Festő-díszítő szakma

Festő-díszítő szakmai verseny dombóvári győzelemmel

Az elmúlt év legnagyobb szakmai megmérettetésén, az V. Szakma Sztár Fesztiválon szobafestő mázoló és tapétázó szakmában a dombóvári Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola végzős tanulója, Szabó Sándor bizonyult a legjobbnak. Az elméleti és a gyakorlati versenyt is ő nyerte meg.
 
szabosandor2013.jpg
 
Ezt követően festő-díszítőfestő nemzetközi szakmai versenyre nevezett be, melynek a döntőjére Skills Hungary címen május 13.-án került sor Budapesten, a Trilak Festőakadémián. Sanyi a World Skills Leipzig 2013. július 2-7. között megrendezendő világversenyen az egyedüli magyar versenyző részvételi jogáért fogott ecsetet. Első helyezést ért el, de holtversenyben egy pécsi versenyzővel. Mivel csak egy versenyző képviselheti hazánkat, nem kis feladatot jelentett az újabb kihívás felkészítőjének, egyben szakmai tanárának Bódog István festő mesternek sem.
 
Kettőjük közös munkájának meg lett az eredménye. Győzelem a „döntők döntőjén”, biztos hely a világversenyen, ahol még dombóvári versenyző soha nem képviselte hazánkat. 2013. április 12.-én a Szlovák Iparkamara nemzetközi versenyt rendezett Pozsonyban, melyre Ausztriából, Csehországból, Magyarországról és a rendező országból, Szlovákiából hívtak versenyzőket. Hazánkat négy fiatal festő képviselte. Sanyi felkészülése már a Trilak Festőakadémián történik, ahol minden feltételt biztosítanak az eredményes, sikeres versenyhez.
 
Ennek köszönhető, hogy a kötelező és a szabadon választott feladatok értékelésekor a zsűri Szabó Sándor munkáját találta a legjobbnak és legszebbnek. A nemzetközi versenyen elért első helyezése nagy lendületet adhat a világversenyre való felkészülésében.
 
Gratulálunk az 1. helyezéshez és szurkolunk a világversenyen is a jó helyezésért.

dr. Kriston Vízi József         

Dombóvári Helytörténeti Múzeum