Kiss Manyira emlékezünk

Ha március, akkor Kiss Manyi. 1911 március 12-én született, és 1971 március 29-én halt meg. Közben hihetetlent alkotott, pedig csak szinészkedett. De tényleg "csak"? Erről is szól ez a cikk, amit most mindenki figyelmébe ajánlok. 
 

Melyik arca az igazi? A dilis nagynéni, aki mindenkivel elhiteti, hogy a halálán van, aztán motorra pattan, és elhúz egy éjszakai kalandra a lovagjával. Vagy a tragikus sorsú parasztasszony, aki belealszik az éjszakai kukoricamorzsolásba. A vérprofi szubrett, aki egy híres, liftben játszódó jelenetben, két másik legendás színésznőt lepipál a sztepptánctudásával? Annyiféle figura, mégis mindig ugyanaz az összetéveszthetetlen, aprócska tündér, aki mintha mindent tudott volna az életről, mégsem engedte, hogy őt magát igazán megismerhessék.

 

Ha meglátom Kiss Manyit a tévében, jó kedvem lesz. Mintha egy varázsszál lenne nála, úgy vonzott magához ő is kiskoromtól fogva – azokkal a színésznőkkel együtt, akik nem végzetszerű szépségükkel, hanem egyediségükkel hódítottak. Találgattam, mi lehet Kiss Manyi titka, vajon milyen lehetett ez a gyereklányszerű asszony a bolondos szerepek mögött.
 

Az őstehetségek is nehezen indulnak

Persze, ami régen titok volt, azt a színháztörténészek nagyrészt megfejtették. Azt is, ami az idők során feledésbe merülhetett, és azt is, amit Manyika minden erejével rejtegetni próbált. A háromszéki Zágon volt az a tündérvilág, ahol először álmodott a színházról, és ahol édesapja a pajta mellé kis színpadot ácsolt tüneményes, szerepelni vágyó Margit lányának.

Nagyon fiatalon, már tizenöt éves korában játszani kezdett, és táncosi, énekesi tehetségét hamar észrevették a színigazgatók is. Szerepeit ritka ösztönösséggel formálta meg, és bár tartott attól, hogy csak komikának fogadja el a nagyérdemű, a hihetetlen drámai mélységeket is ugyanolyan eredetiséggel ragyogta be. Igaz, ezek a pillanatok, mint a Körhintában játszott Patakiné vagy az emlékezetes Kurázsi mama szerepe még várattak magukra. Az aprócska, cserfes lánynak hosszú és nehéz utat kellett megtennie, hogy eljusson a fővárosi színpadokig és a filmstúdiókig.
 

A szerelemért mindent?

Kiss Manyi pár év múlva már Szegedre szerződhetett, bár végzetszerű találkozása Alfredo Uferinivel kis kitérőre kényszerítette a színészi pályáról. Az Uferini mutatványoscsalád vendégjátéka Szegeden igazi szenzáció volt, még nagyobb hullámokat korbácsolt azonban a kis színészpalánta és az egyik artista, Alfredo Uferini románca, amelyben az sem jelentett akadályt, hogy a szerelmesek nem beszéltek közös nyelvet. Manyika hozzáment Frédihez, otthagyta a színházat, és képes volt élő ágyúgolyóként turnézni az olasz artistaklánnal, amíg ösztönei figyelmeztették, hogy az ő helye nem a cirkuszi sátorban van. Így történt, hogy Manyika összeszedte a bátorságát, és nehéz szívvel, de búcsút intett első nagy szerelmének. Amikor az Uferini-produkció jegyet váltott a New Yorkba induló repülőjáratra, ő már más utakon járt. Elhatározta, hogy meghódítja Budapestet.
 

Pályája lassan, de biztosan ívelt felfelé – mint mindenki, ő is statisztaszerepekkel indított, aztán nemsokára előnyösebb felkéréseket kapott. Futószalagon teljesített revüműsorokban a Moulin Rouge színpadán, közben a színházak is igényt tartottak rá. Frau Uferini hamarosan Kiss Manyi néven kápráztatta el a főváros közönségét. Eközben az ifjú mecénással, Károlyi István gróffal kibontakozó szerelme zátonyra futott – a gróf anyja nem támogatta, hogy fia egy színésznőcskét hozzon a családba. Károlyi István pedig – bár minden jel szerint szerette Manyikát – nem állt a sarkára.
 

Aztán a Donnál, ahová Kiss Manyi a Tábori Színház „delegációjával” érkezett, hogy a katonáknak elénekelje a legendás Habos süteményt, megismerte azt a férfit, akivel végleg egymásra találtak. Bakonyi János a fronton felügyelte a művészek biztonságát, és itt, a hómezőkön Mukival – mert így nevezte őt a „művésznő” – fellángolt az új szerelem. Bár a kapcsolatuk akkor megszakadt, évekkel később a csontsovány Muki mégis megjelent Manyi ajtaja előtt, és attól kezdve végleg együtt maradtak. Azokban az időkben veszélyes lett volna felfedni a rejtélyes lovag kilétét, pedig mindenki tudta, hogy állandó férfivendége van Manyikának, aki jobban főz nála, nagyszerű segítség a villában, és sofőrként naponta látható Manyika oldalán. Így lett ő a titokzatos Nyúl úr, akivel jóban-rosszban – mert nehézségekből is bőven kijutott – egy párt alkottak.
 

Amilyen hitelesen mulattatott, olyan ügyesen palástolta betegségét, fájdalmait és anyagi nehézségeit. Nem kellett volna hatvanévesen meghalnia, ha jobban odafigyel az egészségére, ha korábban kivizsgáltatja magát. Az ország egyik legnagyobb kedvence, aki addigra már a fajsúlyos kortárs dráma színpadán is bizonyított, nagyon hamar elment, és egy évvel később követte őt hűséges társa, Nyúl úr is.
 

Ő volt a legszemtelenebb, leggátlástalanabb komika, aki habozás nélkül feláldozta a nőiességét a hatás kedvéért. Zseni, aki gond nélkül bevállalta a legnagyobb marhaságokat. Őrült ösztönlény, aki a ripacskodás végső határáig is elment. Pofozni, ölelgetni való rongybaba. Hamisítatlan gyári hülye. Kabos Gyula megtaszította a vállát, és ő egész apró testében kilengett. Saját magát kifigurázva vidéki színésznőt játszott, pipiskedett, vérig sértve affektált.
 

Az arca egyszerre volt egy kisgyermeké, egy öregasszonyé és egy cerkófé.

Mesélték róla, hogy imádott telefonbetyárkodni, méghozzá hajnalban. A bombázások idején, amikor többeknek eszébe jutott, hogy elmezavart színlelve bevitetik magukat a bolondok háza biztonságába, ő volt az, aki tényleg el tudta hitetni magáról, hogy beteg.
 

Rátonyi Róbert, az akkor kezdő operettcsillag mondta, hogy amikor lámpaláza volt, Manyika mellé állt a takarásban, aki leguggolt, és felhúzta a szoknyáját, megvillantva hófehér fenekét. Miután felállt, egy csepp víz volt a padlón. Rátonyi röhögőgörccsel küzdve lépett ki a közönség elé, nem volt lámpalázas többé.
 

Nehéz volna ezt a sztorit überelni, de a kép így is teljes. Illetve, soha nem lesz az. A Kiss Manyiról terjengő történetek, színházi pletykák, a fennmaradt fotók, kabaréjelenetek és filmek mindenkit meggyőznek arról, hogy kevés ennyire egyedi színésznőnk volt. Én biztos, hogy ma rákeresek a Butaságom történetére, amiben Kiss Manyi Gizi néni szerepében tényleg feledhetetlen volt. Bár színpadi alakításait soha nem láthattuk élőben, de a filmek szerencsére megőrizték ezt a megismételhetetlen, imádni való jelenséget. Ugye, emlékeztek még a zseniális kabaréjelenetre, ahol Kellér Dezsővel látható vécésnéniként? 
 

Kiss Manyi itt hagyta nekünk a derűt és a reményt, ami mindig elönt bennünket, ha rá gondolunk, és ez nem kevés...

 

WMN, 2018. március 12. | Burns Katalin írása