Margit legenda / halálának évfordulója: január 18.

Apja Istennek ajánlotta Árpád-házi Szent Margitot, ő pedig szabad akaratából megerősítette e frigyet.

IV. Béla király felesége, Laszkárisz Mária bizánci hercegnő épp kislányát Margitot hordta a szíve alatt, amikor tatár hordák özönlötték el Magyarországot.

Nem volt erő, mi megállíthatta volna őket, a királyi család is menekült. A szabadulás fejében szülei Istennek ajánlották a még meg sem született gyermeket, és amikor a mongolok 1242-ben elhagyták az országot, fogadalmukat be is váltották.

A kis Margit háromévesen került a domonkos nővérek közé Veszprémbe. Ezek a női kolostorok a belső, misztikus jámborság őrhelyei voltak Szűz Mária szeretete, a szenvedő Megváltó iránti odaadás, és főleg a vezeklő szellem jellemezte őket.

Utóbbi mindenekelőtt beteggondozásban, ápolásban nyilvánult meg.
 

Inkább megcsonkította volna magát

Ebben a szellemben cseperedett fel Margit, akinek apja új kolostort építtetett a mai Margitszigeten, itt tett fogadalmat 254-ben. Sokaknak mindez kényszer, “élve temetés” lett volna, főleg egy hercegnőnek. De Margit komolyan vette fogadalmát, apja kétszer is férjhez akarta adni, megkapta volna a felmentést, de ő ellenállt.

Második kérőjével, Ottokár cseh királlyal IV. Béla unszolására hajlandó volt találkozni egy bemutatkozás erejéig. Ottokár ezt követően tudatta vele, hogy a rendi ruha ellenére is elbűvölően szépnek találta.

Margit így reagált:

    Annyira bánthatnak engemet az én szüleim e házassággal, hogy elmetszem én magamnak az én orromat ajakammal együtt – olvashatjuk legendájában.
 

Senkit meg nem ítélni

Szentté avatási aktái megmaradtak, azaz olvashatjuk, miként nyilatkoztak róla rendtársai, kortársai, élete tanúi. Ezekből kiderül, hogy Margit mit sem törődött származásával, szigorúan megtartotta a szabályokat, és keményen sanyargatta önmagát. Életének alapszabálya így hangzott: Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni.
 

Isten pedig rendkívüli imameghallgatásokkal és csodákkal jutalmazta odaadását, és bírta a jövendölés adományát is. Életének igazi értelmét abban látta, hogy miként apja a tatároktól való szabadulásért ajánlotta őt Istennek, ezt később, szabad akaratából maga is megerősítette. Hitte, hogy Isten elfogadja őt Magyarországért, miként Krisztus áldozatát az emberiségért. Mert írva van: jobb, ha egy ember hal meg, mint hogy az egész nép elvesszen.

Alázatosságának példái mind megtalálhatók legendájában. ... Ó szerető atyámfiai, bizonyában csoda, hogy a mi kemény szívünk ketté nem reped e szent szűznek ő alázatosságát hallván, mikoron mi meggondoljuk, hogy mi semmik vagyunk őhozzá képest; de mégsem tudjuk magunkat megalázni, miképpen e szent szűz! ...

Önsanyargatása pedig lassú öngyilkosságnak felelt meg. Nem sokkal 28. születésnapja előtt, 1270. január 18-án hunyt el.

 

 

Szerencsétlen leány. Jobb sorsot érdemelt volna. Bár a mongolok nem isten akaratából kotródtak ki hazánkból. Felütötte fejét a lópestis, minek következtében a lovas harcmodort nem lehetett alkalmazni, no meg meghalt a nagy kán is. Tehát a kivonulásra volt indok.

Mongóliában van egy temető, melyben azoknak a tatár harcosoknak fekszenek, kik a magyarországi harcokban hullottak el. Ha így megemlékeznek rólunk, nem lehetnek kevesen. Drága győzelem volt ez a számukra. Ezután már sohasem voltak olyan erősek, mint a mohi pusztai győzelem idején. Bár ott is csak egy hajszálon múlott.