Ezúttal  az I. helyezett,  Keszy-Harmath Dániel  bemutatkozását és a díjnyertes írását adjuk itt közre a kedves érdeklődőknek. Az írással Egyiptomi utazást nyert.

Jó utat, és újkori élményeket (is) kívánunk Keszy-Harmath Dánielnek. 

Bodó Csiba Gizella

 

 

Keszy-Harmath Dánielnek hívnak, 26 éves vagyok, diák és tanár egy személyben, egy gyermek külső mögé rejtőző felnőtt, önmagát kereső és megmutatni akaró lélek. Magyar nyelvet és irodalmat tanítok középiskolás fokon, közben nagyon sokat tanulok is, de ez a kettősség ott is megjelenik, hogy iskolai keretek között is folyamatosan képzem magam, egyetemre járok, doktori disszertációmat írom. Versírással, novellákkal is próbálkozom, s úgy érzem, sikeres vagyok. Tagja és operátora vagyok a Barátok Verslistának, szerkesztője a Képzeld el! folyóiratnak. Az én Egyiptomom prózaíró pályázaton első helyezést értem el, s ezzel egy csodálatos külföldi útnak lettem nyertese, amelyre izgatottan várok.

 

 

 

            Már tegnap is híre ment, mekkora nagy kalamajkában vagyunk. A rabszolgák nem adták fel a harcot, s a görögök után biztos volt benne mindenki, hogy ezúttal győzni fogunk. Kivívjuk az igazságot és a szabadságot. Egyenlőségről álmodni se merünk, kezdetnek az előbbi kettő is megteszi.

 

            Igazság kell, mert olyan nincs, hogy a nagyobb anyagi támogatást kapottak vagy a jobb ismeretséggel rendelkezők vigyenek el mindent, és az sem lehet, hogy olyanok uralkodjanak rajtunk, akiknek egy fikarcnyi beleszólása se lenne az életünkbe. Szenuszer még nálam is harciasabb, biztos a győzelmünkben. Katonai stratégiánkat jó alaposan kidolgoztuk, Antef és Pepi felelősek az ellenség eltereléséért, én pedig összefogom a sereget, és lecsapunk. Antef kicsit fél, pedig csak annyi dolga van, hogy megkörnyékezze a kintieket, és elvegyüljön közöttük. Pepi bátrabb, rá én is mindig felnézek. Mondom is neki, mennyi erőt és önbizalmat sugároz, s mennyire becsülöm azért, hogy a családja távollétében is ilyen kitartó. Pedig mindenkit otthon hagyott. De miről is beszélek. Nyilván őt viseli meg ez a legjobban, de azért lássuk be: ezzel mindannyian így vagyunk. Már egyikünknek sincs itt a családja, már az egész sereg minden tagja magányos, csak egymásra számíthatunk. Csak egymásra. Olyanok lettünk, mint egymás testvérei. Család helyett család. Antef még nehezen dolgozza ezt fel, neki nagyon sokat jelentenek a háziak. Mindent tőlük tanult. Én kevésbé. Otthon zárkózott voltam, itt nyíltam meg igazán, s itt tanultam a legtöbbet, a többiektől. Ez a háború pedig pontosan felnyitotta a szemem, hogy mennyire semmit nem tudtam eddig a világból. Ahogy nézem Szenuszer elszántságát, ahogy összeeszkábálja a fegyvereinket, s ahogy képes ellenállni a magasabb szintű erőknek, ahogy kinyitja a száját, s kiáll értünk, ráébreszt, hogy eddig semmit sem tudtam. Most kezdek tanulni.

 

            A csapat a megbeszélt ponton és megbeszélt időben találkozott. Tudtuk, hogy ez sorsdöntő csata, rajtunk a világ szeme, mindenütt rólunk hallani, győznünk kell, nem maradhat úgy tovább, ahogy eddig volt. Előkészítettünk mindent. Az sem szegte kedvünket, hogy tervünket akadályozó tényezők, nehéz időjárási körülmények és fáradt katonák kísérték. Szenuszer, Pepi és én buzdítottuk a többieket, hogy ne adják fel, csak egy karnyújtásnyira vagyunk a győzelemtől. Antef bizalma megingott. Mindenki látta rajta, hogy még az is megfordul a fejében, hogy feladja, vagy ami még rosszabb, átadja magát az ellenségnek. Nyűgös volt, napok óta nem aludt semmit, és ez kihatott ránk is. Volt egy holtpont, amikor azt gondoltam, én is elvesztem a hitemet. De szerencsére olyan gyorsan átfutott ez az agyamon, hogy már el is érkezett a döntő ütközet ideje.

 

            Pont úgy történt minden, ahogy számoltunk. Túlerőben voltak, harciasak, képzettek, méltó ellenfelek. De mégis ott lebegett előttünk a korábban kitűzött cél, nem nyerhetnek ellenünk. Ki fogjuk vívni a szabadságunkat, s ha még akár az is megadatik, hírnevet szerzünk. Mondjuk, ez hiányzott a legkevésbé, talán csak Szenuszer vágyott valamiféle elismerésre, s arra, hogy az egész világ rettegjen ezután tőlünk. Én már fel sem fogtam, mi van. Kezemben a fegyverekkel, elszánva arra, hogy vért ontsak a szabadság nevében, hirtelen átfutott az agyamon, hogy talán itt az utolsó lehetőség, hogy a világtörténelembe írjam a nevem, s mindezt egy jó cél érdekében.

 

            Ők jöttek először, támadtak, ostromoltak, nekünk pedig a védelem és a villámhárítás a gyengénk, ezt jó alaposan kihasználták. De az összetartásunk, taktikai és lelki erőnk kifogott rajtuk. Amint feléledtünk az első pofon után, visszavertünk. Nagyon odatettük magunkat. Még Antefet sem láttam így küzdeni soha. Látszott, hogy az övéiért is vívja a harcot, látszott, mennyire sanyarú sorsú körökből származik.

 

            Mindannyian életben maradtunk. Szenuszerre néztünk, vártuk, hogy kinyögi végre, mi lesz. Ezzel elértük a győzelmet vagy sem? Küzdenünk kell-e még tovább, vagy sem? Annyira hirtelen történt minden, hogy azt se tudtam egy pillanatra, hogy álmodom-e, vagy ez a valóság? Délután négy óra volt, s tudtam, hogy időben már véget ért a csata, de nem éreztem, hogy túllennénk rajta. Antef sírt. Zokogott. Arra gondoltam, hogy valami olyan veszteség ért minket csata közben, amit észre se vettem, annyira el voltam foglalva saját magammal, s iszonyatosan elszégyelltem magam. Csak hirtelen azt vettem észre, hogy Szenuszer vigasztalja Antefet, lelket próbál önteni belé, Pepi meg nekem magyaráz, hogy hogy tehettem ezt. De annyira ködös volt az egész, hogy nem értettem, miért támadt nekem.

 

            Ekkor hallottam ketyegni az órát, pontban négyet ütött. Anya megjött, Antefért is eljött a nagymamája, Pepi meg folyamatosan magyarázta nekem, hogy kikaptunk, a nagycsoportosok római jelmezei és fegyverei nyerték a történelmi rajz- és jelmezversenyt. Alulmaradtunk. Pedig három alvásidőt is erre fordítottunk, teljesen egyedül. Még ezeket az egyiptomi neveket is magunkra akasztottuk.

 

            Majd jövőre, középsőben újra indulunk, keresztes lovagoknak öltözve…

 

                                                                    *