Izzadság ellen az ókori Egyiptomban
A testszaggal az ókori Egyiptomban is foglalkoztak, hiszen az istenek a jó illat kedvelői voltak. Nofertum istent kifejezetten az illatszerekhez kapcsolták, a különböző kenőcsök és parfümök védőistenségeként tisztelték. Fő kultuszhelye Memphiszben volt, és Ptah, a kézművesek istenének a fiaként tartották számon. Ősiségét jól mutatja, hogy az egyik teremtésmítosz szerint az ősvízből emelkedett ki egy kék lótuszvirág kelyhében. Ez a virág lett jellegzetes fejéke is. A lótusz illatát azonban a többi isten is nagyon szerette, sőt erőt is merített belőle, mint például Ré isten egyik történetéből kiderül. Természetes hát, hogy az emberek saját jó illatukkal is az istenek kedvében kívántak járni. Elvégre a büdöset csak a gonoszak kedvelik.
Szerencsénkre a túlzott izzadságszagot orvosi esetnek tartották, így maradtak fenn olyan receptek, melyek megszűntetésére törekedtek. Az Ebers papirusz és a Hearst papirusz is négy – négy receptet jegyzett fel. Mindegyik esetben úgy fogalmaztak, hogy az izzadságot megakadályozzák. Gyakori illatszer volt bennük a tömjén, de például a 86. oldalon olvasható egyik receptben (Eb710) strucctojást, teknős páncélját, a maerua fa mézgáját főzték össze, és az így előállított kenőcsöt kenték a bőrre. A leírás végén még azt is megjegyezték, hogy „Ne légy lusta ebben!”. Egy másik esetben arra hívták fel a figyelmet, hogy a hajlatok bekenése a leghatékonyabb, kétszer pedig kifejezetten a nyári időszakra készítendő kenőcsöt jegyeztek fel.