1531. január 21 és a "két magyar három párt" szólás igazsága

 

Mátyás király sikeres, erős országát szűk 50 esztendő alatt végzetesen meggyengítette, két, majd három részre tépte a széthúzás és pártoskodás.

Mohács a nemzeti tragédia, az összeomlás, minden baj okozója - és valóban, az 1526-os csatavesztés után az addigi Magyarország örökre megszűnt létezni. A király és az ország vezetőinek színe-java holtan feküdt a csatatéren, ám - más előzményekkel - a veszteség ilyen mértéke nem volt törvényszerű. Megérteti viszont a szomorú valóságot: a magyar ember gondolkodás nélkül eldobja életét a hazáért, de élni vele, érte, összefogni nem képes.

 

Győzelme után nem sokkal a török feldúlta Budát, majd a Szerémség bekebelezésével elhagyta az ország területét. Mintha egy utolsó lehetőséget ajánlott volna a magyaroknak. Szulejmánt nyilván a legkevésbé sem ez vezette, ám ami történt, legmerészebb álmait is felülmúlta, magyar részről pedig a história legsötétebb lapjaira tartozik.

A megüresedett trónra ketten is jelentkeztek. Szapolyai János erdélyi vajda, az ország leghatalmasabb arisztokratája, aki eleinte maga mögött tudhatta a magyar nemesség túlnyomó többségének támogatását. A másik Habsburg Ferdinánd volt, a háta mögött hatalmas bátyjával, a Német-Római Birodalom és Spanyolország urával, V. Károllyal. Jánost 1526 novemberében megkoronázták, erős kézzel ragadta meg a belügyeket, nekilátott az ország talpra állításának. Törökellenes szövetséget ajánlott a Habsburgoknak, magyar diplomaták az összefogás megteremtésén dolgozva bejárták Európát.

 

A Habsburgok azonban úgy vélték, Magyarország többé nem képes feltartóztatni a pogányt, várhatóan megegyezésre kényszerül majd a hódítóval a nyugati országok kárára. Német zsoldoshad indult hát Szapolyai ellen 1527 nyarán, és hamarosan Erdélybe szorította vissza a magyar királyt. Ezen a ponton hívei szinte kivétel nélkül elpártoltak tőle, az ország erejét jelentő nemesség egy maroknyi kivételtől eltekintve Ferdinánd pártjára állt. II. János a két ellenfél közül az erősebbnek gondolt Oszmán Birodalomhoz fordult segítségért.

Isztambulban tárt karokkal fogadták a magyar követséget, a szövetség 1528-ban megköttetett. Zűrzavaros, pártoskodással, vérontással teli évek következtek: Szapolyai még török segítséggel sem tudta tartósan visszaszerezni országát, a Habsburgok sem tudtak Nyugat-Magyarországnál beljebb jutni. Három évvel Mohács után, 1529-re patthelyzet alakult ki, a frontvonal lényegesennem változott, a Magyar Királyság két részre szakadt.

A magyar politikusok mindkét oldalon kétségbeesetten próbálták helyreállítani az egységet, csak átmeneti megoldásként nyugodtak bele, hogy kelet és nyugat önálló államapparátust építsen ki. Ez a helyzet egyértelműen a töröknek kedvezett leginkább. Az ország mindkét fele idegen hatalmak markában sínylődött, a belviszonyokban általánossá vált a kétkulacsosság, állandósultak a háborúk.

 

A "két magyar király" 1531. január 21-én Visegrádon három hónapra szóló békét kötött, amivel gyakorlatilag elismerték az ország két részre szakadását. Bár a fegyverszünetet többször meghosszabbították, a harcok később újra kitörtek, az áldatlan állapotok állandósultak. Végül 1538-ban ismerték be végleg, hogy nem bírnak egymással, Váradon titkos megállapodást kötöttek, amiben jogilag is két részre szakították az országot.

Nyugalmat ez sem hozott, sőt Ferdinánd beárulta Jánost a szultánnak, hogy a háta mögött kötött békét. Szulejmán végső válasza Buda 1541-es megszállása, és Magyarország három részre szakadása volt. Mindössze 15 év kellett Mohács után, hogy a középkori Magyar Királyság egyszer és mindenkorra megszűnjön létezni. Nem tudjuk, mi lett volna, ha... Azt viszont keserűen megjegyezhetjük: a "két magyar három párt" mondás nem csak napjainkra igaz.

 

forrás: Hír24, 2015. január 21.