Kortárs egyiptomi festők kiállítása Budapesten

Kortárs egyiptomi festők kiállítása Budapesten

Május 10-én egyiptomi festők kiállítása nyílt a pesthidegkúti Klebelsberg Kultúrkúriában. A kiáll0tást olyan neves személyiségek nyitották meg, mint Őexellenciája, Aly el-Hefni, az Egyiptomi Nagykövet úr, és Kollmann György, a Művészetbarátok Egyesületének alelnöke. A kiállítás címéhez „Fáraók földjéről – egyiptomi festőművészek tárlata” híven a kortárs egyiptomi művészek alkotásaiból mutatott be válogatást.

A kiállító festőművészek:
Mohamed Ezz Eldin Naguib, Mohamed Osman, Shawki Hassan, Mohamed Sadaka, Elsayed Farag, Esmat Abdel Halim, Deiaa Elgaar, Marwa Elshazly, Mohamed Abdel Razek, Hanan Elsheikh, Mohamed Elshikh, Mohamed Elbasiouny, Amr Elkafrawy


A kiállítást Magyar Ari rendezte.
A megnyitón közreműködött:
Szecső Kovács Zoltán „Shukar Táncegyüttese”
Kerékgyártó Edina – táncművész
Molnár József – előadóművész, hegedű 

Ime néhány kép a kiállításról, és egy élménybeszámoló Kerékgyártó Edinától!

 

 

A Nap Gyermekei Egyiptomból

 

 

 Az Assala Egyesület legkiválóbb művészeinek kiállítása Magyarországon  

Lázasan készülődök egy táncversenyre, amikor megszólal a telefonom. Kedves barátnőm van a vonal túlsó végén – Magyar Ari festőművész –, aki boldogságát nem titkolt örömmel újságolja, hogy az egyiptomi festőművész barátait vendégül láthatja Magyarországon. Csodálkozom egy picit, mert éppen hogy csak hazatért a kis magyar delegáció Kairóból, ahol – a Hagyományos és Kortárs Művészeteket Ápoló Assala Egyesület nagy örömére –bemutathatták alkotásaikat. De bevallom őszintén, egyáltalán nem lep meg a visszahívás gyorsasága. Aki ismeri Magyar Arit, tudja, hogy Ő az az ember, aki szűnni nem akaró tettvágyban égve – amit belülről a másokon való segíteni akarás és hit táplál – nem engedi, hogy, kedv és akarat alábbhagyva, bármi is elvesszen ebben a törékeny művész-világban!

 Szóval félretéve az aznapi terveimet, a telefonbeszélgetést követően már nem a táncverseny körül lebegnek gondolataim; az egyiptomi festőművészek magyarországi kiállítására próbálom a tervezett „tánckölteményeimet”.

Eljön a nagy nap. Izgalom, türelmetlenség, feszültség mindenkiben, aki részese lehet ennek a csodálatos vendégvárásnak. Várakozunk az egyiptomi festőművészek megérkezésére, a Klebelsberg Kultúrkúria előcsarnokában toporogva. Egyszer csak ott állnak előttem a művészek, a maguk teljes valóságában. Rájuk nézek, és abban a pillanatban megértem, hogy Ari miért nevezi Egyiptomot a mosoly országának. Ott van az arcukon a Nap fénye, derűje. Még egyetlen szót sem váltottunk egymással, de lelkemben érzem szeretetüket, melegségüket. Mosolyognak. Nincs bennük idegesség, feszültség. Nyugodt emberek. Szelídségük átjárja a kiállító termet, hűen tükrözve a festményeikből áradó kiegyensúlyozottságot. A Nap gyermekei Ők: Hanan El-Shiekh, Marwa El-Shazly, Faten El-Nawawy, Ezz El-Din Naguib, Esmat Dawestashy, Reda Abd El-Salam és Amr El-Kafrawy, Kamal Shaltot, Wafeek Monzer, Taha El-Kurany festőművészek.

A kiállítás megnyitóját Aly El-Hefni egyiptomi nagykövet úr is megtiszteli jelenlétével, és beszédében örömét fejezi ki Magyarország és Egyiptom kulturális és civilizációs kapcsolatteremtésének.

Az Assala Egyesület elnöke, Ezz El-Din Naguib is beszédet mond. Megköszöni a lehetőséget, hogy a kortárs egyiptomi művészek legkiválóbbjainak műveit bemutathatja Magyarországon, több nemzedéket és irányzatot ölelve át, mintegy lekicsinyített képet nyújtva a jelenlegi egyiptomi művészeti mozgalom általános helyzetéről. Mesél nekünk egyesületének törekvéséről, miszerint ösztönözni szeretnék művészeiket a kulturális gyökereikhez való kötődésük elmélyítésére, ezzel erősítve az egyiptomi identitást a kortárs művészetben. Kiemeli ennek jelentőségét, mivel a modernkor éppen ellenkezőleg, a globalizáció irányába hajtja a művészeket, az egyes népek jellegzetességeinek összeolvasztása felé. Ez a művész elidegenedését eredményezi a társadalomtól, amelyhez fordul, és a személy nem találja meg benne a maga helyét.

A megnyitó után igyekszem magányba burkolva, egyedül végignézni alkotásaikat. A festményekben felfedezni vélem az egyiptomi kultúra, hagyomány, a lélek belső jelei mellett a modern világ jegyeit, „ecsetvonásait” is. Az egyiptomi hangulat oly erősen sugárzik az alkotásokból, hogy magam is átszellemülök. Magányos sétám közben, a kiállító teremben, van egy kis időm gondolataimba merülni. Magam is kortárs-modern táncművész lévén elgondolkozom saját művészetem gyökerein. Mielőtt teljességgel alámerülhetnék gondolataim mélységébe, közös fotózásra hívnak újdonsült egyiptomi barátaimmal.

A kötött hangulatú megnyitó után a kiállítás délutánja feledhetetlen baráti beszélgetéssé, közös nevetéssé és művészi eszmecserévé változik át. Elvarázsolva új barátaim mosolygásától, nyitottságától, kedvességétől, teljesen feloldódva mélyebb és mélyebb értekezésekbe kezdünk.

Megköszönik táncelőadásomat, majd Nagiub (az Egyesület elnöke) mesél nekem a legendás egyiptomi Mahmoud Reda-ról, és biztat egy táncszínházi csoport létrehozására. Szavai mélységesen megtisztelők számomra, és büszkeséggel töltenek el, hiszen a nemzeti ikonnak számító Mahmoud Reda-t az egyiptomi polgárok, a vezető egyiptomi filmrendezők és a világ kulturális táncimádói is egyaránt elismerik, és tisztelik. Naguib szavai gondolkodóba ejtenek. Vajon milyen hatás késztette arra, hogy Mahmoud Redáról meséljen nekem? Elgondolkodom művészetemről. Talán felfedezni vélt valami fajta alkotói párhuzamot Mahmoud Reda és köztem, mely a kulturális gyökerekhez tér vissza?

Csak a vendégseregtől kiüresedett kiállító terem figyelmeztet minket az idő múlására – lassan zár a Kultúrkúria is. Mindannyian szeretnénk viszontlátni egymást, így megbeszéljük, hogy hétvégén, családommal elvisszük Őket Szentendrére, egy kis kirándulásra.

 

Esős, hideg magyar tavaszba – a forró Egyiptomból

 Szentendrei kirándulás legkedvesebb egyiptomi barátainkkal

Azon a reggelen van talán az idei tavasz leghidegebb szombat reggele. Kinézek az ablakon, és a hőmérő csupán 5 fokot mutat. A rádióból a bemondó figyelmeztet az aznapi viharos szélre. Aki teheti, maradjon otthon – tanácsolja. Már egy hete egyfolytában esik az eső, ez minket – magyarokat – is lehangol, el tudom képzelni, hogy a meleg Egyiptomból érkezett barátainkat hogyan érinti. Egy hete hidegrekordot megdöntő időben, egyfolytában zuhogó esőben, téli kabátba, sálba burkolva testüket (!) – amit Budapesten vettek, mert Nekik a tél 20 fokot jelent, és itt most jelenleg 5-6 fok van (!) – fedezik fel Budapestet, Tápiószelét, ahol szintén kiállították festményeiket, nagy sikerrel! Minden tiszteletem az övék, mert ez a szörnyű rossz idő még engem is lehangol. Vidéken, sok helyen katasztrofális a helyzet – halljuk a hírekből. Falvakat elöntve patakok, folyók lépnek ki medrükből. Szomorúan veszem tudomásul, hogy az idő előreláthatóan nem fog megjavulni délutánra sem, bepakolok az autóba 4 esernyőt, és előkeresem a sálamat, kesztyűmet, no meg a télikabátomat.

Ilyen nyomott hangulatban indulunk el kocsival barátainkért. Titkon félek is attól, hogy lemondják az aznapra tervezett szentendrei kirándulásunkat, és valljuk be, igazuk lenne! Amikor megérkezünk a szállodához, meglepődve tapasztalom, hogy mosolyogva, tettre készen várnak bennünket. Titkon elszégyellem magamat – még én háborgok az idő miatt?! A jókedv, és a szóáradat a kocsiban sem hagy alább. Talán nekem lenne a feladatom, hogy ebben a lehangoló, rossz időben felvidítsam Őket, elvégre én vagyok a vendéglátó. Nem? Ehelyett, a „stafétabotot” átvéve, Ők tartanak szóval minket, viccet formálnak a kritikán aluli időjárásból, sőt még örömüket lelik az esőben! Ez rövid időn belül engem is jókedvre derít. Elmesélik, hogy Egyiptomban nincs lehetőségük ennyi zöld színt csodálni a természetben, mint itt Magyarországon, tehát jó, hogy esik az eső, hiszen ha nem esne, akkor nem lenne ilyen csodálatosan zöld a környezetünk. Szó esik arról is, hogy Egyiptomban a rengeteg homok miatt, az eső sáros, koszos lesz tőle a ruhájuk, de itt színtiszta és ez nagyon tetszik Nekik! Rosszkedvnek nyoma sincs. Jó kedélyük hamarosan rám is átragad. Dacolva a széllel, esővel, sétálgatunk Szentendre utcáin, betérünk egy-egy üzletbe, Múzeumba. Meglepődve tapasztalom, hogy az utcán nem csak a mi kis csapatunk az egyetlen turistacsoport. Nagyon élvezzük egymás társaságát, jó hangulatban telik a délelőtt. Sajnos délutánra tényleg viharosra fordul az időjárás, meg is éhezünk, így betérünk egy helyi, hangulatos, magyaros vendéglőbe. A pincér nagyon barátságos, szép lassan mindenki megtalálja a helyét és kedvenc ételét is az ajánlatok között. Az asztalnál ismét lehetőség nyílik a beszélgetésre, egymás közelebbi megismerésére. Belefeledkezve a társalgásba észre sem vesszük, hogy közben elkészült az ebéd. A gőzölgő, meleg leves illata zökkent ki minket a beszélgetésből, nevetünk egymáson, hogy azért titkon mindenki remélt egy kis napsütést a szentendrei kirándulásunk napjára; de tudjuk, hogy mára csak ezzel a finom csésze levessel kell beérjük – a meleget illetően.

A főételek elfogyasztása között folytatódik a társalgás. Naguib (az Assala Egyesület elnöke) lelkesen mesél nekünk az egyiptomi modern művészeti mozgalom kialakulásáról, ami hivatalosan 1908-ra tehető. Ekkor alakult meg az első képzőművészeti iskola Kairóban, a korabeli párizsi és más európai művészeti akadémiák mintájára. Elmondta, hogy jelenleg a művészeteket több tucat egyetemi karon és akadémiai főiskolán oktatják, az ország különböző területein. Havonta több tucat egyéni és csoportos kiállítást szerveznek műalkotásokból Kairó és Alexandria kerületeiben és más városokban. Ezen kívül évente szerveznek nemzeti és nemzetközi művészeti fesztiválokat, mint például a Kairói és Alexandriai Biennálék. Emellett létezik számos, a Kulturális Minisztériumhoz tartozó, Állami Múzeum, amely a művészeti mozgalom úttörőit mutatja be.

Figyelmesen hallgattuk szavait, miközben megérkezett a desszert is. Bőséges és ízletes ebédünk elfogyasztása után melegedtünk és pihentünk még egy kicsit a szentendrei vendéglőben, majd az idő szorítása miatt el kellett indulnunk hazafelé – Budapestre. Opera jegyük volt aznap estére. A pompás hangulat a hazafelé vezető úton sem hagyott alább. A búcsú pillanatát próbáltuk késleltetni, kiélvezni az együtt töltött idő minden percét. Az elválás nem volt könnyű, de szívünkben tudtuk, hogy találkozunk még. Meghívást kaptunk Tőlük Egyiptomba, az otthonukba, mely nagy meglepetésként és megtiszteltetésként ért minket és teljesen elérzékenyültünk önzetlen felajánlásukon. Biztosítottam róla Őket, hogy a következő magyarországi kirándulásukra megrendeljük a jó időt, és kizárólag nálunk lakhatnak!

Miután elköszöntünk tőlük, a hazafelé út hallgatagon telt el. Nyoma sem volt már annak a jókedvnek, ami még néhány perce uralta hangulatunkat. Az eső persze továbbra is esett, a szél erőszakosan próbálta letaszítani járművünket az útról. Szomorúan bámultam kifelé az autó üvegén át. Egyszer csak az üres utcák helyett az ablaküvegen lassan lecsorgó esőcseppet kezdtem figyelni, ahogy az lassan, tiszta nyomot hagyva maga után „vájta” a maga útját az üvegen. Elmosolyodtam. Eszembe jutottak Egyiptomi barátaink gondolatai. Milyen jó, hogy itthon tiszta az eső. Hirtelen megláttam a távolban feltűnt zöld erdő szélét, nem sokára otthon vagyunk, kiérünk a belvárosból. Milyen jó, hogy nálunk ennyi zöld szín van! És milyen jó, hogy vannak barátaim, akik erre felhívták a figyelmemet - örökre a szívembe zárva a Tiszta Esőt, a Zöld Erdőt és Egyiptomi Barátaimat.

Kerékgyártó Edina



 

 


Kortárs egyiptomi festők kiállítása Budapesten
Kortárs egyiptomi festők kiállítása Budapesten
Kortárs egyiptomi festők kiállítása Budapesten
Kortárs egyiptomi festők kiállítása Budapesten
Kortárs egyiptomi festők kiállítása Budapesten
Kortárs egyiptomi festők kiállítása Budapesten
Kortárs egyiptomi festők kiállítása Budapesten
Kortárs egyiptomi festők kiállítása Budapesten
Kortárs egyiptomi festők kiállítása Budapesten
Kortárs egyiptomi festők kiállítása Budapesten
Kortárs egyiptomi festők kiállítása Budapesten