenyésztés ügyeibe.
Az 1878-as párizsi világkiállításon Bábolna lovai világraszóló sikert arattak, ezt mind Kozma Ferenc szigorúságának és szakértelmének köszönhették. Az ő célja az arab ló tenyésztésében a tiszta arab jelleg megőrzése volt. Hite szerint, az arab telivérállomány az arab ménes épületének alappillére, mestergerendája.
1932-ben a szlovák születésű Pettkó-Szandtner Tibor lett Bábolna ménesparancsnoka. Ő már gyerekkorától rajongott a lovakért és a fogatokért és tanulmányait is ez irányban folytatta. Leglátványosabb érdemei közé tartozik a bábolnai ménes vezetőjeként a bábolnai ménes bejáratánál építtetett un. „hősi kapu”, melyet a modori[74] városkapu mintájára készítettek és oldalában egy márványlapon emlékeztek meg az első világháborúban elesett katonákról és az akkor Bábolnán szolgálatot teljesítőkről. Ezen a kapun keresztül érkeznek a fogatok Bábolnára, így ez Bábolna szimbóluma is lett.
Ifj. Vastagh Györgytől megrendelte az 1809-es vesztes győri csatából a lovasa nélkül hazavágtató arab lónak a szobrát, mely a háborúban elpusztult lovaknak állít emléket a bábolnai ménesudvarban.
A bábolnai fogatokhoz kiváló hajtókat nevelt, miközben ő maga is rendszeresen részt vett saját bábolnai fogatán a különböző rendezvényeken. Aachenben, a lovas és hajtó versenyen a legnépszerűbb, leglátványosabb program volt, amikor Pettkó-Szandtner Tibor beszáguldott öt szürke kancájával a pályára. Mindeközben megmentette a Bábolnán időközben már kiöregedett és eltűnni készülő Kohejlán, Jussuf és Shagya vonalakat.
1942-ben ő lett a Földművelésügyi Minisztérium Lótenyésztő Osztályának vezetője. A második világháború alatt Németországba menekítette a bábolnai ménest, ami miatt később hazaárulónak bélyegezték, Bajoroszágban pedig persona non grata lett. A nőket és az italt különösen kedvelő James Owen ezredes, a megszálló amerikai csapatok vezetőjeként, a ménesét féltő Pettkó-Szandtnert bezáratta, s míg ő börtönben ült, a világ minden részére szétszórta a féltve őrzött lóállományt, eladta a milliókat érő arab lovakat, a természetvédelem alatt álló hucul ménest pedig egy laboratóriumnak adta át kísérleti célokra. Pettkó-Szandtner a szabadulása után elhagyta Németországot és Svédországban telepedett le.
Ekkor hívta fel a vagyonát, otthonát, féltve szeretett ménesét vesztett ménesparancsnokot az egyiptomi Mohamed Taher pasa, hogy vállalja el az egyiptomi Kafr Farouk ménes vezetését. Pettkó-Szandtner egyből elvállalta az Ayn Shamsban lévő állást. Egyiptom minden részéről összegyűjtötte a tenyésztésbe fogható kancákat és méneket, rendszerezte, elkülönítette őket, melynek eredményeként az egyiptomi ménes egyedülálló sivatagi arab telivér állományt állított fel. 1953-tól a ménes, miután Farouk királyt eltávolították, nevet változtatott, és ezentúl El-Zahraa (A Paradicsom) nevet viseli.
Az 1950-es években Magyarországon irányváltás történt a lótenyésztés terén. Az akkori vezetés a földmunkákra használható, nagy testű lovak tenyésztését írta elő. Az arab lovak tenyésztését feleslegesnek és abbahagyandónak ítélte. A bábolnai ménes életét a bábolnai arab fajta, a Shagya mentette meg a pusztulástól, mely az arab telivérnél nagyobb méretével és több irányú használhatóságával kiszolgálta az egyre nagyobb igényű sportlótenyésztést.


[1] A ló korábbi történetéről ld. pl. Szilvay Gyula: Az arab ló eredete és hatása az európai lovakra, Budapest, 1937. Bökönyi Sándor
[2] Scholz (1992) 88-94. old.
[3] Burchard-Brentjes (1986) 16. old.
[4] Itt meg kell jegyezni, hogy az „arabok” és a „délarabok” elnevezés két különböző népet jelent, mind a nyelvüket, mind a kultúrájukat tekintve. Bár rokon népekről van szó, hiszen mindkettő a sémi-hámi nyelvcsalád délnyugati ágához tartozik, az etióppal együtt.
[5] A sumérok vagy ÉK felől a Kaszpi-tenger környékéről érkeztek ide, vagy DK felől a Perzsa-öböl térségéből. Eredetük bizonytalan.
[6] Gordon (1997) 96. old.
[7] Dallos (1979) 33. old.
[8] A Zagrosz-hegységben, Lurisztánban élő törzsi nép mesterei voltak a lótenyésztésnek és a bronzöntésnek. Ie. 1. évezredtől ők látták el lovakkal a Mezopotámia síkságain élő népeket, köztük az asszírokat is. Ők készítették a kor legszebb lószerszámait. Pl. két oldalról bronz lóalakkal díszített zablát. (Harcos Birodalmak ie.1500-600., (1993) 15. old.
[9] Gordon (1997) 72.old.
[10] L. David I. Owen: „The First Equestrians: An Ur III Glyptic Scene” Acta Sumerologica 13, 1991, 259-73. old.
Ie. 11. században (vagy a II. évezred végén) történik a teve háziasítása a Közel-Keleten. A svájci Bázeli Egyetem régészei 2003-ban Szíria közepén, el-Kowm város közelében egy a mai tevénél kétszer nagyobb állat csontvázát találták meg. A csontváz leginkább a dromedárra hasonlít, a korát 100.000 évre becsülik. A tevecsontváz mellett hasonló korú emberi maradványokat is találtak.
[11] Wilson (1984) 6-13. old.
[12] Gordon (1997) 81.old
[13] Hurri-Mitanni az Felső-Eufratesz vidékétől keletre terült el.
[14] Dallos (1979) 34. old.
[15] Mahler (2003) 80-84. old.
[16] A buheni erőd a Nílus 2. vízesésétől északra volt. Núbia északi provinciája Wawat, a déli a Kús nevet viselte.
[17] Astart a háború és a szerelem istennője Szíriában, a lovak és a harciszekerek úrnője és a király védelmezője Egyiptomban. Szinonim értelmű a mezopotámiai Istarral. Salamon Jeruzsálemtől keletre templomot építtetett számára (I. Kir. 11:5, 23) Egy egyiptomi sztélé mezítelenül ábrázolja, amint lovagol és íjjal lő. (II. Kir. 23:13) Horst (1977) 71. old.
[18] Horst (1977) 89. old.
[19] Az Ýamalikiták egy ősi arab törzs, akik Mekkában telepedtek le, akárcsak a ?urhum, Ăl al-SamaydaÝ b. Hawna és a HuzÁÝa (al-Ýarab al-ÝÁriba) Szombathy (2003) 30. old.
[20] Biblia, Királyok Könyve 10.
[21] A számoknak nem lehet történelmi pontosságot tulajdonítani. Dávid korában Izrael teljes lakossága kb. 150.000 fő volt. A héber „elef” szó jelentése „ezer” és „harci egység” is lehet. Valójában 800 harci egység volt Izraelben és 500 Júdában. Azt, hogy hány főből állt egy harci egység, nem lehet biztosan megmondani. (Gordon, 1997, 207. old.) Salamon 12 adminisztratív körzetet tartott nyilván. A 12-es szám oka, hogy minden egyes körzet 12 hónapon át volt köteles fedezni a királyi udvar és a kormányzat költségeit. (Gordon, 1997, 210. old.)
[22] Kőszeghy (2005) 106. old.
[23] Biblia, Sámuel Könyve 8.
[24] Sesonk (Sisák) a XXII. dinasztia fáraója később ie. 930 körül megszállta Kánaánt és gazdag zsákmánnyal távozott. 1Kir 14:25-26, 2Krón 12:4. Gordon (1997) 223. old. Valószínű, hogy lovakat és harcikocsikat is vitt magával, de erről nem találtam adatot.
[25] Les chevaux du nouvel Empire Égyptien origines, races, harnachement par Catherine Rommelaere. Connaissance de l’Égypte Ancienne, 1991. (A ló ágyéka a hát és a far között van, a lágyéka a térd előtt a hason.)
[26] ibid
[27] Az egyiptomi szövegekben először a thébai Kamosze és a hükszoszok közötti harcok (ie.1573) leírásakor kerül sor a lovak és a harci kocsik megemlítésére. I. Thutmoszisz (I. Thotmesz, Aaheperkaré ie. 1504-1492) alatt készül az első lóábrázolás. (P.O. Scholz, Bemerkungen zur relation, 1992/88-94. old.)
[28] Ie. 1427-1401 között uralkodó II. Amenophis fáraó a leírások szerint kiválóan értett a lovak idomításához.
[29] Wilkinson (1989) 2/1./ 386. old.
[30] ad-DamÐrÐ: ÍayÁt, 335. old.: „A fáraó (II. Ramses) seregében 100 ezer fekete mén volt…A fáraó fekete ménen ült, nem volt a lovai között kanca. Ekkor jött Gábriel egy kancán, amely sárlott, eléjük került megmutatva magát, majd belemerült a tengerbe. Miután a fáraó lova megérezte az illatát, belevetette magát a tengerbe a kanca után. A fáraó semmit nem tudott tenni, és nem látta Gábriel lovát sem. A lovasok beugrottak mögötte a tengerbe. Ekkor jött Mikháel egy lovon, melytől féltek az emberek és bevezette őket (a tenger belsejébe), míg végül nem maradt egy sem, azt mondván nekik: Kövessétek társaitokat! Mindannyiukat elnyelte a tenger.”
[31] Az aribik a szíriai sztyeppén nomadizáltak, a Vörös-tenger partjáig. Burchard-Brentjes (1986) 15. old.
[32] Gordon (1997) 228. old.
[33] Kús, Szudán északi részének ókori neve. (Az ókori Felső-Núbia, Egyiptom déli határán.)
[34] Trigger, Bruce G. (1976) 147-148. old. Később a kereszténység felvétele után a templomokban Hóruszt, mint sárkányölő Szent Györgyöt ábrázolták, amint nappáncélban küzd a sötétséget jelképező szörnnyel. Lófej-alakú olajlámpásokkal világítottak. Scholz, Bemerkungen, 1992/88-94.old.
[35] Ókori keleti chrestomathia I. Szerk.: Harmatta János Budapest, 1965. 67. old.
[36] Dallos (1979) 42.old.
[37] Vagyis köznév-jelentésű, és a tulajdonnevet egy „á” hang hozzáadása képezi a szó végén.
[38] A faras?t az ókori Egyiptomban az arab lovakra használ­ták. Wilkinson szerint (1989: I/386) a kancákat úgy nevezték, mint a héberben a méneket (s?s/s?s?m).
[39] Takács Gábor egyiptológus-régész személyes közlése alapján.
[40] Ls. Sabatino Moscati: An Introduction to the Comparative Grammar of the Semitic Languages, 1964 Wiesbaden. 44. old.
[41] Koehler-Baumgartner: Lexicon in Veteris Testament Libros. Leiden, Brill 1958. 319. old. The Hans Wehr Dictionary of Modern Written Arabic. Ed. by J.M.Cowan 1976. 183. old.
[42] Brockelman: Lexicum Syriacum, Gottingae, 1928. 42, 732. old.
[43] Ibn al-KalbÐ: Nasab al-hayl, Beyrut, 1987. 28-32. old.
[44] Ism?c?l héber vagy szír nyelvű volt, de mikor ő és népe Mekkában letelepedett, a mekkai nőkkel házasodtak össze és megtanultak arabul (al?carab al?mustÝ?riba). al?cAr?b?, Asm?’ hayl al?carab 78.
[45] ad?Dam?r?, Íay?t 442. old.
[46] Salamon nem csak Dávidtól örökölt lovakat - amelyeket Dávid az ÝAmÁlikitáktól (al-Azd ?) szerzett -, hanem pl. Damaszkusz és Niszibisz meghódításakor is.
[47] A történet értelmezéséről eltérő vélemények születtek, melyeket Anthony H. Johns foglalt össze egy 1997-es cikkében: Solomon and the horses. The theology and exegesis of a Koranic story. Sura 38(ÑÁd): 30-33.(MIDEO 23(1997)pp. ) Ebben leírja, hogy az arab kifejezések közül, különösen a lovak karddal való lekaszabolása a délutáni ima elmulasztása feletti bűnbánat következményeként (fa Ôafiqa masÎan bi l-sÙq wa-l-aÝnÁq) értelmezhető úgy is, hogy csak megveregette a nyakukat és lábaikat csodálata jeléül, sőt végigsimította őket (az Istennek való felajánlása jeleként). Feláldozta őket Istennek, hiszen ők voltak az okai bűnösségének, és a húsukat a szegényeknek adta, mindezzel saját bűnét kívánta megváltani. Vagy nem áldozta fel, mert nem akarta a délutáni ima elmulasztása miatti bűnét, egy újabb bűnnel tetézni. Feláldozta-e Salamon a lovakat? A Korán dicsőíti Salamont az Istennek való engedelmességéért és a bűnbánatáért és bár a lovak iránti szeretetét teszi felelőssé az ima elmulasztásáért, a történet végkifejlete mégsem a dühös mészárlás, hanem az Isten műve feletti csodálat jeleként, a lovak nyakának és lábainak megveregetése. Salamon végig Istenre gondolt, míg őket szemlélte, tehát nem követett el bűnt. Szélsőséges értelmezésként, van aki a végigsimítást, egyfajta „orvosi” vizsgálatnak tartja.
[48] ?aw?d cAl?, MufaÒÒal VII: al?ÎiÒ?n
[49] A Ban? Ta?lib Bahrayn?ban nomadizált. E terület akkoriban magába foglalta az Arab?félsziget egész keleti partvidékét. Na?d a nyugati oldalon van!
[50] EI2: faras, hayl
[51] Scholz: Bemerkungen 88-94. old.
[52] ?aw?d cAl?, MufaÒÒal VI: 323
[53] A HamdÁn és a Kinda is a délarab KahlÁn törzs altörzsei. Az iszlám előtti költők fejedelmének tartott Imru-l-Qays b. ÍuÊr (megh. 540 körül) a jemeni Kinda királyok ivadéka volt. Nagyapja al-ÍÁri× a Kinda törzs élén, a közép- és észak-arábiai törzsek felett uralkodott, a ÎÐrai és a ÈassÁnida törzsek vetélytársa volt. A 6. században betört Mezopotámiába, elűzte a perzsa III. Mundir ÎÐrai királyt és egy ideig a helyén uralkodott. Halála után a törzsek szövetsége felbomlott és a fia, ÍuÊr már csak a közép-arábiai BanÙ Asad vezetője volt.
[54] ?aw?d cAl?, MufaÒÒal VI: 169. old.
[55] ?aw?d cAl?, MufaÒÒal VI: 694; an?Na?m, al?BaÎrayn f? Òadr al?isl?m 49?50.
[56] Az elnevezésről többféle magyarázat született. Az egyik szerint al?Mundir b. S?w? asbad tisztséget töltött be a perzsa uralkodónál (ez lovastisztet jelent). S az elnevezés ebből származik.
A másik magyarázat a ló perzsa nevéből származtatja (asb) a vallás nevét. Brentjes írja (1973: 22), hogy a palmyrai szentélyekben dromedáron és lovon ülő isteneket imádtak (i. sz. 1-2. század).
[57] ?aw?d cAl?, MufaÒÒal X/7; Ibn Hiš?m, S?ra II: 306?307; a badr?i csata.
[58] (al-Buh?r?, ÑaÎ?Î, 2868, 2869, 2870, Muslim, ÑaÎ?Î, 1870)
[59] (al-‘iqd al-far?d, 1/151.old.)
[60] Ezzel kapcsolatban írja ad?Dam?r? (Íay?t al?Îayaw?n 308?309), hogy a legjobb ?ih?d az, ha valaki vérét adja hitéért és elvágja lova térdinját, bizonyítva ezzel, hogy Allah mindennél fontosabb számára. Az első hívő, aki hite bizonyítására feláldozta lovát (SamÎa) és elvágta a térdínját, ?aÝfar b. AbÐ ÓÁlib. (al-AÝrÁbÐ, AsmÁÞ 324. sszám.)
[61] has?, ad?Dam?r?, Íay?t al?Îayaw?n. 447. old.
[62] Muslim, ÑaÎ?Î 2116, 2118 – Megtiltotta a nemes állatok arcul ütését és az arcukon való megbélyeg­zést.
[63] Lehet, hogy ezeknek a csengőknek a maradványa a bojt a lószerszámon.
[64] Az a lótej is iható és tiszta (Îal?l-megengedett, iszlám jogi terminus), amely egy szamár által megtermékenyített kancától származik (ad?Dam?r?, ibid. 165).
[65] ad?Dam?rÐ, ÍayÁt 164; Muslim, ÑaÎ?Î 1941., 1942.sorszám).
[66] Akaln?h?, „megettük azt” vagyis kancát.
[67] has?, ad?Dam?r?, Íay?t al?Îayaw?n. 447. old.
[68] al?Buh?r?, ÑaÎ?Î: cUbayd b. Ism?c?l hagyományozta nekünk Ab? Us?ma?tól, ő cUbaydall?h?tól, ő N?fic?tól, ő Ibn cUmar?tól (Allah legyen elégedett mindkettőjükkel!): Allah küldötte (áldás és béke legyen rajta!) a lónak (faras-nemes lónak) két részt adott, gazdájának egyet.
[69] M?lik szintén ezen az állásponton van a Q. 8: 16?ra hivatkozva, ahol szintén megkülönböztetés nélkül vannak említve a lovak (al?hayl).
A n?Òiya az üstököt és az alatta lévő homlokrészt is jelöli.
Muslim, ÑaÎ?Î 1871, 1872: ennek a Îad?t?nak egy másik változata: ibid. 1872 vagy al?Buh?r?, ÑaÎ?Î 2850, 2851.
[70] Az iszlám előtt még nem lehet szervezett lovasságról beszélni, nem volt direkt a csatákra fenntartott lo­vas sereg. A csatákat mindig az adott körülmények határozták meg. A sejk a csata színterén találta ki, mit hogyan csináljanak.
[71] Az iszlám a Îim? intézményét is átmentette a pogánykorból. A Îim? olyan szent és sérthetetlen birtokot, területet jelentett, ahol a törzs a lovait, tevéit legeltette. Ide más nem léphetett be, csak a tulajdonos. Ez a fajta állattenyésztés csak olyan területe­ken volt megvalósítható, ahol nem ismerték a nélkülözést. A fennsíkok lejtőin, folyók közelében. Például Mezopotámiában a Çass?nidák sikerrel alkalmazták a Îim? in­tézményét. Ők látták el lovakkal a bizánci hadse­reget is.
Az észak?arab Çataf?n törzsszövetség Na?d környékén használta ezt a rend­szert, kihasználva a fennsíkok aránylag gazdag legelőit és a patakok vizét. A jól ki­gondolt állattenyésztő?politika meglepően jó eredményeket hozott és a 6. századra némely törzs, mint például a Ban? cAbs, már képes volt arra, hogy ellásson egy ezer fős hadsereget. A VI. századtól kezdték f?ris?nak nevezni a sayyid?ot, és q?’id al?hayl?nak a ra’?s?t a törzs vezetői közül (EI2, hayl). A legrégebben alapí­tott Îim??terület lovak számára Âariyya?nál volt, egy másik sikeres intézmény pedig Me­dina közelében, al?Baq?c?nál, ahol az egész év folyamán folyamatos vízellátásban ré­szesültek. Íi??z nagy karavánközpontjainál a kereskedők vé­delmére a ?azwa?k ellen hoztak létre védelmi zónákat, ahol állataikat legeltették.
Âariyya a Kinda királyainak védett területe, ahol szálláshelyeik voltak. A Îim??föld Na?d?hoz tartozott és volt benne egy kút, amit Âariyya?nak hívtak. Más elképzelés szerint a hely egy asszonyról kapta a nevét és van, aki ezt az asszonyt Âariyya bint Rab?ca b. Niz?r?nak véli.
A Kindához tartozó földet aš?Šaraf?nak hívták, ezen belül volt Âariyya és ar?Rabda, a jobb oldali Îim?. Ugyanis annak, aki dél felé tartott, arccal az Arab?tenger és „tarkóval” Irak és a szíriai sivatag felé fordulva, Rabda jobbra helyezkedett el.
Az iszlám megjelenésével cUmar kalifa volt az első, aki az adózásra szánt te­véknek sajátította ki ezt a földet. Ez Âariyya?tól minden irányban 6?6 mérföldnyi területet jelentett.
A Îim??területekhez tartozott Fayd, a Óayy törzs két hegye A??’ és Salm? köze­lében, az Irakból Mekkába tartó zarándokút mentén. A ??hiliyya korban a Óayy és az Asad törzs közötti nyílt, sivatagos területet jelentette. Nevét az itt letelepült első em­berről kapta, akit Fayd b. H?m?nak hívtak. Az általa alapított falu is a Îim??területhez tartozott. Fayd?ot a Próféta Zayd al?Hayl?nak adományozta (Zayd b. Muhalhil b. Zayd), miután az felvette az iszlámot (?aw?d cAl?, MufaÒÒal V: 269).
Tehát a Îim??területek hatalmas földeket jelentettek, melyeken belül kutak, for­rások, falvak helyezkedtek el. A tulajdonosuk ?azwa?k vagy háború során tett szert rájuk, vagy a királyok adományozták a kiválasztottaknak.
A törzsek bálványaiknak is tartottak fenn védett területeket, ahol azokat az ál­latokat tartották, amiket áldozatra szántak isteneiknek. Egy?egy vitéz harcos sírja is szent területté lett nyilvánítva, például c?mir b. Óufayl, a Ban? c?mir f?ris?áé. A ne­mes vérű, kiszolgált csatalovak utolsó éveiket halálukig szintén olyan legelőn töl­töt­ték, ahová más nem léphetett be.
Tehát a Próféta előtt is létezett és jól működött a Îim??rendszer, ő annyit tett, felismerve a jelentőségét saját vallása számára, hogy azokat a saját védelme alá he­lyezte és a muszlimok élvezték az előnyeit. Ettől kezdve ezek Îaram (til­tott) földek lettek, mondván – l? Îim? ill? li?ll?hi wa?li?ras?lihi.(A szent terület csak Istené és az ő prófétájáé.)
[72] Skorkowski, 1976.
[73] Az angol telivér fajta tenyésztése I. Jakab uralkodása alatt (1603-1635) kezdődött, három keleti mén (Godolphin Arabian (berber arab), Byerley Turk (török), Darley Arabian (szíriai arab) és a brit félszigeten őshonos kelta póni keresztezésével. 1793-ban a kialakított angol telivér fajta méneskönyvét lezárták, ami azt jelentette, hogy ekkortól kezdve csak az a ló lett elismerve angol telivérként, melynek ősei szerepeltek ebben a gyűjteményben.
[74] Modor Pozsonytól kb. 29 km-re észak-keletre van.