A balatoni viharjelzés története

Közép-Európa legnagyobb taván a viharok – az északi part hegyei közül lecsapva – is legendásak. Az 1931. szeptember 5-én pusztított hatalmas orkán, amely kárt tett a Légügyi Hivatal vízirepülő-iskolájának gépeiben is, késztette az illetékeseket a viharok előrejelzésére.
 

Szentkeresztessy Henrik légügyi igazgató dr. Hille Alfréd légiforgalmi műszaki aligazgatót – királyi repülőezredest, meteorológust – kérte fel, hogy dolgozza ki a balatoni viharjelző szolgálat kialakításának tervét. 1932-ben meg is született a Viharjelzést a Balaton számára! című átfogó mű, amelyben a viharok vonulását, előrejelezhetőségét tárgyalta. Először a bakonyi Kőris-hegyet szemelték ki a viharjelző állomás központjául – földrajzi jelentőségét mutatja, hogy azóta katonai radarállomást építettek oda –, majd Siófok mellett döntöttek.
 

Viharjelzés Balatonföldváron

A jelzőrendszer átfogó kiépítése után az első szolgálati nap 1934. július 8. volt. A mólókon levő árbocokra élénkpiros viharkosarat húztak fel, és szirénák figyelmeztették a hajósokat, fürdőzőket a közelgő ítéletidőre. A riasztások – egy korabeli tudósítás szerint – a következőképp történtek: „a mátyásföldi ügyeletes meteorológus a beérkező jelentések alapján, a helyzet alapos mérlegelésével, megállapította, hogy az veszélyes-e a Balatonra, vagy sem. A Balatonra adott figyelmeztető riasztások Siófokra futottak be, s onnan továbbították azokat Balatonfüredre és Balatonboglárra. Ezek az elosztóállomások aztán értesítették a partmenti jelzőhelyeket, ahol a jelzéseket (piros gömb árbocra húzása, jelzőágyú elsütése, sziréna megszólaltatása) a Magyar Vöröskereszt Önkéntes Motoros Testülete adta ki. Tizenöt jelzőhely működött: Siófok (központ), Füred, Boglár, Világos, Kenese, Almádi, Alsóörs, Tihany, Révfülöp, Lábdi, Keszthely, Fonyód, Lelle, Szemes, Földvár. A viharjelzés június 15. és szeptember 15. között folyt, napkeltétől napnyugtáig.”
 

A második világháborút követően sokáig nem állították helyre a jelzőrendszert, a munkákat ismét egy katasztrófa, az emberáldozatokat is követelő 1950 pünkösdi vihar gyorsította meg. A Meteorológiai Intézet kidolgozta az elméleti alapvetéseket, 1951. júniusától újfent megindult a szolgálat, amely a viharágyúkkal, jelzőrakétákkal egészen 1983-ig működött. A kisebb veszélyre sárga rakéták kilövése és a jelzőkosarak félárbocra felhúzása figyelmeztetett. A rakétákat a révőrsökről (Siófok, Földvár, Fonyód, Keszthely, Füred), valamint az úgynevezett társadalmi jelzőhelyekről (Badacsony, Tihany, Almádi, Kenese) indították, Aligán a rendőrség riasztott. A sárga színű jelzésre a csónakázóknak, vitorlázóknak a part közelébe kellett jutniuk, a piros színűre már ki is kötöttek és nem hagyták el a kikötőt.
 

A meglehetősen nehézkes, rakétás-kosaras jelzőrendszer egyre kevésbé felelt meg a kor elvárásainak. Több éves kísérletezés után a rakétákat 1988-tól a távvezérelt fényjelzők váltották fel. A Hille Alfréd kezdeményezésére létrehozott balatoni viharjelzés napjainkban is nagy sikerrel működik, megfelelve a 21. század elvárásainak és ötvözve a technikai újdonságokat, újításokat, így is biztosítva a nyugodt balatoni nyaralás és mindennapok lehetőségét.