„Csak olyan Istenben hinnék, aki tud táncolni” (Friedrich Nietzsche: Imígyen szóla Zarathustra)

A Felemelkedés egyszerre táncelőadás és szertartás, amelyben a halál előjön a föld mélyéből és az élet szertartásává lesz. A nő, a gyászoló papnő összehívja a férfiakat, hogy megtapasztalják a gyász és veszteség kínjait. Mint egy istennő, az élet és halál mezsgyéjére vezeti őket, ő mozgatja a testüket és félelmeikből nő ki az életigenlés. Megkérdőjelezi saját férfiasságukba vetett hitüket – az erőt, hősiességet és szívósságot; amely merevség, lassúság és elmúlás – felszínre hozza esendőségeiket és gyengeségeiket, hangja erejével és siralmaival is lecsupaszítja tehetetlenségüket.

A Felemelkedés Ali Chahrour trilógiájának záró darabja. Mindhárom előadás a gyászszertartásokról, azok gazdag mozgáskincséről és a test jelenlétének kérdéséről szól. A Fatmeh és a Leila halála után következő Felemelkedés tovább gazdagítja az értelmezések világát egy siratóénekekre, gyászra és táncra épülő előadással. Felhasználja az arab emlékezet modáit és legendáit, a helyi – pontosabban Mezopotámia Fekete Föld néven ismert vidéke – sajátos mozgáskultúráját.

Jalila Baccar - Fadhel Jaïbi
VIOLENCE(S)
április 23. 19:00
Tunéziai Nemzeti Színház, Tunisz, Tunézia

A tunéziai forradalom ahelyett, hogy reményt hozott volna, elfojtott félelmet, szorongást, depressziót váltott ki, és számtalan erőszakos cselekedetet generált a mindennapi életben, amelyek szörnyű bűntényekbe torkolltak. Miért vetette magát többezer tunéziai fiatal a tengerbe, hogy eljussanak a „szabad világba”? Miért történt annyi öngyilkosság, annyi tűzhalál, akasztás a forradalom első napjaitól kezdve, és miért nő ezek száma rémisztően napról napra?  Miért van egyre több rablás, megerőszakolás, gyilkosság? Megsemmisülni vagy megsemmisíteni a másikat, ez itt a kérdés. De a kulturális, társadalmi, gazdasági, politikai, pszichiátriai magyarázaton túl… nincs itt valami nagy titok, egy kifürkészhetetlen fekete lyuk a „tettbefordulás” körül? Honnan jön a tettbefordulás? A nagy mítoszok és archaikus viselkedési módok miféle homályos mélységeiből? A mai Káinok és Ábelek az idők hajnalán lévő testvérpár makacsul visszatérő megtestesülései lennének?

„Az ember türtőzteti magát” kiáltana fel Albert Camus. De hogyan?

Talán, hogy nem hagyja magában az állatot eluralkodni? De hát a jó, a művelt, az intelligens, a toleráns, a másikat, az életet becsülő ember… hol van most?

Utazás az emberi lélek mélyére. Homérosz, Aiszkhülosz, Szophoklész, Euripidész, Shakespeare, Dante, Büchner, Brecht, Genet, Bond, Pasolini és annyi más után… mi „új” van, miféle irreális, szürreális, tragikomikus a mi szörnyű hétköznapjainkban?

Bűntettek, kicsik és nagyok.