Szinuhe irodalmi magazin: Szerelmes versek 12: pTorino1966

Rádió: 
Fáraók földjén
Adás dátuma: 
2012, December 14
Szinuhe irodalmi magazin / KONTAKT Rádió(87,6 MHz)
2012. december 12.
 
 
A műsor témája    
MEBT hírek: hétfőn lesz karácsonyi rendezvényünk
Mai téma: Torino1966 papirusz, a szerelmes versek, allegórikus vers, gránátalma, füge és szikomór beszéde, Moringa fa / „tormafa”, akácia, mézga
 
 
A Torino1966 papirusz versciklusa:
1869 és 1878 között Willem Pleyte és Francesco Rossi a Torinói Múzeum hieratikus papiruszait nézte végig, és összeállította a töredékeket. A munka közben 24 összetartozó, a 20. dinasztia korában megszokott módon, gondosan írt papirusz töredékére is ráakadtak, melyekből 4 oldalt tudtak összerakni, 7-7 soros szöveggel. Az elolvasott részek alapján varázspapirusznak tartották, és 1871-ben így is publikálták. François Joseph Chabas már 1873-ban rájött, hogy az így létrehozott lapok sorrendje nem helyes, és az ő változatában szerelmes történetté alakult a szöveg. Ennek angol fordítása nyerte el a „kerti virágok meséje” címet, melyet ma is használnak néha.
 
Gaston Maspero 1880-as torinói útján fejtette meg ugyanis a töredékek valódi tartalmát. A személyes vizsgálódások nyomán jött rá, hogy itt valójában 2 oldalról van szó, 14-14 sorral, és egy versciklus három egységét tartalmazzák, melyek a szerelemről szólnak, a növények szájába adva a találkák felidézését. Azóta már sokan foglalkoztak vele, és ennek köszönhető, hogy a töredékes részek szinte mindegyike kiegészíthető. Azt azonban továbbra sem tudjuk, hogy eredetileg hány egységből állt a költemény, hiszen eleje és vége egyaránt hiányzik, és egyetlen további forrásban sem sikerült eddig ennek valamelyik részét, vagy hasonlót találni.
 
Az első költemény eleje hiányzik, de mivel a következő kettő bevezető sorai arról szólnak, hogy a fa szóra nyitotta a száját, biztosak lehetünk benne, hogy ez is ezzel a megállapítással kezdődött. A következő egységben a növények bemutatták magukat, majd élményeiket mesélték el, végül a szerelemeseket újabb találkára hívták lombjuk alatt. Ennek hangneme, részletei azonban nagyon is különböznek egymástól.
 
A kezdősorok a növény magjait és termését mutatják be, ami arra utal, hogy nem sok hiányzik a vers elejéből. Ennek alapján elképzelhető, hogy további egységek voltak még előtte a papirusz előző oldalán, bár lehetett másfajta szöveg is. Tény, hogy a fa nincs megelégedve azzal, ahogy bánnak vele, hiszen magát a többi fa fölé helyezi, és azt tapasztalja, hogy a leány csak másodikként tekint rá. Minthogy nem nevezi meg magát – a többi fa is csak az első sorban teszi meg – következtetni lehet kilétére. A fogakhoz hasonló magvak, keblekhez hasonló termés, folyamatosan zöld lomb alapján feltehetően a gránátalmafáról van itt szó.
 
A következő egységben a fügefa beszél. Ő sincs megelégedve a bánásmóddal. Megtudjuk róla, hogy Sziriából hozták, és a leány ültettette el, ám az is kiderül, hogy az öntözésében már nem jeleskedett, a tömlő vizet nem kapta meg a maga idejében. Ennek ellenére, a fügefa nem fenyegetődzik, mint a gránátalmafa azzal, hogy beárulja kedvesének, neki csak az a vágya, hogy lombja alatt legyenek.
 
A 3. egység a leghosszab. Itt a szikomórfüge beszél. Elárulja, hogy a leány saját kezűleg ültette el, és közben édes szavakat mondott neki. Szépen ki is fejlődött – értékes drágakövekhez hasonlítja részeit, ám legfőbb értékét abban látja, hogy árnyékában összegyűlnek az emberek. A kertész kis leányával küldött levelet a szerelmes leány, és alá hívta társait. Hogy mi történt, az nem derül ki, mivel a fa biztosítja hallgatásáról, azzal, hogy megőrzi titkát. Annyit azonban elárul, hogy étel-ital volt bőven, hiszen még a sörház is megzavarodott a részegségtől, és a leány fívérével maradt.
 
A mű élőlényként kezeli a szerelmeseket körülvevő természetet, az árnyékot adó fák megelevenednek, és a szerelmesekkel kívánnak lenni. Ennek kifejzésésére különböző módokat választanak. A gránátalma fenyegetődzik, hogy elérje, a füge egyszerűen csak hívja őket, a szikomórfa már a találkozás elnyújtásáról beszél, és biztosítja őket titkuk megőrzéséről. Ennek az ívnek az ismeretében elképzelhető, hogy a ciklus valóban a szokomórral ért véget, sőt a gránátalmával való kezdés sem kizárható.
 
 
Irodalomtörténeti kitekintés:
Az egyiptomi szerelmes versek egy sajátos típusát jeleníti meg ez a versciklus, mely később a virágénekek egyik formájában élt tovább. Itt még nem a lányt hasonlítják a virághoz, hanem a növényt a leányhoz. Ez a fajta összehasonlítás az udvarló költészet jellemzője, mely a népi költészetben máshol is általános jelenség, de a műköltészetben sem ritka (pl. Balassi Bálint versei).
 
 
Szerkesztő-műsorvezető: dr. Győry Hedvig
Technikai munkatárs: Szíjártó János